A magánegészségügy olcsóbb is lehet – Mutatjuk hogyan!

A magánegészségügy olcsóbb is lehet – Mutatjuk hogyan!

Forrás: Bankmonitor

Az utóbbi években ugrásszerűen nőtt a magán egészségügybe járók száma. A szolgáltatásokért zsebből fizetünk, pedig egészségbiztosításokon keresztül is finanszírozható lehetne a privát orvosi ellátás. Nézzük meg mit tudnak ezek a biztosítások!

Hogyan működik egy egészségbiztosítás?

A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások viszonylag új termék a piacon, de a vezető biztosítók termékpalettáján megtalálod ezeket. A szerződéskötéskor egy olyan szolgáltatáscsomagot látsz majd, amit az adott évben igénybe tudsz venni a szolgáltatási keretösszeg erejéig.

Ha például a csomagban van diagnosztikai vizsgálat, akkor annak van egy felső határa, mondjuk 500 ezer forint évente. Ez azt jelenti, ha orvosilag indokolt számodra egy ilyen vizsgálat elvégzése, akkor annak költségét egy magán egészségügyi intézményben nem neked kell megfizetned, hanem a biztosító kifizeti helyetted. A vizsgálat tényleges költségével csökkentik az éves keretedet, amíg az el nem fogy.

A szolgáltatás-csomagod többi részével (járóbeteg ellátás, kisműtét, szakorvosi konzultáció, szűrővizsgálat, egyebek mellett) is ugyanez a helyzet, vagyis az egyes szolgáltatástípusoknak van saját keretösszegük. A szerződéskötéskor neked kell választanod a szolgáltatáscsomagok közül. Minél nagyobb az összeghatár és minél több szolgáltatást tartalmaz a csomag, annál drágább lesz az egészségbiztosításod.

Milyen szolgáltatáscsoportokat találsz az egészségbiztosításokban?

Az alapellátások, amelyek a legegyszerűbb és egyben a legolcsóbb csomagokban is benne vannak a következők:

  • Járóbeteg-ellátás: Minden olyan kezelés, amivel általában orvoshoz szoktál menni. (belgyógyászat, fül-, orr-, gégészet, szemészet, bőrgyógyászat, stb.)
  • Laborvizsgálatok: alapvető vérvizsgálatok, vizeletvizsgálat, székletvizsgálat, stb.
  • Diagnosztikai vizsgálatok: EKG-k, ultrahangok (UH), röntgenek, mammográfia, érvizsgálat, hallásvizsgálat, csontsűrűség-­vizsgálat, szem- és látásvizsgálat, stb.

A bővített ellátási csomagokba már komolyabb vizsgálatok is beletartoznak, ennek következtében a csomagok ára is magasabb. Itt az alábbi elemek szerepelnek:

  • Járóbeteg-ellátás: allergológia, kardiológia, ortopédia, reumatológia, elektroterápia, tüdőgyógyászat, neurológia, gasztroenterológia, onkológia, dietetika, stb.
  • Laborvizsgálatok: immunológiai vizsgálatok, hormonvizsgálatok, daganatos betegségek kiszűrése, genetikai vizsgálatok, stb.
  • Diagnosztikai vizsgálatok: MRI, CT, PET CT, az agy és izmok, illetve idegek elektromos aktivitásának vizsgálata (EEG, EMG, ENG), érrendszeri vizsgálatok radioizotópos vizsgálatok, légzésfunkció vizsgálata stb.

Extra szolgáltatások

A nagyobb értékű egészségbiztosítási csomagok további szolgáltatásokat is tartalmaznak. Ilyenek például

  • második orvosi szakvélemény, amely segíthet egy komolyabb betegség esetén a pontosabb diagnózis felállításában.
  • Az egynapos sebészet a kisebb műtétek elvégzését finanszírozza, de
  • lehet még védőoltás, betegszállítás, gyógytorna és házi vizit is a szolgáltatások között.

Onkológiai vizsgálatok

A daganatos megbetegedések kezelésére sok biztosítónál külön kiegészítő csomag áll rendelkezésre, de a drágább csomagokban onkológiai diagnosztika, kivizsgálás és szakvélemény is van.

Ezek a csomagok összegbiztosításokat is tartalmaznak arra az esetre, ha daganatos betegségek diagnosztizálása történik. Az összegbiztosítás azt jelenti, hogy nem a gyógyítás finanszírozása történik, hanem a biztosított egy nagyobb összeget kap, amelyet tetszés szerint használhat fel akár a gyógyításra, akár bármilyen célra. Az összeg 500 ezer és 2 millió Ft között mozog biztosítótól függően.

Legfontosabb szolgáltatások megoszlása

Az alábbi ábra a piacon található egészségbiztosítási szolgáltatások megoszlását mutatja. Az alapcsomagok általában egy szűk szolgáltatási csomagot jelentenek, míg a díjak emelkedésével egyre több szolgáltatás válik elérhetővé.

Először a biztosítót keresd!

Az egészségbiztosítással foglalkozó biztosítóknak van egy úgynevezett ellátásszervezője. A szerződéskötés után kapsz egy telefonszámot vagy elérést az ellátásszervező online felületéhez. Ezen keresztül kell bejelentened, hogy egészségügyi problémád adódott, és ők keresnek neked egy privát intézményt, ahol elvégzik az adott vizsgálatot. Az ellátásszervező megmondja, hol tudják elvégezni a vizsgálatot a leggyorsabban és időpontot is foglal neked.

 FONTOS
Először az ellátásszervezővel beszélj, és ne utólag küldd el a számlát a biztosítónak. Még akkor sem, ha pontosan tudod, hogy hová szeretnél menni és mikor, mert van olyan biztosító, amely ezeket nem fogja kifizetni.

Családi csomag

A legtöbb egészségbiztosításban nem csak te lehetsz a biztosított, hanem a családodat, párodat, gyermekeidet is bevonhatod, így a teljes díj kedvezményesebb lesz, mintha külön-külön kötöttetek volna szerződést.

Előzménybetegségek

A biztosítás megkötése előtt kialakult betegségek, balesetek gyógyításának, kezelésének költségeit nem fizeti a biztosító. Ez így van általában a piacon található összes élet és személybiztosításoknál. Ez azt jelenti, hogy ha van egy olyan meglévő betegséged (például cukorbetegség), amellyel orvoshoz jársz, rendszeres kezelések, orvosi kontroll szükséges, akkor ezt a szerződéskötéskor közölnöd kell a biztosítóval, ez a meglévő betegség kizárásra kerül, a biztosító nem fogja fizetni az ellátásod költségeket.

Ha a betegség vagy a baleset a szerződéskötést követően alakul ki vagy következik be, akkor a biztosító téríti a költségeket. Van a piacon olyan biztosító, amelyik csak a szerződéskötést követő 3 évben kialakult, vagy kezelt előzménybetegségeket veszi figyelembe.

Ha cégvezető vagy

Vannak a piacon céges egészségbiztosítások, amelyeket a dolgozóid részére köthetsz. Ezek a csoportos termékek segíthetnek a munkavállalóid megtartásában. Felelős vezetőként így nemcsak munkalehetőséget tudsz biztosítani kollégáidnak, hanem a gondoskodhatsz egészségükről is. Nyilván a vállalkozásod szempontjából is fontos, hogy munkatársaid minél egészségesebbek legyenek.

Nemzetközi egészségbiztosítás

A piacon elérhető egészségbiztosítások a Magyarországon működő magánegészségügyi intézményekben történő gyógykezelést finanszíroznak, egy kivételével. Ez a termék lehetőséget ad arra, hogy külföldön működő klinikán, vagy bármilyen egészségi intézményben kezeltesd magad, csomagtól függően Európában vagy akár az egész világon. Természetesen a termék ára is ehhez az extra lehetőséghez van igazítva.

Kritikus betegségek

Az egészségbiztosítások egy másik típusa a kritikus betegségekre szóló biztosítás, amely akkor fizet, ha diagnosztizálnak nálad valamilyen súlyos, az életedet veszélyeztető betegséget. Ilyen esetben az összeget fel tudod használni privát gyógykezelésre is.

Ez a biztosítástípus önállóan is megköthető, de sok esetben egy életbiztosítás kiegészítőjeként tudod megvenni.

Gyorsabb és költségtakarékosabb megoldás

Az állami egészségügyben a hosszú kórházi várólisták még inkább növekedtek, a betegellátás körülményei tovább romlottak, sokak számára elérhetetlenné váltak az egészségügyi közszolgáltatások. Egyre többen veszik igénybe a privát egészségügy szolgáltatásait és a többségük zsebből fizet, ami nem olcsó mulatság. Egy egészségbiztosítás segíthet abban, hogy a magánegészségügy keretében gyorsabban juthass hozzá olyan vizsgálatokhoz, amelyek az államiban hónapokat vennének igénybe. Egy időben elvégtett vizsgálat lehet, hogy az életedet menti meg.

A magánegészségügy olcsóbb is lehet – Mutatjuk hogyan! 2023-03-30T06:09:20+00:00

Baleset esetén továbbra is meg kell adni a kárrendezéshez szükséges adatokat

Baleset esetén továbbra is meg kell adni a kárrendezéshez szükséges adatokat

Forrás: Eurorisk

Bár január elsejétől az autósoknak nem muszáj maguknál tartaniuk az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványt, baleset esetén továbbra is meg kell adniuk a kárrendezéshez szükséges adatokat – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Emlékeztettek arra, hogy ha az autó forgalmi engedélye és a jogosítvány érvényes és szerepel a magyar nyilvántartásokban, egy vasárnap életbe lépő jogszabálymódosítás miatt többé nem szükséges, hogy azokat mindig maguknál tartsák az autósok. A rendőrség a helyszínen, elektronikusan is tudja ellenőrizni ezeket az igazolványokat.

A Mabisz azt hangsúlyozta, hogy ha a közúti balesetben nem sérült meg senki, és az érintettek nem tartják szükségesnek a rendőrség értesítését, a felek továbbra is kötelesek átadni egymásnak a sofőr, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges adatokat. Az autó azonosításához jellemzően elegendő a rendszám és esetleg az alvázszám megadása – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy amennyiben a rendőrség értesítése nem kötelező – mert nem sérült meg senki -, de valamelyik fél mégis hívja a rendőrséget, akkor a járművezetőknek meg kell várniuk az intézkedést.

Baleset esetén továbbra is meg kell adni a kárrendezéshez szükséges adatokat 2023-03-22T07:39:17+00:00

Óvja meg a garázsban tárolt értékeit a megfelelő lakásbiztosítással

Óvja meg a garázsban tárolt értékeit a megfelelő lakásbiztosítással

Forrás: Eurorisk

Sokszor előfordul, hogy egy ügyfél káreset bekövetkezésekor szembesül azzal, hogy nem volt eléggé körültekintő és kellően gondos az értéktárgyait illetően. Persze az ember nem lehet minden pillanatban teljes mértékig elővigyázatos, de hozhat olyan döntéseket, amelyek által értékei biztonságba kerülhetnek.

Sokan tárolunk a garázsban számos ingóságot és értéket. Ilyen lehet a gépkocsink, motorkerékpárunk, kerékpárunk, a drága horgászfelszerelésünk, kerti gépek vagy kerti bútorok is, amiket bepakoltunk a hideg idő elől a garázsba. Éppen ezért egy nem várt vihar, beázás vagy betöréses lopás jelentős anyagi kárral járhat, még akkor is, ha az autónk épp nincs a garázsban. 

Érdemes a melléképületekben tárolt értékeket is biztonságban tudni 

Elsősorban előzzük meg a betöréses lopás lehetőségét. A garázs, a fészer, a kerti tároló mindig jó célpontnak tűnhet a betörők számára, hiszen kevésbé védett épületekről, vagy épületrészekről van szó, ahová nem annyira kockázatos behatolni, mint egy lakóházba. Fontos a megfelelő nyílászárók kiválasztása, valamint azok jó minőségű zárral vagy akár ráccsal történő ellátása. A tolvajokat távol tarthatja egy mozgásérzékelő lámpa, egy riasztó vagy egy kamera is, melyeket érdemes felszerelni a helyiségbe vagy a garázs bejárata fölé.

Figyeljünk a megfelelő szigetelésre, hogy a szélsőséges időjárással szemben is védekezni tudjunk. A fagy, a hőség, a hirtelen jött sok csapadék, vagy szélvihar jelentős károkat okozhat a melléképületekben is. Ha van lehetőségünk, érdemes utólag is szigetelni a falakat, lábazatokat és a tetőteret is. Az elemi károk minden évszakban megkeseríthetik életünket, ha nem készülünk fel rájuk.

Ne maradjunk lakásbiztosítás nélkül! Sokféleképpen tehetjük biztonságosabbá környezetünket, de egy jól megválasztott lakásbiztosítással nemcsak otthonunkat, hanem garázsunkat, valamint a benne tárolt ingóságainkat is biztonságban tudhatjuk. A garázs a legtöbb esetben melléképületnek minősül, amit biztosításkötésnél, vagyis már a díjkalkuláció során jeleznünk kell. A következő lépésben kell kiválasztanunk, hogy a garázs különálló épület vagy a lakóingatlannal egybeépített. Egyes biztosítók csak a különálló épületeket tekintik melléképületnek, de ez társaságonként változik, így érdemes utána nézni a részleteknek.

Ha eddig bizonytalan volt, hogy érdemes-e az otthonára és az ingóságaira  biztosítást kötni, akkor ne várjon tovább. Védje otthonát és kössön lakásbiztosítást. Hasonlítsa össze a biztosítók díjait kalkulátorunk segítségével:

https://borbely-gabor.eurorisk.hu/partners/borbely-gabor

Óvja meg a garázsban tárolt értékeit a megfelelő lakásbiztosítással 2023-03-14T07:44:55+00:00

2023-ban is biztonságban CASCO-val

2023-ban is biztonságban CASCO-val

 biztonság az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, ezért érdemes a jövő évben is mindent megtenni önmagunk, családunk és vagyontárgyaink, így gépjárműveink biztonsága érdekében. Az egyik leghatékonyabb eszköz, amellyel autónk biztonságát szavatolhatjuk, a CASCO biztosítás.

Milyen káreseményekre nyújt fedezetet a casco biztosítás?

1) Elemi károk: a gépjárművet, alkatrészét, tartozékát károsító tűz, villámcsapás, robbanás, esetleges földcsuszamlás, kő- és/vagy földomlás, természetes üreg vagy talajszint alatti építmény beomlása, legalább 15 m/s sebességű szélvihar, felhőszakadás, árvíz, belvíz, egyéb vízelöntés, jégverés, lezúduló hótömeg és hónyomás által okozott kár esetén mind fedezetet nyújt a CASCO.

2) Töréskár esetén, amikor a gépjármű alkatrészeiben, tartozékaiban baleseti erőhatás által keletkezett sérülés következik be, vagy idegen személy által okozott rongálás történik, akkor is fedezetet nyújt a CASCO biztosítás.

3) Lopáskárról beszélünk, ha a gépjármű megfelelően le van zárva és az előírások szerint működtetett biztonságtechnikai berendezésekkel rendelkezik, és a teljes gépjárművet vagy alkatrészeit ill. tartozékait lopják el. Ilyen cselekményekkel vagy ezek kísérletével összefüggésben keletkezett sérülésekre is biztosítást nyújt a CASCO.

4) Üvegtörésnek biztosítási szempontból azt nevezzük, amikor a gépjármű ablaküvegeiben baleseti jelleggel, vagy idegen személy által okozott rongálás során sérülések keletkeznek. A CASCO ezeknek a károknak a megtérítését is biztosítja.

Fontos megjegyezni, hogy a biztosítási védelem a CASCO biztosításhoz igénybe vehető kiegészítő fedezetekkel további kockázatokra is kiterjeszthető (pl. baleset-, poggyászbiztosítás, jogvédelem, avulásmentes-térítés, stb.).

A CASCO biztosítás csak bizonyos életkorú járművekre köthető. Bár a korhatár biztosítónként változhat, általánosságban véve igaz, hogy a 15 évnél idősebb gépjárművekre nem lehet CASCO biztosítást kötni.

Mire nem fizet a CASCO biztosítás? 

A biztosító mentesül a fizetési kötelezettség alól, ha a kárt szándékosan vagy súlyos gondatlanságból eredően okozták (például ittas, kábult vezetés), vagy a kármegelőzési, illetve kárenyhítési kötelezettséget súlyosan megszegték (például lopás esetén, ha a pótkulcs a járműben maradt, vagy az autó védelmi berendezése nem megfelelő).

A biztosító abban az esetben is mentesül a kártérítés megfizetése alól, ha a járművet túlterhelték, az üzemeltetését vagy a vontatását szakszerűtlenül végezték vagy a káresemény – a forgalmi engedély érvényességétől függetlenül – a gépjármű biztonsági berendezéseinek súlyosan elhanyagolt műszaki állapotával összefüggésben következett be. A mentesülések részletes szabályait a szerződési feltételek tartalmazzák.

A biztosítás nem terjed ki az olyan károkra, amelyek háborús jellegű eseményekkel vagy bármilyen tömeget érintő megmozdulással, terrorcselekményekkel, sugárzó anyagok és termékek hatásával összefüggésben keletkeztek. Érdemes mindennek alaposabban is utánajárni, mert a biztosítóknál más és más feltételekkel találkozhatunk.

Amennyiben gépjárműve CASCO biztosítási díjaira kíváncsi, ne várjon tovább: CASCO kalkuláció

Kérdés, kérés esetén keressen az alábbi elérhetőségeken: 0630 985 5000, info@penzmentor.eu

2023-ban is biztonságban CASCO-val 2023-03-09T07:13:10+00:00

Miért érdemes kockázati életbiztosítással rendelkezni?

Miért érdemes kockázati életbiztosítással rendelkezni?

Forrás: Eurorisk

A legújabb adatok szerint egyre többen kötnek kockázati életbiztosítást és ez a biztosítási termék már a 25-35 éves korosztálynál is egyre népszerűbb. Miért érdemes kockázati életbiztosítással rendelkezni? Csakúgy, mint a legtöbb biztosítási termék, ez is biztonságot nyújt a kiszámíthatatlan helyzetekre. Amennyiben a családfőt valamilyen baj éri, akkor a biztosítás segíthet megőrizni a családtagok részére az anyagi biztonságot.

Az emberek gyakran gondolkodnak úgy, hogy velük semmi baj nem történhet. A pozitív gondolkodás fontos, de érdemes biztos alapokra helyezni a család és a szeretteink jövőjét.

A kockázati életbiztosítás hozzájárulhat a család anyagi biztonságához, hiszen egy váratlan baleset vagy haláleset így nem borítja fel teljesen a családi kasszát. A kockázati életbiztosítás  megkötése különösen akkor fontos, ha a családnak nincsenek biztos bevételi forrásai.

2021-ben munkahelyi balesetben 84-en, tűzesetben pedig 106-an vesztették életüket. Egy ilyen nem várt tragédia folytán sokan kerülhetnek nehéz helyzetbe. Ráadásul sok magyar család rendelkezik hiteltartozással, ami akár jelentős havi törlesztő részletet is jelent. Ha a családfő keresete kiesik valamilyen baleset vagy egyéb ok miatt, akkor a biztos lakhatás is veszélybe kerülhet.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a tavalyi évre vonatkozó adatai szerint a szövetség tagjainak kockázati életbiztosításokra vonatkozó díjbevétele 2021-ben kimagasló mértékben, 48,6 százalékkal nőtt. Ez azt jelenti, hogy egyre többen döntenek ilyen típusú biztosítás mellett, hiszen felismerték, hogy a lakás- és gépjármű-biztosítások mellett azt is biztosítani kell, aki mindezeket a vagyontárgyakat előteremtette, vagyis a családfenntartót vagy -fenntartókat. A családfő váratlan halála, nem várt tartós betegsége, rokkantsága drasztikus módon megváltoztathatja azt a jövedelmi helyzetet, amiben szerettei addig kiegyensúlyozottan éltek.

Érdemes összehasonlítani a különböző biztosítótársaságok által kínált lehetőségeket és megtalálni a legmegfelelőbb ajánlatot, hogy a családja biztonsága ne a véletlenen múljon.

Kérdés, kérés esetén keressen az alábbi elérhetőségeken: 0630 985 5000, info@penzmentor.eu
Miért érdemes kockázati életbiztosítással rendelkezni? 2023-03-08T07:38:19+00:00

Kötelező biztosítás – a 2023. évre érvényes fedezetlenségi díjak

Kötelező biztosítás – a 2023. évre érvényes fedezetlenségi díjak

Forrás: Eurorisk

Ha valamilyen okból elmulasztja a kötelező díjának befizetését, akkor a felelősségbiztosítási szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg. Ebben az esetben a lehető leghamarabb újra kell kötni a szerződést, mert a díjjal nem fedezett időszakra úgynevezett fedezetlenségi díjat kell fizetni, ami a normál biztosítási díj többszöröse is lehet! Ha a szerződés díjnemfizetéssel szűnt meg, akkor a törvény szerint csak ugyanahhoz a biztosítóhoz köthető újra. A jelenlegi jogszabály értelmében a díjnemfizetés miatt megszűnt és újrakötött szerződés bonus-malus fokozata megmarad.

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (Gfbt.) az „elmaradt díj” fogalom helyett 2010. január 1-jével bevezette a „fedezetlenségi díj” fogalmát. A fedezetlenségi díj az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (a fedezetlenség időtartamára) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, előre meghirdetett tarifa alapján utólagosan megállapított díj.

A jogszabály a Kártalanítási Számla kezelőjét hatalmazza fel és egyúttal kötelezi is a fedezetlenségi díj járműkategóriák szerinti mértékének évenkénti meghatározására és meghirdetésére, a Kártalanítási Számla általi kártérítések és a kártérítésekhez kapcsolódó eljárási költségek alapján. A MABISZ-nak, mint a Kártalanítási Számla kezelőjének legkésőbb a naptári év végét megelőző negyvenötödik napig kell a következő évi, járműkategóriák szerinti fedezetlenségi díjtételeket a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatározott módon, a Felügyelet honlapján meghirdetnie, továbbá ezzel egyidejűleg a honlapján is közzé kell tennie. Eltérés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkalmazandó.

A MABISZ az alábbiakban teszi közzé a fedezetlenségi díjak 2023. évre érvényes tarifáit. A fedezetlenségi díjak naptári évre vonatkoznak, így amennyiben a fedezetlenséggel érintett időszak két naptári évet is érint, eltérő díjak kerülhetnek felszámításra.

A fedezetlenségi díj 2023. évre érvényes mértékei az egyes kategóriákban a következők:

A biztosító felszámolása esetén a 2009. évi LXII. törvény 36. § (11) és (12) bekezdésében meghatározott esetre a felszámolás kezdő időpontjának napjára és az azt követő 60. nap végéig felmerült fedezetlenségi díj 0 Ft/nap.

2022. évi fedezetlenségi díjak

2021. évi fedezetlenségi díjak

2020. évi fedezetlenségi díjak

2019. évi fedezetlenségi díjak

2018. évi fedezetlenségi díjak

2017. évi fedezetlenségi díjak

2016. évi fedezetlenségi díjak

2015. évi fedezetlenségi díjak

2014. évi fedezetlenségi díjak

2013. évi fedezetlenségi díjak

Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni. A teljes fedezetlenségi díjat az a biztosító köteles kiszámítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt. Az üzemben tartó a kiszámított fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – köteles megfizetni. Lényeges változás 2013. január 1-jétől, hogy ha az Ön szerződése díjnemfizetés miatt megszűnt, akkor a jogszabályban kötelezően előírt – a megszűnt szerződését kezelő biztosítójához történő – visszakötéskor nemcsak a fedezetlenségi díjat és a türelmi időre járó díjat, hanem a biztosítási időszakra hátralévő teljes díjat is meg kell fizetnie.

A fedezetlenségi díj meg nem fizetése esetén a biztosító ugyanazt az eljárást követi, mint a biztosítási díj meg nem fizetése esetén, azaz a fedezetlenségi díj meg nem fizetése is a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnéséhez vezet.

A meghirdetett fedezetlenségi díj jóval magasabb az adott járműkategória ugyanekkora időszakra eső „normál” biztosítási díjánál. Ez szándékosan van így, a jogalkotó ezzel is ki akarja kényszeríteni a jogkövető magatartást, a felelősségbiztosítás megkötését. A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére. 2014. július 1-jétől a biztosító részletfizetési lehetőséget nyújthat, ha a fedezetlenséggel érintett időszak meghaladja a 120 napot.

Azt javasoljuk tehát, hogy mindent kövessenek el azért, hogy esetükben ne álljon elő fedezetlenségi időszak, ezért ha a befizetési csekk nem érkezik meg, a banki átutalás, inkasszó nem történik meg a fizetési határidőt megelőzően, akkor feltétlenül vegyék fel a kapcsolatot biztosítójukkal, illetve bankjukkal és jelezzék a problémát.

Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, önmagában még nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Ha hosszabb ideig nem használják a járművüket és nem akarnak erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, akkor a közlekedési hatóságnál vonassák ki ideiglenesen a járművet a forgalomból, ugyanis csak ez esetben mentesülhetnek a díjfizetés terhe alól erre az időszakra!

Forrás: MABISZ

Kötelező biztosítás – a 2023. évre érvényes fedezetlenségi díjak 2023-03-07T08:15:55+00:00

Mi alapján változhat a CASCO bonus besorolás és mit érdemes tudni róla?

Mi alapján változhat a CASCO bonus besorolás és mit érdemes tudni róla?

Forrás: Eurorisk

A kötelező biztosításhoz hasonlóan létezik CASCO bonus besorolás is. A kötelező bonus-malus rendszerről nagy eséllyel minden autótulajdonos hallott már, így a szabályokkal tisztában vannak, ám nem feltétlenül ilyen egyértelmű a helyzet a CASCO biztosítások tekintetében. Fontos tudni, hogy szinte minden biztosítótársaságnál mások a CASCO bonus fokozatokkal kapcsolatos szabályok, emiatt több kérdés is felmerülhet. Vajon hogyan és mi alapján változhat a CASCO bonus besorolása? Cikkünkben ezt igyekszünk bemutatni.

A CASCO biztosítás árát – ahogy a kötelező biztosításét is –, befolyásolja, hogy a gépjármű üzembentartójának volt-e korábban kára. A szerződő ügyfél, vagyis az üzembentartó az első szerződése létrejöttekor C0 bonus osztályban kezd és alapdíjat fizet.

A kötelező biztosítás esetében egy kármentes év után egységesen eggyel nő a bonus fokozat, ha pedig károkozás történik, akkor a szabályoknak megfelelően kettővel csökken. A CASCO biztosítás esetében ez másképp történik, hiszen itt csak bonus besorolás létezik, így kárkifizetés esetén a legrosszabb esetben is a kezdő, C0 kategóriába kerülhet vissza az ügyfél. Ez a szabály egységes minden biztosítónál, ám az ezzel kapcsolatos további szabályok társaságonként különbözhetnek.

Milyen esetekben változhat a CASCO bonus besorolásunk? 

A legtöbb biztosítótársaságnál általában egy kármentes év leteltével eggyel nő a CASCO bonus fokozat, ám ha a balesetben megsérült autónkat a CASCO terhére akarjuk megjavíttatni (ami az adott biztosítási évben kárkifizetésnek minősül), akkor értelemszerűen csökken a bonus besorolás.

Minden biztosító egyénileg határozza meg, hogy miként jutalmazza a balesetmentes vezetést. Egyes társaságok a biztosítási díjat csökkentik, mások a befizetett éves díj egy részének visszatérítésével kompenzálnak. Előfordulhat, hogy egyes biztosítók a KGFB bonus besorolást is figyelembe veszik, amikor megállapítják a CASCO biztosítási díjakat. Utóbbi esetben tehát annál kedvezőbb feltételekkel köthetünk CASCO biztosítást, minél magasabb kötelező biztosítás bonus fokozattal rendelkezünk.

Érdemes előre felmérni, hogy az egyes társaságoknál mire számíthatunk. Amennyiben új CASCO  biztosítást szeretne kötni vagy az évfordulóhoz közeledik és szeretné megtalálni az Ön számára legmegfelelőbb ajánlatot, kalkuláljon most, és kérje szakértő kollégáink segítségét:

Casco díjszámítás

Mi alapján változhat a CASCO bonus besorolás és mit érdemes tudni róla? 2023-03-02T09:02:53+00:00

Tudja biztonságban vállalkozását!

Tudja biztonságban vállalkozását!

Forrás: Eurorisk

Egy vállalkozást működtetni önmagában is kihívás, hát még a jelenlegi időszak viszontagságai között. Akármekkora is egy vállalkozás, bármilyen tevékenységet is folytat, számos kockázattal kell együtt élni, amivel már alapításakor érdemes számolni.

Tudta, hogy vállalkozások számára is léteznek egyedi biztosítások?

Néhány helyzet, amikor óriási segítség lehet, ha rendelkezünk vállalkozói biztosítással:

1. Munkavégzés során történt munkavállalói baleset.

2. Telephelyet ért természeti katasztrófa.

3. Szerződésekből eredő kötelezettségek miatt indított peres vagy kártérítési eljárások.

Bármelyik esettel is találjuk szemben magunkat, a biztosítás segíthet enyhíteni a kellemetlen következményeket. Energiát, pénzt és időt is spórolunk magunknak, ha vállalkozói biztosítással rendelkezünk. Így valóban arra koncentrálhatunk, ami igazán számít: cégünk eredményességére.

Egy vállalkozás legértékesebb vagyona – az alkalmazottak

Egy megfelelő biztosítás az alkalmazottakat is védi, így felelős munkáltatóként viselkedhetünk. A munkavállalókat a fizetésen kívül leggyakrabban a munkáltatói gondoskodási csomagok érdeklik, amelyek magukban foglalják a biztosítást is. Ha ezeket nem tudjuk számukra nyújtani, akkor esetleg másik, felelősebb vállalat után nézhetnek. Cégünknek minőséget és presztízst ad a biztosítás megléte.

Soha nem tudhatjuk, hogy vállalatunkban mikor történik olyan eset, amikor szükség lehet a biztosításra. Éppen ezért fontos a kockázati körülményeknek, valamint a végzett tevékenységből fakadó egyedi igényeknek megfelelően kidolgozott biztosítás. Az Eurorisk munkatársai ingyenesen felmérik, majd ennek megfelelően kidolgozzák a kockázatviselési és költség szempontból optimális biztosítási konstrukciót.

Kérdése van? Szüksége lenne további információra? Keressen bennünket bizalommal: www.penzmentor.hu

Tudja biztonságban vállalkozását! 2023-03-01T07:25:43+00:00

Miért érdemes az albérletre is biztosítást kötni?

Miért érdemes az albérletre is biztosítást kötni?

Forrás: Eurorisk

Saját otthon vásárlás esetén az első és legfontosabb tennivalóink közé tartozik, hogy lakásbiztosítást kötünk. Mi történik akkor, ha nem saját lakásba, hanem albérletbe költözünk vagy esetleg mi magunk adjuk ki az ingatlanunkat? Sokszor nem biztos, hogy eszünkbe jut a biztosítás, pedig ez sokkal fontosabb, mint az elsőre hinnénk. Eláruljuk, miért.

Tulajdonosként minden esetben érdemes az ingatlanunkat és a benne található berendezéseket (ingóságainkat) biztosítani. Amennyiben kiadjuk a lakást, tájékoztassuk az albérlőnket arról, hogy a lakásra van biztosítás kötve, tehát ha bármi történik az ingatlannal, akkor az fedezet alatt áll. Hívjuk fel az albérlőnk figyelmét arra a tényre, hogy ez nem jelenti azt, hogy az ő értékei (ingóságai) is fedezet alatt állnak. Erre érdemes neki külön biztosítást kötni, hiszen van lehetősége külön, kizárólag a saját tárgyait, használati vagy műszaki cikkeit fedezetbe vonni. 

Többnyire a tulajdonos feladata a lakásbiztosítás megkötése és fizetése, de ha bútorozatlan albérletbe költözünk és a bérbeadó nem kötött ingóságokra is vonatkozó biztosítást, ezt albérlőként fontos megtennünk. Betörés vagy vízkár esetén is sokat számít, ha kötöttünk értékeinkre biztosítást. 

Tulajdonosként gondoljuk át, hogy az ingatlant bútorozatlanul vagy teljes felszereléssel együtt szeretnénk bérbe adni: előbbi esetében elég magára az ingatlanra biztosítást kötnünk, utóbbiban pedig az ingóságokra is. 

Egy vihartól károsodott redőny vagy betört ablak, egy meghibásodott mosógép miatti beázás, esetleg elektromos zárlat sok bosszúságot tud okozni a tulajdonos-bérlő viszonyban. Ha viszont mindkét fél rendelkezik az értékeiket védő biztosítással, akkor sokkal gördülékenyebben és kevesebb kihívással telhet majd a szerződött időszak. 

Ha még bizonytalan, hogy érdemes-e az otthonára vagy albérletére otthonbiztosítást kötni, akkor ne várjon tovább. Védje otthonát és kössön biztosítást. Hasonlítsa össze a biztosítók díjait: https://borbely-gabor.eurorisk.hu/partners/borbely-gabor

Miért érdemes az albérletre is biztosítást kötni? 2023-03-28T05:52:57+00:00

Egyre több a káreset, drágulnak a KGFB biztosítások

Egyre több a káreset, drágulnak a KGFB biztosítások

Forrás: Eurorisk

2022. második negyedévében a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításai (KGFB) esetében 17 százalékkal nőttek a kárráfordítások. Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss KGFB-indexe alapján az állománydíjak hosszabb stagnálást követően 4 százalékkal emelkedtek 2021 azonos időszakához képest, a kárráfordítással, valamint a biztosítási adóval korrigált KGFB-index 2022-re a két évvel ezelőtti szintre állt vissza. Így az autók átlagos biztosítási díja meghaladta a 46 ezer forintot 2022. június végéig.

Idén sem tört meg a biztosítói kárráfordítások erősen növekvő trendje, ugyanis az idei adat 17 százalékkal magasabb a tavalyi év közepén mérthez képest. Az emelkedő számok valószínűleg az ügyfelek élénkülő autóhasználatával (a pandémia alatt ez a szám csökkent), az emiatt egyre gyakoribb balesetekkel, valamint a szervizdíjak és alkatrészek drágulásával magyarázható.

A taxik állománydíja 6 százalékot csökkent, miközben – hosszabb csökkenési periódus után – a második negyedévben ismét emelkedni kezdtek a szerződésszámok. A flottás szerződéseknél általában véve nagyobb díjemelkedés volt tapasztalható. Kiugró, kétszámjegyű díjnövekedést csak a vontatóknál lehetett olvasni.

Fontos, hogy a biztosító társaságok ajánlatai között is nagy eltérések lehetnek, ezért ha egy ügyfél a folyamatokat, és egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve KGFB díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

Új KGFB biztosítást kötne vagy váltana? Hasonlítsa össze a hazai biztosítók aktuális KGFB és Casco ajánlatait online és kösse meg a számára legkedvezőbbet: Eurorisk biztosítási kalkulátor

Egyre több a káreset, drágulnak a KGFB biztosítások 2023-02-22T07:29:40+00:00

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás