Alig kerül többe egy 15 millió forintos szabad célú személyi kölcsön, mint egy jelzáloghitel!

Forrás: Bankmonitor

Nemrég még 8 millió forint volt az ingatlanfedezet nélkül felvehető személyi kölcsönök maximális összege, és nem is úgy tűnt, hogy a bankok ennél többet szándékoznának adni. Ehhez képest most akár 15 millió forinthoz is hozzá lehet így jutni, akár órákon belül. Ezzel felmerül a kérdés, hogy amennyiben ekkora összegre van szükségünk, akkor a személyi kölcsön vagy a szabad célú jelzáloghitel lesz-e a jobb megoldás. Összeszedtük az érveket pro és kontra.

Alapvetően az él a köztudatban, hogy a személyi hitelek viszonylag kisebb összegű kölcsönök, amibe persze belefér még a 3-5 millió forint is, ha például autóvásárlásra vagy lakásfelújításra kell a pénz. Ehhez képest néhány hónapja két banknál (Erste, UniCredit) már akár 12 millió forinthoz is hozzá lehet jutni szabad felhasználásra, ingatlanfedezet nélkül. Nemrég pedig a CIB Bank lépett egy nagyot azzal, hogy az Előrelépő Személyi Kölcsön maximális összegét felemelték 15 millió forintra.

A maximálisan elérhető hitelösszeget illetően így a személyi kölcsön már akár alternatívája is lehet egy szabad célú jelzáloghitelnek, legfeljebb az a kérdés, hogy mennyivel drágább annál.

Milyen kamattal adnak hitelt a bankok?

A Bankmonitor vizsgálata szerint a verseny meglehetősen kiegyenlített, hiszen miközben a CIB Előrelépő Személyi Kölcsön kamata 15 millió forint hitelösszeg, 8 éves futamidő és 650 000 forint nettó jövedelem esetén 11,29 százalék, egy hasonló paraméterű szabad célú jelzáloghitelért (UniCredit Stabil Kamat hitel szabad felhasználásra) 10,07 százalékot kell fizetni.

Ez mindössze 1,22 százalékpont különbség!

Fontos, hogy a példánkban mindkét hiteltípus esetében fix kamatú konstrukciókat hasonlítottunk össze, vagyis hitelkockázattal egyik esetben sem kell az adósoknak számolnia.

Havi 7 000 forint különbség

Persze érdekesek a kamatok, de legtöbbünket az érdekel, hogy ez milyen hatással van a költségekre. Egy 15 millió forint összegű, 8 éves futamidőre igényelt, 11,29 százalékos kamatú személyi kölcsön havi törlesztője 238 000 forint, míg egy hasonló, 10,07 százalékos kamatú jelzáloghitelre 231 000 forintot kell jelenleg fizetni. Vagyis havi szinten 7 000 forint különbséggel számolhatunk.

Ez teljes visszafizetésben (törlesztő + egyszeri költségek) 786 000 forint pénzügyi előny a jelzáloghitel javára nyolc év alatt, ami az induló költségeket érintő akciót is figyelembe véve 930 000 forintra hízik. Vagyis összességében mindenképpen olcsóbb a jelzáloghitel.

személyi kölcsön vagy lakáshitel?

Induló költségek

Más a helyzet akkor, ha az induló költséget nézzük, vagyis azt, hogy maga a hitel felvétele mennyibe kerül. A CIB Előrelépő Személyi Kölcsönének nincs induló költsége (ez egyébként a személyi hitelek többségére igaz), míg az UniCredit szabad célú jelzáloghitelénél alapesetben 309 000 forintot kell kifizetni, amiből azonban 144 500 forintot visszatérítenek utólag. (Az induló költségek részleges visszatérítése ugyancsak bevált gyakorlat a jelzáloghitelt kínáló bankok esetében.) A 300 000 forint feletti induló költség egyébként nem is kirívó, ugyanis a jelzáloghitelek esetében az értékbecslés, a szerződés közjegyzői okiratba foglalása és a földhivatali ügyintézés mind-mind komoly kiadással jár. (A szabad célú jelzáloghitelnél legalább ügyvédre nem kell költeni, hiszen itt nem lakáscélra fordítjuk a banktól kapott pénzt.)

Elő- és végtörlesztés költsége

Mindenképpen érdemes megnézni egy hitel elő- és végtörlesztésének költségét is, hiszen bármikor előfordulhat, hogy pénz áll a házhoz, és csökkentenénk vagy akár idő előtt letudnánk az adósságunkat. A CIB személyi hitelénél ez az elő- vagy végtörlesztett összeg 0,5 százaléka, maximum 20 000 forint, míg az UniCredit jelzáloghitelénél bizony 2 százalékot számítanak fel. Vagyis 1 millió forint előtörlesztése a személyi hitelnél 5 000 forint, míg a jelzáloghitelnél 20 000 forint kiadással jár.

Melyik a gyorsabb?

Egy személyi kölcsön és egy jelzáloghitel között az időfaktor is lényeges különbség, hiszen míg utóbbinál az átlagos átfutási idő körülbelül egy hónap, egy személyi hitel igénylést akár órák alatt elbírálhat a bank. Ehhez persze az kell, hogy minden szükséges dokumentumot – három havi bankszámlakivonat, munkáltatói igazolás – eljuttassunk a pénzintézethez.

Mi kell ahhoz, hogy hitelt kapjon valaki?

Bármelyik hiteltípusról is legyen szó, általános elvárás, hogy rendelkezzünk megfelelő összegű igazolt jövedelemmel, az jelenlegi munkahelyünkön lealább 3-6 hónapja dolgozzunk, határozatlan idejű munkaviszonyunk legyen, ne álljunk próba- vagy felmondási idő alatt, valamint ne szerepeljünk negatív státusszal az úgynevezett KHR adatbázisban. A szabad célú jelzáloghitelnél ezen kívül szükség lesz még olyan ingatlanfedezetre, amelyet elfogad a bank.

A hitelképesség feltétele általában az aktuális minimálbér megléte (2024-ben 177 400 forint), ám ez még nem jelenti azt, hogy megkapjuk a szükséges hitelösszeget. Általánosságban elmondható, hogy a nettó igazolt jövedelem legfeljebb 50-60 százaléka fordítható hiteltörlesztésre, ám ebbe a már meglévő hitelek törlesztői is beleszámítanak, valamint egy esetlegesen meglévő hitelkeret összegének 5%-át is törlesztőként veszik figyelembe.

2024-05-16T06:37:46+00:00

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás