6 pénzügyi fogadalom a 2022-es évre, amelyet érdemes betartani

Forrás: Bankmonitor, szerző: Argyelán József

Az új év új lehetőségeket rejt magában. Ez igaz a pénzügyeinkre is, hiszen életünk ezen részét is érdemes időnként újratervezni. Egy megtakarítással lehetőséget teremthetünk jövőbeni céljaink megvalósítására, vagy meglévő hiteleink átalakításával akár több millió forintot is megspórolhatunk.

Az év elején rengetegen megfogadunk valamit: leszokunk a dohányzásról, fogyókúrába kezdünk, egészségesebben étkezünk, többet fogunk mozogni. Azonban jóval kevesebb olyan ígéretet teszünk, ami a pénzügyeinket érinti. Pedig anyagi helyzetünk rendezése is nagyon fontos lehet, néhány apróbb változtatással pedig akár több millió forintot nyerhetünk.

De mik lehetnek ezek a fogadalmak? A Bankmonitor szakértői összeszedtek 6 lehetséges ígéretet, amit érdemes megfogadni.

Indítsunk valamilyen megtakarítást

Sokszor hallani, hogy a jelenlegi kamatkörnyezetben nem érdemes befektetni a pénzünket, mert az elért nyereség minimális. Ha pedig az áremelkedés hatását megvizsgáljuk, akkor a helyzet még rosszabb. Hiszen a 2021. novemberi 7,4 százalékos áremelkedést nem éri el számos megtakarítás hozama. Ez azt jelenti, hogy a pénzünk vásárlóereje a befektetés lejáratakor még kisebb is lenne, mint kezdetben volt. Ezt nevezzük negatív reálkamatnak.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért takarítsunk meg, ha még “veszteséget” is termel a befektetésünk. Azt azonban mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy egy megtakarítással lehetőséget teremtünk magunknak: megvenni álmaink otthonát, egy új autót vásárolni, elutazni a nyáron valahova. Ezekhez mind pénzre lesz szükségünk, aminek a gyűjtését a megfelelő időben el kell kezdenünk.

Ha havi 40 ezer forintot teszünk félre, akkor 5 év múlva mindenféle hozam nélkül 2,4 millió forintunk lenne, ami már számos célunk megvalósításához megfelelő kiindulási alap lehet.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem érdemes figyelnünk az elérhető hozamokra. Még kockázatmentes befektetési formák között is van jó pár olyan, amivel értelmezhető hozamot lehet elérni. A Magyar Állampapír Plusz választásával 5 évre kötnénk le a pénzünket átlagosan évi 4,95 százalékos hozam mellett. Ráadásul a szuperállampapír igen rugalmas, minimális veszteség mellett bármikor kiszállhatunk a befektetésből.

A Prémium Magyar Állampapír választásával pedig garantálhatjuk azt, hogy a befektetett pénzünk értéke nem fog romlani, ugyanis a megtakarítás hozama mindenképpen meghaladja az éves infláció mértékét. (Az 5 éves állampapírnál 1,25, míg a 3 éves kötvénynél 0,75 százalékkal haladja meg az infláció mértékét a kamat.)  Ez azt jelenti, hogy a reálhozam garantált, viszont a tényleges, nominális kamat mértéke évről évre változhat.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a magas pénzpiaci hozamok miatt a közeljövőben bizony a betétek kamata is emelkedhet, vagyis ezt a megtakarítási formát sem szabad teljesen leírni.

Tegyünk félre idős korunkra

Az újévi fogadalmaknál érdemes külön gondolni idős korunkra is: sokszor az ünnepek során szembesülnek az idő múlásával, hiszen találkozhatunk olyan rokonokkal, barátokkal, akiket már egy éve nem láttunk, és szembesülhetünk vele ki mennyit változott.

Ez rádöbbenthet minket arra, hogy mi is egy évvel öregebbek lettünk és közeledünk – akkor is, ha még távol vagyunk tőle – nyugdíjas éveinkhez. Márpedig időben fel kell készülnünk erre is, az állami nyugdíjunk ugyanis jó eséllyel jóval kevesebb lesz, mint az aktuális fizetésünk. Szükségünk lehet tehát valamilyen kiegészítésre, valamilyen önkéntes megtakarításra, amiből pótolhatjuk a kiesett jövedelmünket.

Miért érdemes ezzel már fiatalon foglalkozni? Azért mert jóval kevesebb havi megtakarítás elég lehet egy érdemi nyugdíj kiegészítéshez abban az esetben, ha időben elkezdünk takarékoskodni. Az új év ideális lehet egy ilyen döntés meghozatalára is.

Elfogadható jövedelem

A bankok között talán ezt illetően van a legtöbb különbség, ráadásul olyan sok jövedelem-típus létezik, hogy rendkívül nehéz laikusként átlátni, melyik pénzintézetnél járhatunk nagyobb eséllyel sikerrel. A pénzintézetek például eltérően kezelik a készpénzes, a külföldi, az ingatlankiadásból származó és a vállalkozói jövedelmeket, ami azt jelenti, hogy valahol egyáltalán nem, vagy csak szigorúbb feltételekkel számolnak ezek valamelyikével. Ez azért okozhat problémát, mert az elfogadott nettó jövedelem határozza meg, hogy mekkora lehet a maximálisan bevállalható hiteltörlesztő, illetve a felvehető legnagyobb hitelösszeg.

Tervezzük újra kiadásainkat

Felmerülhet a kiadások kordában tartása is az új év első napjaiban. Ez lehetőséget teremthet egy megtakarítás elkezdésére is, aminek fontosságáról korábban már írtunk. Emellett érdemes összeírni, átgondolni mire is költünk, külön feltüntetve azokat a kiadásokat, amiket mindenképpen rendeznünk kell havonta és külön azokat, amiket extrának tekinthetünk. Előbbire példa lehet a rezsi, vagy épp a hitelek törlesztőrészlete, utóbbira pedig egy mozi, vagy egy színház.

Ezek alapján érdemes egy saját mini költségvetést készítenünk, amiben megtervezzük a kiadásainkat heti, sőt akár napi szinten. Sok esetben ugyanis az vezet extra kiadáshoz, hogy elfelejtünk nap közben a nagy kapkodásban valamit. Például nem vásárolunk be időben, emiatt a drágább, de közelebbi boltban vesszük meg a szükséges dolgokat. Sőt adott esetben emiatt rendelhetünk is valamit vacsorára, ami további extra kiadást jelenthet.

Lecserélhetjük hitelünket egy olcsóbbra

A hiteltörlesztésünk fix kiadásnak tekinthető, hiszen minden hónapban rendeznünk kell a havi törlesztőrészletet. Vagy mégis van ennek módosítására valamilyen megoldás? Igen van, sőt! Érdemes is időnként felülvizsgálni meglévő kölcsönünket, erre az új év egy tökéletes pillanat lehet.

Elképzelhető ugyanis, hogy a meglévő hitelünk kamatánál jelenleg olcsóbban vehetnénk fel új hitelt. Márpedig az új hitelből kifizethetjük a már meglévő tartozásunkat, ezzel lecsökkentve a havi részleteket. Ezt nevezik hitelkiváltásnak.

Ugyan a hitelkamatok emelkedése megkezdődött az utóbbi időben, de a kölcsönök kamata még így is igen kedvező, sok esetben jóval olcsóbb, mint a meglévő hitelünk kondíciója. Ugyanakkor a hitelkiváltással a meglévő, kockázatos hitelünket biztonságosabbra is cserélhetjük. (Elképzelhető, hogy jelenleg gyakran változó kamatozású hitelünk van, melyet hosszú kamatperiódusúra, vagy épp fix kamatozásúra válthatunk át.)

Érdemes tehát körülnézni a hitelpiacon, kérhetünk több banktól is ajánlatot, vagy használhatunk egy okos kalkulátort, amely összehasonlítja több bank kölcsönét is. Ez nem jelent kötelezettséget számunkra, de kiszúrhatunk egy nagyon jó lehetőséget. Ezzel a lépéssel a hátralévő futamidő alatt akár több millió forintot is nyerhetünk, amelyért cserébe már érdemes bevállalni egy új hiteligénylést.

A bankszámlán is sokat lehet spórolni

Pénzünk mindennapi használatáért is fizetünk, hiszen a bankszámlánk is pénzbe kerül. Ugyan az egyes díjtételek nem túl magasak, de éves szinten ez bizony akár több tízezer forintot is kitehet. Az év kezdetekor tehát érdemes azt is megvizsgálnunk, hogy találunk-e olyan számlacsomagot, amelynél kevesebbet kellene fizetnünk a pénzünk használatáért.

Van olyan csomag is, amely teljesen ingyenes – a számlavezetés és az átutalások is díjmentesek bizonyos esetben –  vagyis egy jó döntéssel az eddigi teljes számlaköltséget megspórolhatjuk több éven keresztül. A bankszámla lecserélése pedig jóval egyszerűbb a hitelkiváltásnál. Az egyszerűsített bankváltásnál elég egy nyomtatványt kitölteni és a teljes csomag – valamennyi csoportos beszedés, állandó átutalás – átkerül az új szolgáltatóhoz. (Természetesen vannak speciális esetek – például meglévő folyószámlahitel esetén -, amikor ez a megoldás nem működik.)

A saját szokásaink is érdemes felülvizsgálnunk, rengeteget spórolhatunk bankváltás nélkül is:

  • A két díjmentes készpénzfelvételi lehetőség be van állítva a számlánkhoz? Ha nincs, akkor feleslegesen fizetünk ki évente több ezer forintot a készpénzfelvételért.
  • Kettőnél többször veszünk fel készpénzt? Két készpénzfelvétel, összesen 150 ezer forint összegben díjmentes bármely hazai automatából. Elképzelhető, hogy többször veszünk fel pénzt, de a teljes összeg nem haladja meg a 150 ezer forintot. Ebben az esetben érdemes kevesebbszer, nagyobb összeget felvenni, ezzel ugyanis díjmentesen juthatunk a pénzünkhöz.
  • Sokszor fizetünk készpénzzel? A bankkártyás vásárlásokért jellemzően nem kell fizetnünk a bankunknak. Ez persze igaz a készpénzes fizetésre is, viszont a készpénzfelvételnek már díja lehet. (Például azért, mert 150 ezer forintnál többet kell felvennünk havonta.) A gyakoribb kártyahasználattal csökkenthetjük a készpénzfelvételek összegét, ezzel pedig visszaszoríthatjuk kiadásainkat.
  • Elektronikus csatornán adjuk meg megbízásainkat? A netbank, mobilbank használata minden banknál jóval olcsóbb, mint ha személyesen adnánk meg az átutalásokat.

Ezekkel az apró változásokkal is több tízezer forintot spórolhatunk évente

Ideje felújítani otthonunkat

Sok esetben életkörülményeink javítását tűzzük ki célul az év elején, ennek egyik módja lehet otthonunk felújítása, korszerűsítése. Ez ideális fogadalom lehet az idei évben, hiszen a Felújítási támogatás miatt a munkálatok költségének a felét, legfeljebb 3 millió forintot – utólag visszakaphatunk az államtól.

Vagyis féláron modernizálhatjuk, átalakíthatjuk otthonunkat. Fontos, hogy a támogatást utólag kapjuk meg, vagyis a munkálatok előfinanszírozására ez a kedvezmény nem alkalmas. Ugyanakkor erre a célra lehet igényelni hitelt is: bevezetésre került a Támogatott felújítási hitel, ami egy fix, 3 százalékos kamatozású, kedvezményes kölcsön. Ha nincs elég pénzünk, akkor is ki tudjuk használni a lehetőséget relatív alacsony költségek mellett.

Ha tehát csak egyetlen lehetőséget fogadunk meg a fentebb említettek közül, már sokat tudunk tenni jövőbeni terveinkért, vagy a költségek mérsékléséért.

 

Nem minden bank ad hitelt bármilyen ingatlanra

A lakásként vagy lakóházként nyilvántartott ingatlanok esetében nincs probléma, ezeket minden bank meghitelezi, ám más a helyzet például a nyaralókkal, üdülőkkel, hétvégi házakkal és építési telkekkel, vagy éppen a lakó és irodai funkciót kombináló ingatlanokkal. Éppen ezért célszerű ingatlanszakértő segítségét kérni, hogy az adott ingatlan egyáltalán hitelezhető-e, és ha igen, mely bankok jöhetnek szóba. Jó tudni, hogy az ingatlan falazatának építőanyaga is lehet gátja a hitelfelvételnek, ugyanis vannak bankok, amelyek a vályog és a vegyes falazatú ingatlanok megvásárlására nem adnak lakáshitelt, míg másoknál ez bizonyos feltételekkel sikerülhet. A könnyű szerkezetes épületeknél is lehetnek megkötések, ezért ha ilyet vásárolnál, előtte mindenképp egyeztess hitelszakértővel.

Elfogadott ingatlanfedezet

Előfordulhat, hogy a megvenni kívánt lakáson vagy házon felül egyéb ingatant is fedezetként vonnánk be, ami például akkor lehet hasznos, ha csökkentenénk a hitelhez szükséges önerőt. Van bank, amelyik nyaralót üdülőt, építési telket, de még akár zártkertet is elfogad fedezetként, míg más pénzintézeteknél ez nem fog menni.

Maximális hitelösszeg

Az egyes bankok között eltérés lehet a felvehető hitelösszeg nagyságában: van, ahol 60 millió forintnál, míg máshol 100 milliónál van a plafon egy piaci lakáshitelnél. Éppen ezért célszerű erre is odafigyelni, ha nagyobb hitelre van szükségünk.

2023-06-12T06:09:40+00:00

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás