Állampapírokról kezdőknek – amit az iskolában nem tanítottak meg!

Állampapírokról kezdőknek – amit az iskolában nem tanítottak meg!

Forrás: Bankmonitor

Mi fán terem az állampapír? Milyen hozamot termel, mennyire biztonságos, és vajon jobban megéri-e a bankbetétnél? Előfordulhat államcsőd? Ha ezekre a kérdésekre keresed a választ, akkor jó helyen jársz! A Bankmonitor összegyűjtötte, mit érdemes mindenkinek tudnia az állampapírokról.

Amióta több évtizedes csúcsokat dönt a magyar infláció, kifejezetten sokat hallhattál az állampapírokról. Ugyanakkor a lakosság elsöprő többségének még mindig nincs ilyen befektetése, helyette készpénzben vagy bankszámlán tartják a megtakarításukat. Kár lenne, ha a felhalmozott pénzösszeg az infláció martalékául esne, ezért 2023-ban már muszáj foglalkozni a pénzed értékének megőrzésével. Ha még a tanulási folyamat elején jársz, akkor számos kérdésed merülhet fel a népszerű állampapírokról. Nézzük, mit kell tudni erről a befektetésről!

Biztonságos az állampapír?

Az állampapír (vagy más néven államkötvény) a befektetések egyik legelterjedtebb típusa. Amint a neve is mutatja, a kötvények kategóriájába tartozik, azaz definíció szerint „hitelviszonyt megtestesítő értékpapír”. Az állampapírok megvásárlásával az államot hitelezzük meghatározott ideig, a futamidő lejártáig. A futamidő végén az állampapír vásárlója visszakapja a befektetett tőkéjét, ezenkívül a tartási időszakban kamatokat is fizet az állam.

Az állampapír mögötti adós tehát az állam, magyar állampapírok esetén értelemszerűen a magyar állam. Jó hír, hogy minden hitelezett közül az állam a legkevésbé kockázatos adós. Előfordult ugyan a világtörténelemben államcsőd is, de ez rendkívül ritkán bekövetkező esemény. Sőt, még ritkább az, hogy egy állam a saját pénznemében (Magyarországon például forintban) kibocsátott állampapírt ne legyen képes visszavásárolni. Hiszen a saját pénzéből elméletileg annyit nyomtathat, amennyit csak akar! Ennek azért természetesen vannak közgazdasági korlátai – a pénznyomtatás klasszikusan inflációt generál, ami rontja a befektetés megtérülését –, de azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy az állampapír az elképzelhető legbiztonságosabb befektetés.

Jobban megéri az állampapír, mint a bankbetét?

Túl azon, hogy igen biztonságos, az állampapír sokszor jobb megtérüléssel is kecsegtet, mint a látra szóló vagy a lekötött bankbetétek. Ez azért van így, mert az állam és a bankrendszer „finanszírozási igénye” – hitelfelvételi hajlandósága vagy kényszere – gyakran nem összevethető egymással.

Tipikusan ez a helyzet mostanában. A bankokban az elmúlt évek bőséges állami pénzkibocsátása következtében most nagy a likviditásbőség, azaz rengeteg forrással rendelkeznek, amelyből ki tudják elégíteni a hiteligényeket. Ennélfogva a bankoknak nem kell magas kamatokkal magukhoz csábítaniuk a betéteket, hiszen alacsony betéti kamatok mellett is van elegendő pénzük a hitelezéshez. Továbbá sokat nyerhetnek azon, hogy a náluk alacsony kamaton elhelyezett pénzt a Magyar Nemzeti Bankban magasabb kamattal fialtatják. (Vagy abból maguk is államkötvényeket vásárolnak.)

Ebben a helyzetben sokkal inkább az a kérdés, hogy miért tartja a lakosság a pénzét alacsony (0-2 százalékos) kamatozású bankbetétben, vagy kicsivel többet kamatozó lekötött betétben (2-3 százalék)? Az MNB 2022-es jelentése szerint Magyarországon a lakosság 15,6 százalékos infláció mellett 9000 milliárd forintot tartott átlagosan 2,4 százalék kamatozású bankbetétekben. Ezeknek az embereknek a reálvesztesége 1 éves időtávon csaknem 1200 milliárd forint.

A jelenségre a legkézenfekvőbb válasz a megszokás. A munkáltató a bankba utalja a bért, és az ott is marad, amíg fel nem használjuk. Ez a megszokás azonban összességében oda vezet, hogy az infláció lassan, de biztosan erodálja a megtakarításunk értékét. Ez még akkor is igaz, ha csak a hónap elejétől a hónap végéig van pénzünk a számlánkon, és egy vasat sem tudunk ténylegesen félretenni, azaz átvinni a következő hónapra.

A másik lehetséges megfontolás, hogy a boltban nem fogadják el az állampapírt, viszont az automatából felvett pénzt, vagy kártyával/telefonnal eszközölt, számlánkról történő fizetést igen. A készpénzhez és az elektronikus pénzhez képest tehát az állampapír likviditása némileg alacsonyabb. Ha azonban arra gondolunk, hogy mennyivel többet fial eközben az állampapírban tartott pénz az egyszerű betéti számlánknál (12-13 százalékponttal), akkor okkal támadhat az az érzésünk, hogy ezt a kényelmi funkciót talán túlfizetjük.

 ÖTLET
Hogy ebben a kérdésben jól döntsünk, érdemes a lekötött betétekkel összevetni az állampapírt. Hiszen a lekötött betéttel szintúgy nem lehet fizetni, mint az állampapírral. Ha ezt a két megtakarítási formát hasonlítjuk össze, azt látjuk, hogy az állampapírból éppen olyan könnyedén lehet fizetésre alkalmas pénzt kinyerni, mint egy lekötött betétből. Mindkettőhöz elegendő egy telefonos vagy egy online banki művelet elvégzése, és máris pénz kerül a számlánkra, a kártyánkra, vagy akár a zsebünkbe.

Van-e kockázata az állampapírnak?

Az állampapírokat a hozampotenciálon túl a kockázatuk alapján is érdemes más befektetési kategóriákkal („eszközosztályokkal”) összehasonlítani. Nézzük, hogyan teljesítenek az állampapírok ezen a téren!

Minden befektetés esetében felmerül a kérdés, hogy számolnunk kell-e az árfolyamkockázattal. Az árfolyamkockázat azt jelenti, hogy a befektetés piaci értéke csökkenhet, például egy 100 dollárért megvásárolt részvény árfolyama 90 dollárra is eshet a jövőben. Akár aranyat, akár részvényeket, akár kötvényeket, befektetési jegyet vagy ingatlant vásárolunk befektetési céllal, fel kell készülnünk arra, hogy annak ára az eladás pillanatában pozitív és negatív irányban is eltérhet attól, mint ami a vásárláskor volt: azaz egyszerűen fogalmazva mind nyerhetünk, mind bukhatunk rajta.

A lakossági befektetők számára igen jó hír, hogy a legtöbb állampapír esetében védve vannak ettől a kockázattól. A legnépszerűbb típusokra (Prémium Magyar Állampapír, Bónusz Magyar Állampapír, Magyar Állampapír Plusz) vonatkozóan a kibocsátó vállalja, hogy a kötvény lejáratának időpontja előtt is visszaveszi az adott állampapírt, kifejezetten kedvező áron. Jellemzően a névérték 99 vagy 99,5 százalékát fizeti ki, ezen felül pedig az időarányosan felhalmozódott kamatokat is megkapja a befektető.

Nézzünk egy példát, amelyben valaki 1 millió forintot fektet be, évi 16 százalékos kamatra, de fél év elteltével kiveszi a megtakarítását, a kezdeti tőkéjéből 990 ezer forintot visszakap, továbbá 6 hónapnyi kamatot (esetünkben 80 ezer forintot) is zsebre tehet. Így összességében 1 070 000 forintra hízik a befektetése fél év alatt, ami évesítve 14 százalékos hozamnak felel meg.

 JÓ TUDNI
Másképpen működnek azonban az „intézményi” (nem lakossági) államkötvények, ezért esetükben különösen résen kell lenni. Ebbe a csoportba a Diszkont Kincstárjegyek és a Magyar Államkötvények tartoznak, és náluk árfolyamkockázat is felmerülhet. Ennek oka, hogy a futamidő vége előtt ezeket a kötvényeket csak piaci áron lehet eladni, az pedig erősen függ az aktuális kamatkörnyezettől. Az intézményi államkötvény-sorozatokkal emiatt csak hozzáértőként érdemes kísérletezni!

Ki vásárolhat magyar állampapírt?

A lakossági magyar állampapírokat devizabelföldi és devizakülföldi magánszemélyek egyaránt megvásárolhatják. Az állampapír vásárlásnak és birtokláshoz értékpapírszámlával kell rendelkezni, aminek alapvetően két útja van. Nyithatunk értékpapírszámlát a bankunknál, és ott hasonlóképpen intézhetjük az ügyeinket, mint egy egyszerű bankszámla esetében – online, telefonos applikáción keresztül, telefonon szóban, vagy személyesen. Valószínűleg célszerűbb azonban a Magyar Államkincstárnál nyitni a számlát, mert amíg a bank a számlavezetésre és az egyes műveletekre különböző díjakat számít fel, addig az Államkincstárnál vezetett számla ingyenes, valamint díjmentes az innen történő utalás.

Állampapírokról kezdőknek – amit az iskolában nem tanítottak meg! 2023-04-26T07:32:37+00:00

Nesze neked ingyenes bankszámla! Megnéztük az apróbetűs részeket!

Nesze neked ingyenes bankszámla! Megnéztük az apróbetűs részeket!

Forrás: Bankmonitor

Mostanra mindenkinek meg kellett kapnia a bankszámlájához kapcsolódó éves díjkimutatást, ami kisebb sokkot okozhatott. Egészen más együttesen látni ugyanis a számlavezetési díjra, bankkártyára vagy éppen az SMS üzenetekre kifizetett összegeket, amelyek összesen akár 100-200 ezer forintra is rúghatnak. Miközben tudvalevő, hogy léteznek teljesen ingyenes bankszámlák is. De tényleg díjmentes minden számla, amit így hirdetnek? Van trükk, amivel a bankok csőbe húzhatnak? Vagy óriási jövedelem kell ahhoz, hogy ilyen ajánlatot kaphassunk?

Érdemes először is tisztáznunk, hogy mely számlákat hívhatjuk egyáltalán ingyenesnek. Sok hirdetésben találkozhatunk nulla forintos számlákkal, ám ez többnyire csak a havi díjra vonatkozik, a tranzakciókért – például utalás, csoportos beszedési és állandó átutalási megbízás, kártyahasználat – már díjat számolnak fel, így aztán végül mégis költségbe verjük magunkat. Éppen ezért a Bankmonitor szakértői kizárólag azokat a számlákat tekintik ingyenesnek, amelyek átlagos használat mellett költségmentesen használhatók. Persze jogos kérdés, hogy mi számít átlagos használatnak, hiszen valakinek természetes, hogy van devizaszámlája, hitelkártyája és folyószámla hitelkerete, ám ezek egyelőre nem érhetők el díjmentesen.

A Bankmonitor szakértői három ingyenes bankszámlát hasonlítottak össze:

  • CIB ECO (abban az esetben ingyenes csak, ha azt a Bankmonitoron keresztül igénylik)
  • Raiffeisen Premium Gold 2.0
  • UniCredit Partner Aktív Zéró Számlacsomag  (abban az esetben ingyenes csak, ha azt a Bankmonitoron keresztül igénylik)

Vagyis az ingyenes számlák többsége bankfiókban nem is igényelhető!

Ezen három bankszámla esetében bizonyos feltételekkel nem kell fizetni:

  • havi számlevezetési díjat;
  • díjmentes az eseti utalás;
  • a csoportos beszedési és állandó átutalási megbízás;
  • a számlához járó bankkártyának pedig nincs kibocsátási és éves díja.

Ezen kívül a készpénzfelvétel is megúszható költségmentesen, hiszen jogszabály írja elő, hogy bankszámlánként havi 150 ezer forint, legfeljebb két részletben díjmenetesen vehető fel bármely magyarországi bank forint ATM-jéből. Ez azonban nem csak az ingyenes számlákra érvényes, de később még kifejtjük a lehetőségeket bővebben is.

A fontos „kisbetűs” részek

Az ingyenes számláknál is vannak azonban olyan „apróbetűs” feltételek, amelyekkel fontos tisztában lennünk, mielőtt elköteleznénk magunkat valamelyik mellett.

Minden ingyenes számlára igaz, hogy a bankfiókban indított utalásokért bizony fizetnünk kell, így erre mindenképpen ügyeljünk. A CIB ECO és a Raiffeisen Premium 2.0 esetében a net- és mobilbanki utalások költségmentesek, ám az UniCredit Partner Aktív Zéró számlacsomagnál kizárólag a mobil alkalmazáson keresztül indított utalások díjmentesek, a netbankból indított tranzakciókért 0,3 százalékos jutalékot számolnak fel. Ez például egy 100 ezer forintos utalásnál 300 forint kiadást jelent, ami nem sok, ám mégiscsak költés.

Ha már az UniCredit számlájánál tartunk, érdemes megemlíteni azt is, hogy a Partner Aktív Zéró számlacsomag normál havi díját (1 166 Ft) minden esetben levonják, ám ha a számlára az adott hónapban legalább 75 ezer forint jóváírás érkezik, akkor ez utólag jóváírásra kerül.

A CIB ECO számla esetében a legfontosabb tudnivaló, hogy kizárólag akkor lesz ingyenes, ha az ügyfél a Bankmonitoron keresztül adja le az igénylését.

A Raiffeisen Premium Gold 2.0 számlánál pedig arra kell figyelni, hogy a Premium Start OKOSkártya csak az első évben ingyenes mindenképpen, a második évben feltételhez kötik ezt. Az elvárás az, hogy a díjterhelést megelőző év során összesen legalább 500 ezer forint összegben vásároljunk a számlához tartozó bankkártyákkal és hitelkártyákkal. Ez egyébként nem is túlzott elvárás, hiszen aki rendszeresen használ bankkártyát, az havi 42 ezer forintot biztosan fizet vele.

Mi a helyzet az SMS üzenetekkel?

A bankolással kapcsolatos kiadások között érzékelhető tételt képviselnek az SMS értesítések költsége, hiszen ezek darabonként 30-35 forint kiadást jelentenek. Ez elsőre nem tűnik jelentősnek, ám ha minden számlamozgásról értesítést kapunk, akkor havi 3 000 – 4 000 forint könnyen összejöhet belőlük.

Az ingyenes számlák azonban nem használnak SMS üzeneteket, helyettük úgynevezett push üzeneteket küldenek a mobilalkalmazásba, ami egyrészt folyamatos tájékoztatást ad, másrészt ezen keresztül lehet a tranzakciókat jóváhagyni. Ez azt jelenti, hogy az ingyenes számlákhoz csaknem minden esetben szükség van okostelefonra, valamint mobilinternetre. Ezek persze nem megugorhatatlan követelmények manapság, ám ezzel is érdemes előre tisztában lenni.

A CIB Banknál okostelefon nélkül is elérhető az ingyenes CIB ECO, ám akkor az ingyenesség már csorbul: az internetbanki hozzáféréshez ugyanis ebben az esetben úgynevezett hard token szükséges, aminek az egyszeri költsége 1910 forint, majd ezt követően havi 380 forintot kell érte fizetni.

Mekkora jövedelem kell ahhoz, hogy ingyenes bankszámlánk legyen?

Mindenképpen ki kell térnünk arra is, hogy a Bankmonitor által vizsgált ingyenes bankszámlák mindegyikénél feltétel, hogy meghatározott összeg érkezzen a számlára.

A CIB ECO esetében a számlavezetési díj terhelését megelőző hónapban legalább a mindenkori nettó minimálbérnek megfelelő összegű (2023-ban 154 280 forint) jóváírásnak kell érkeznie átutalással (saját számlák közötti átvezetés, készpénzes befizetés nem számít bele), akár több tételben is. Amennyiben ez teljesül, akkor a havi számlavezetési díj nem kerül terhelésre.

Az UniCredit Partner Aktív Zéró számlacsomagnál 75 ezer forint összegű, akár több részletben, utalással érkező jóváírás az elvárás (amelybe a saját számlák közötti átutalások nem számítanak bele), cserébe a zárlati díj teljes összege jóváírásra kerül a bankszámlán.

A Raiffeisen Premium Gold 2.0 számlánál magasabbra tették a lécet: egy összegben minimum 400 ezer forintnak vagy annak megfelelő összegű deviza átutalásnak kell érkeznie a bank által jegyzett devizában bankon kívülről, vagy bankon belülről jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságtól, vagy egyéni vállalkozótól. Ez utóbbi mondat azért fontos, mert így nem probléma, ha a munkáltatónk a Raiffeisen Banknál vezeti a számláját, ám magánszemély bankon belüli utalásával nem teljesíthető a penzum.

Látható tehát, hogy nem feltétlenül szükséges még csak átlagos jövedelem sem ahhoz, hogy ingyenes számlánk legyen.

Nem csak az ingyenes bankszámlákhoz jár ingyenes készpénzfelvétel

Minden lakossági bankszámláról havonta 150 ezer forint készpénz, legfeljebb két részletben díjmentesen vehető fel bármelyik magyarországi ATM-ből. Ez minden bankszámlára érvényes, hiszen jogszabály kötelezi a pénzintézeteket erre. Más kérdés, hogy az ingyenes bankszámlák esetében alternatív megoldást kínálhatnak fel a bankok, mi pedig eldönthetjük, hogy élünk-e az ajánlatukkal.

A CIB ECO számla tulajdonosai, ha lemondanak a jogszabály adta lehetőségről, akkor minden naptári hónapban egy alkalommal akár 200 000 vagy 400 000 forint készpénzt vehetnek díjmentesen a CIB saját ATM-jeiből. Az egyszerre felvehető összeg nagysága attól függ, hogy az adott automata tartalmaz-e 20 000 forintos címleteket, ugyanis egy időben legfeljebb 20 db bankjegyet képesek kiadni a készülékek. Akkor érdemes élni ezzel az ajánlattal, ha a környékünkön van CIB ATM, persze ez is csak akkor igaz, ha egyáltalán használunk még készpénzt.

A Raiffeisen Bank által kínált alternatíva némileg más: azon ügyfeleknek, akik kérik a jogszabályban előírt két ingyenes készpénzfelvételt, a bank további 2 felvételt tesz ingyenessé bármely Raiffeisen ATM-ből. Azok számára pedig, akik nem veszik igénybe a jogszabályban rögzített ingyenes készpénzfelvételt, az első 4 Raiffeisen ATM-ből történő készpénzfelvétel lesz ingyenes.

Vajon meddig ingyenesek az ingyenes számlák?

Gyakori kérdés, hogy vajon meddig ingyenes egy bankszámla, hiszen aligha akar bárki pár havonta számlát váltani. Jó hír, hogy a bankok ezzel nem trükköznek, a CIB ECO például 2 évig, míg az UniCredit partner Aktív Zéró számlacsomag 3 évig biztosan költségmentesen használható. A Raiffeisen Premium 2.0 számlával más a helyzet, itt az akciónak nincs kőbe vésett határideje, a bank ugyanis úgy hirdeti, hogy visszavonásig érvényesek az akciók. Más kérdés, hogy régóta elérhető ez az számla a mostani feltételekkel, és semmi jele sincs annak, hogy a bank változtatna a kondíciókon.

Nesze neked ingyenes bankszámla! Megnéztük az apróbetűs részeket! 2023-04-25T06:20:49+00:00

Melyik nyugdíjmegtakarítást válasszam 2023-ban?

Melyik nyugdíjmegtakarítást válasszam 2023-ban?

Forrás: Bankmonitor

Szeretnél félretenni nyugdíjas éveidre, de nem tudod, melyik megtakarítás lenne számodra a leginkább megfelelő? A Bankmonitor most összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, amelyek segíthetnek a döntésben. Hiszen nyugdíjcélú előtakarékosságra mindenkinek szüksége van, de a megtakarítás konkrét formáját gondosan, egyéni szempontok alapján érdemes kiválasztani.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a nyugdíj-előtakarékosság életünk egyik legfontosabb pénzügyi jellegű feladata. Magyarországon is minden évben több tízezer ember dönt úgy, hogy elindítja a saját nyugdíjcélú megtakarítását. De milyen szempontok szerint válasszunk az elérhető alternatívák közül? Ami jó választás az egyik élethelyzetben, az kifejezetten hátrányos lehet más körülmények között! A Bankmonitor most körbejárta, milyen lehetőségek állnak a megtakarítók rendelkezésére. Egyúttal olyan ötleteket is adunk, amelyek elősegíthetik a körültekintő döntéshozatalt.

Miért kell megtakarítást képezni idős korunkra?

Az európai társadalmak – így a magyar is – az idő előrehaladtával egyre látványosabb elöregedésen mennek keresztül. Míg hazánkban 1990-ben több mint 5 aktív korú lakos jutott egy 65 év felettire, addig 2020-ban már alig 3 aktív jutott egy nyugdíjas korúra. Sőt, 2050-re (azaz mire az 1985-ben születettek nyugdíjba mennének) a reális forgatókönyv szerint akár 2 környékére is csökkenhet az aktívak és az idősek aránya.

Ilyen körülmények között borítékolható, hogy a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer nem lesz képes tisztes megélhetést biztosítani a nagy létszámú idős generációk számára. Hiába fizettünk egész életünkben nyugdíjjárulékot, könnyen elképzelhető, hogy nyugdíjkorhatár-emelésekkel vagy csökkenő vásárlóerejű nyugdíjakkal kell majd szembesülnünk. Aki tehát nem szeretne kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, kénytelen más megoldásban gondolkodni, és kiegészítő jövedelemforrásokat keresni az állami nyugdíjon felül.

Erre a célra ma Magyarországon három különböző, államilag támogatott megtakarítási forma is elérhető. Az alábbiakban sorra vesszük, mit kell tudni ezekről a lehetőségekről, és áttekintjük, melyek a legfőbb szempontok, amiket érdemes szem előtt tartani döntéshozatal során.

1. Önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP)

Az önkéntes nyugdíjpénztár jelenleg a legnépszerűbb nyugdíjmegtakarítási konstrukciónak számít, a teljes szektor több mint 1 millió taggal büszkélkedhet. Az ÖNYP egyik fő vonzereje a befizetések után járó 20 százalékos állami támogatás (személyi jövedelemadó-visszatérítés), amelyre azok a pénztártagok jogosultak, akik fizetnek SZJA-t. További előnye, hogy az előtakarékoskodást a munkáltató is támogathatja – igaz, hogy egy 2019-es adózási változtatás következtében ez a gyakorlat némileg visszaesett.

Mennyi pénzt tesznek félre az önkéntes nyugdíjpénztári tagok évente?

Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében a minimálisan fizetendő tagdíj általában havi 5-10 ezer forint közötti összeg. A tényleges megtakarítási stratégiát azonban semmiképpen nem érdemes ehhez igazítani: inkább a kitűzött pénzügyi célnak kell meghatároznia a vállalt befizetés mértékét.

 ÖTLET
A nyugdíjcélú megtakarítást érdemes mielőbb elkezdeni: ahhoz, hogy mai értéken 100 ezer forint nyugdíjkiegészítésre számíthassunk, 40 éves kortól kezdve havi 42 ezer forintot kell félretenni egy államilag támogatott megtakarítási számlán. Aki viszont már 35 évesen elkezdi, havi 32 ezer forintból is elérheti ugyanezt a célt!

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok jellemzően 3-5 befektetési portfólió közül választhatnak, amelyek között alacsony kockázatú (állampapírokat tartalmazó) és magasabb kockázatú (például részvénytúlsúlyos) portfóliókat egyaránt találhatunk. Amíg a pénztártag másképp nem határoz, addig a befizetései az eredetileg kiválasztott portfólióban kerülnek elhelyezésre. Ilyen módon gyakorlatilag időráfordítás nélkül is szakértői kezekben lesz a megtakarítása, és részesedhet a megtermelt hozamokból. A múltbeli tapasztalatok alapján az ÖNYP-tagok hosszú távon stabil reálhozamra (infláció feletti hozamra) számíthatnak. További jó hír, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak a költségek tekintetében is a legkedvezőbb alternatívák közé sorolhatók.

A megtakarítás hozzáférhetősége korlátozott: alapesetben a nyugdíjkorhatár betöltéséig (és a megtakarítás kezdetétől legalább 10 évig) várni kell a felhalmozott összeg felhasználásával. Korábbi pénzkivonás esetén adófizetési kötelezettség keletkezhet, ezért egy ilyen döntés meghozatala előtt érdemes tájékozódni a pontos feltételekről.

Ugyanakkor kivételt képez a szigor alól a hozamok felvétele: a megtakarítás kezdetétől számított 10 év elteltével egy alkalommal, majd háromévente újabb 1-1 alkalommal adómentesen kivehetők a megtermelt hozamok. Ezt a lehetőséget sokan kihasználják, de ez értelemszerűen a megtakarítási célok rovására megy, ezért erre az útra rálépni csak a legvégső esetben tekinthető racionális választásnak.

 FONTOS
Az önkéntes nyugdíjpénztár – vagy bármely más nyugdíjmegtakarítás – nem összekeverendő a hajdani kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerrel. A ma elérhető, modern öngondoskodási formák nem képezik részét az állami nyugdíjrendszernek: a megtakarítók itt önkéntesen, a saját adózott jövedelmükből tesznek félre pénzt egy privát szolgáltatónál vezetett számlára. Éppen ezért teljességgel elképzelhetetlen és jogilag is lehetetlen egy olyan állami beavatkozás, amilyenre a magánnyugdíjpénztárak esetében volt lehetőség.

2. Nyugdíjbiztosítás

A legdinamikusabb növekedés versenyében a nyugdíjbiztosítások viszik a prímet: mostanáig kb. 460 ezren választották ezt a megtakarítási formát, de minden évben több tízezer új ügyfél voksol erre a lehetőségre. Fő előnyét az állami támogatás adja: a nyugdíjbiztosítások esetében is elérhető a befizetések után járó 20 százalékos SZJA-visszatérítés. Érdekesség, hogy a nyugdíjbiztosítások nem csak megtakarításra adnak lehetőséget, de jelképes (általában 1 millió forintnál kisebb) összegű életbiztosítási kiegészítés is kapcsolódik hozzájuk.

A befektetéseket itt is a megtakarító választhatja ki, ráadásul lényegesen változatosabb kínálatból, mint az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében. Az alapértelmezett portfóliókon túl arra is van lehetőség, hogy az ügyfél egy tetszőleges saját portfóliót állítson össze az elérhető kb. 10-20 eszközalapból.

 JÓ TUDNI
Az eszközalapok a világ számos pontjáról tartalmaznak különféle befektetéseket: például nyugati országok részvényeibe és kötvényeibe, vagy akár a magyar ingatlanpiacba is van lehetőség befektetni. A hozampotenciál természetesen összefügg a portfólió összetételével, ezért döntés előtt érdemes tanácsadóval egyeztetni erről az aspektusról.

A minimálisan elvárt megtakarítás mértéke a nyugdíjbiztosítások esetében havi 10-12 ezer forint. Azonban itt is igaz, hogy nem szabad a minimumra törekedni, mert az alacsonyabb összegű havi befizetésekből csak alacsonyabb lejárati összeg tudna összegyűlni. Ebbe a hibába könnyű beleesni, és azt hinni, hogy havi 10 ezer forint megtakarításával máris gondoskodtunk az időskori anyagi biztonságunkról. De valójában így mindössze havi 17 ezer forint körüli nyugdíjkiegészítésre számíthatnánk, amennyiben 45 és 65 éves korunk között takarékoskodunk.

A nyugdíjbiztosítások egyik nagy előnye, hogy a legszigorúbban ezek kötelezik az ügyfeleket a rendszeres takarékoskodásra: így jó eséllyel teljesülni fog a kitűzött nyugdíjcél. Természetesen van lehetőség a befizetések csökkentésére, vagy időszakosan akár a megtakarítás szüneteltetésére is. Ez jól jöhet, ha a jövőben valamikor átmeneti pénzügyi nehézséggel szembesülnénk. A helyzet rendeződése után azonban érdemes visszaállítani a vállalt megtakarítási szintet, és erre az elérhető bónuszok is ösztönzik a megtakarítókat.

Az államilag támogatott nyugdíjmegtakarítások összehasonlítása

A nyugdíjbiztosítások lejárati ideje a szerződéskötéskor érvényes nyugdíjkorhatár elérése. Ez azt jelenti, hogy a 2023-ban szerződő ügyfelek biztosan felvehetik majd a megtakarításukat, amint betöltötték a 65 éves életkort. Ennek majd akkor lesz jelentősége, ha időközben emelkedne az állami nyugdíjkorhatár – amire sajnos minden esély megvan. Lentebb majd láthatjuk, hogy a NYESZ-számlák tulajdonosai ilyenkor rosszabbul járnak, hiszen csak évekkel később férhetnek hozzá adómentesen a megtakarításukhoz. A nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfeleket ez a veszély egyáltalán nem fenyegeti.

A nyugdíjbiztosítások világában két buktatóra kell odafigyelni. Egyrészt az idő előtti pénzkivonásnak itt is negatív következményei vannak: 20%-os büntetőkamattal megnövelten vissza kell fizetni a kapott állami támogatást, ezenkívül adófizetési kötelezettség is keletkezhet. Másrészt a nem kellően körültekintő ügyfelek túlzottan magas költségű konstrukciókkal is találkozhatnak, ez pedig hosszú távon a megtakarítás eredményességének rovására mehet. Éppen ezért elengedhetetlen egy hozzáértő tanácsadó segítségének igénybevétele, aki felhívja a figyelmet ezekre a veszélyekre.

3. Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ)

A nyugdíj-előtakarékossági számla – a két másik alternatívával ellentétben – csupán egy egyszerű értékpapírszámlát takar. Ezért csak azok számára jöhet szóba, akik képesek és hajlandók önállóan kezelni a befektetésüket. Egy NYESZ menedzseléséhez némi szakértelem szükséges, de cserébe ez a legszélesebb körű befektetési lehetőségeket kínáló és a legalacsonyabb költségű nyugdíjmegtakarítás. Népszerűsége viszonylag csekély, alig százezres nagyságrendű (és fokozatosan csökkenő méretű) tábort tud megszólítani.

A befizetések után járó 20 százalékos állami támogatásra (személyi jövedelemadó-visszatérítésre) a NYESZ-számlák tulajdonosai is jogosultak. Befektetési célpontokat illetően meglehetősen nagy szabadságot élveznek: választhatnak aktív és passzív befektetési alapok, illetve egyedi részvények, kötvények, állampapírok közül egyaránt.

 FONTOS
Mivel nincs előírás arra vonatkozóan, hogy milyen rendszerességgel és mekkora összeget kell félretenni, ezért a kitűzött pénzügyi cél elérésének szempontjából kiemelt szerepe van a megtakarító fegyelmezettségének.

A NYESZ-számlán tartott megtakarítás hozzáférhetősége korlátozott: nyugdíjszolgáltatás csak akkor igényelhető, ha a számlatulajdonos ténylegesen megszerezte a nyugdíjjogosultságát. (Ha például két évvel emelkedne a nyugdíjkorhatár, akkor a NYESZ-tulajdonosok is csak két évvel később vehetnék fel a pénzüket.)

Az adómentességnek továbbá az is feltétele, hogy a számlanyitástól számítva legalább 10 év elteljen – ennél rövidebb idő után még a nyugdíjba vonult megtakarítók is csak adófizetés terhe mellett kaphatnak kifizetést! Nyugdíjjogosultság megszerzése előtt pedig kifejezetten drága mulatság feltörni a NYESZ-t: ekkor a kapott állami támogatást is 20% büntetőkamattal megnövelve kell visszafizetni.

A NYESZ-ek száma, valamint az átlagos NYESZ-egyenleg (2015-2021.)

Létezik azonban egy kedvező kiskapu, amellyel egérutat nyerhetnek a NYESZ-tulajdonosok. A nyugdíj-előtakarékossági számla a jelenlegi szabályozás szerint átalakítható tartós befektetési számlává (TBSZ), és ilyenkor csak az utolsó két évben igénybe vett adóvisszatérítés 120 százalékát kell visszafizetni a NAV felé. Kérdés, hogy ez a kapu meddig lesz nyitva – egyáltalán nem biztos, hogy örökké.

Mi alapján válasszak nyugdíjmegtakarítást?

Láthattuk, hogy egy nyugdíjcélú megtakarítás kiválasztásakor – a befektetési lehetőségektől a hozzáférhetőségig – sok szempontot kell figyelembe venni. Az egyes alternatívák feltérképezése és a legfőbb tulajdonságaik megismerése nem könnyű feladat, mégis érdemes időt szánni rá. Habár a havonta félretett összeg a legtöbb esetben néhány tízezer forintra rúg, összességében mégis milliókról döntünk, amikor elindítjuk a megtakarítást. A megalapozott választás kulcsfontosságú, ezért döntéshozatal előtt mindenképpen érdemes egyeztetni egy tapasztalt tanácsadóval. Egy jó szakember megválaszolja a felmerülő kérdéseket, személyre szabott kalkulációkat készít a megtakarítók számára, és segít elkerülni a leggyakoribb buktatókat.

Melyik nyugdíjmegtakarítást válasszam 2023-ban? 2023-04-20T06:25:26+00:00

Mennyi most a havi törlesztője 5-10 millió forint hitelnek ingatlanfedezet nélkül?

Mennyi most a havi törlesztője 5-10 millió forint hitelnek ingatlanfedezet nélkül?

Forrás: Bankmonitor

Egy, öt, esetleg tíz millió forint szabad felhasználású hitelre van szükségünk viszonylag rövid időn belül, mégpedig ingatlanfedezet nélkül? A Bankmonitor szakértői kiszámolták, mennyit kellene ezért fizetnünk jelenleg akkor, ha megtaláljuk a piacon elérhető legkedvezőbb banki ajánlatot.

Sokan szeretnének ingatlanfedezet nélkül hitelt felvenni, maga az ok azonban nagyon különböző lehet. Van, aki autót vásárolna belőle, míg mások lakásfelújításra, korszerűsítésre, esetleg egy váratlan orvosi beavatkozás finanszírozására fordítanák az összeget. A hitelcél a személyi kölcsönönél tulajdonképpen irreleváns, hiszen szabad felhasználású termékről van szó, a bank nem szól bele, hogy mire költjük a pénzt, így aztán számlákat sem kell bemutatni utólag.

Ki kaphat most egyáltalán hitelt?

Ahhoz, hogy valaki 2023-ban személyi kölcsönhöz jusson, a jövedelmének el kell érnie az aktuális minimálbér összegét, ami 154 280 forint jelenleg. Korábban néhány bank minimálbér alatt is hitelezett, ám a realitás jelenleg az, hogy a minimálbér alatti jövedelem többnyire elutasítási ok, nagyobb hitelösszeg pedig természetesen szóba se jöhet ilyenkor.

A legolcsóbb és a legdrágább fix kamatú személyi kölcsönök 2023. január végén

Érthető a bankok óvatossága, hiszen az infláció miatt mind kevesebbet ér a jövedelmünk. Jó példa erre a KSH friss kimutatása, miszerint 2022. novemberben úgy csökkent 6,7 százalékkal az élelmiszer-kereskedők forgalma mennyiségben az előző évhez képest, hogy közben a vevők 26,5 százalékkal többet fizettek a boltokban. Ez pedig valószínűleg jobban szemlélteti a drágulást, mint az, hogy a 2022-es átlagos éves infláció mértéke 14,5 százalék volt.

Talán mondanunk sem kell, de a hitelképesség fontos és alapvető feltétele, hogy az igénylő ne szerepeljen a problémás adósokat nyilvántartó KHR adatbázisban! Ezt a bankoknak kötelességük ellenőrizni a hitelbírálat során, hiszen előzetesen meg kell bizonyosodniuk arról, hogy nincs akadálya annak, hogy az adós majd szerződés szerint fizesse a tartozását.

Mekkora jövedelem kell egy nagyobb összegű hitelhez?

A minimálbért elérő jövedelem nem garancia arra, hogy megkapjuk az általunk szükségesnek vélt pénzösszeget, ugyanis az igénylő nettó jövedelmét a bankok csökkentik valamekkora megélhetési költséggel, majd a JTM-szabály (jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató) alapján meghatározzák a fennmaradó jövedelemmel bevállalható havi törlesztő maximumát. (A JTM-szabály alapján 500 ezer forint alatti nettó jövedelem esetén 50 százaléknál, míg félmillió forinttól 60 százaléknál ránt be az adósságfék.)

Mivel a figyelembe vett megélhetési költség bankonként eltér, pénzintézetenként változó, hogy ugyanaz a jövedelem mekkora havi törlesztőt bír el. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a bankok nagyon különböző árakon kínálják a hiteleiket, és mivel a drágább kölcsönnek magasabb a havi törlesztője, nagyobb jövedelem kell a sikeres igényléséhez is.

Vannak olcsóbb és drágább bankok

Ahogy már írtuk, az egyes bankok nem azonos áron kínálják a hiteleiket, így könnyen előfordulhat, hogy ugyanakkora hitelösszegre valaki többet, míg más kevesebbet törleszt. A cikkünkben látható fentebbi ábra sokat elmond erről: a legolcsóbb és a legdrágább 3 millió forint összegű ajánlat között teljes visszafizetésben csaknem 890 ezer forint a különbség 5 év alatt. Egy 10 millió forintos hitelnél még nagyobb a bankválasztás tétje, hiszen csaknem 1,7 millió forinttal kell a legdrágább banknál visszafizetni a legkedvezőbb ajánlathoz képest.

Megnehezíti ugyanakkor az összehasonlítást, hogy a magasabb igazolt jövedelem rendszerint kamatkedvezményt ér, mint ahogy azt is figyelembe veszik a hitelbírálatnál, hogy hol dolgozik az igénylő, illetve mióta van meg a jelenlegi állása.

A magasabb jövedelemre járó kamatkedvezmény elérhető lehet akár egy adóstárs bevonásával is, hiszen a bank ilyenkor az összes jövedelmet veszi figyelembe, ám az ezzel járó esetleges kockázatot érdemes mérlegelni.

Mikor segíthet egy hitelszakértő?

A bankok folyamatosan módosítják a kamataikat és a kamatkedvezményért cserébe elvárt feltételeiket, így már csak emiatt is érdemes szakértőhöz fordulni, aki ismeri az aktuális helyzetet. Ezen kívül a bankok hitelbírálati gyakorlata is nagyon eltérő, nem egyformán kezelik például a külföldi jövedelmet, mint ahogy az sem azonos, hogy minimálisan hány hónapos bankszámlamúlt kell a hitelezhetőséghez.

A hitelközvetítők szolgáltatása ráadásul az igénylő számára díjmentes, ők ugyanis a bankoktól kapnak jutalékot az aláírt szerződéskötések után, ami miatt érdekeltek az ügylet sikerében.

Kisebb összegű, például 1 millió forint alatti hitelösszeg esetén azonban akár a saját számlavezető bankunk is jó megoldás lehet, ilyen kis összegnél ugyanis kevésbé jelentős a havi törlesztők közötti differencia.

Mennyi most a havi törlesztője 5-10 millió forint hitelnek ingatlanfedezet nélkül? 2023-04-04T07:04:04+00:00

5 tévhit az inflációról

5 tévhit az inflációról

Forrás: Bankmonitor

Az infláció tavaly újra berobbant a köztudatba. Ez nem is csoda, hiszen jelentős áremelkedés volt. A KSH adatai alapján az átlagos éves áremelkedés elérte a 14,5 százalékot, míg a decemberben mért éves drágulás 24,5 százalék volt. A nagy hírverés ellenére számos félreértés kering a fogyasztói árindexről a köztudatban, a Bankmonitor szakértői most tiszta vizet öntenek a pohárba.

Mindannyian hallottunk már az inflációról, ez a mutató méri az áremelkedést, azaz az áruk átlagos drágulását. Az utóbbi időben már mindenki el is kezdett foglalkozni a fogyasztói árindex alakulásával, hiszen már a pénztárcánkon érezhetjük az áremelkedés gyorsulását.

Annak ellenére még mindig számtalan tévhit, félreértés kering az inflációról, hogy rengeteg hallhattunk, olvashattunk  az elmúlt hónapokban a témával kapcsolatban.

Infláció éves alakulása Magyarországon
201920202021202220230 %5.0%10.0%15.0%20.0%25.0%30.0%

Árak emelkedése 2023 Február:

az elmúlt egy évben: 25.4%
az elmúlt egy hónapban: 0.8%

1. tévhit – 2022. év eleje óta 14,5 százalékkal emelkedtek az árak?

A KSH adatai alapján 2022-ben 14,5 százalék volt az éves átlagos áremelkedés. Ez azonban nem azt jelenti, hogy 2022. január eleje és 2022. december vége között 14,5 százalékkal emelkedtek az árak.

Gyakorlatilag minden hónapban mérik az áremelkedést: megvizsgálják, hogy az előző hónaphoz képest, illetve az elmúlt egy év alatt mennyit drágultak a termékek. Vagyis az év 12 hónapjában megvan az az adat, hogy mennyit emelkedtek az árak az előző év azonos időszakához képest. Ennek a 12 számnak az átlaga adja meg az éves átlagos áremelkedést.

Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az adott évben január 1. és december 31. között ilyen mértékben emelkedtek az árak. Sőt az 2022. decemberi éves áremelkedés – ami 24,5 százalék volt – mértéke jobban közelítheti azt az értéket, amennyivel a tavaly év elejéhez képest emelkedtek az árak, hiszen az a 2021. december és 2022. december közötti áremelkedést írja le.

 JÓ TUDNI
Ezek alapján jogosan merülhetett fel bennünk az az érzés, hogy tavaly a 14,5 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek az árak.

2. tévhit – Ha az éves infláció 5 éven keresztül 20 százalék volt, akkor az árak megduplázódtak

Logikus lenne, hiszen a öt év alatt  húsz százalékos emelkedés összességében 100 százalékot tesz ki. Ugyanakkor ez egy hatalmas tévedés, ugyanis az éves áremelkedést mindig az előző évhez mérik, vagyis a második évben már a 20 százalékkal növelt ár emelkedik tovább, ez az eredeti értékhez képest már 44 százalékos drágulást eredményezne.

Összességében az öt év alatt 148 százalékkal emelkednének meg az árak az eredeti állapothoz képest, a duplázódás pedig már a negyedik év végére meglenne.

3. tévhit – A 24,5 százalékos infláció azt jelenti, hogy minden ennyivel drágult

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a megállapított általános infláció mértékével emelkedett mindennek az ára. Holott ez egy meghatározott árucsomag értékének a változását mutatja meg. Például 2022. decemberében az éves átlagos áremelkedés mértéke 24,5 százalék volt, ettől függetlenül volt olyan áru, szolgáltatás, amelynek az ára még csökkent is egy év alatt. (Például a televíziós előfizetések ára 4,6 százalékkal mérséklődött egy év alatt.)

 JÓ TUDNI
Jellemzően az áremelkedést a mindennapi fogyasztási cikkek árváltozásán keresztül érzékeljük, márpedig a KSH adatai alapján az élelmiszerek decemberben 44,8 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel ezelőtt. Részben ez is az oka annak, hogy jóval magasabb árváltozást érzékelünk, mint amekkorát a KSH mér.

4. tévhit – Magas az infláció, akkor most érdemes vásárolni

Előzd meg az áremelkedést, ez egy nagyon jó hívószó lehet vásárlásra a jelenlegi inflációs környezetben. Azonban a mindennapi fogyasztási cikkekből, például az élelmiszerből akkor sem érdemes tartalékolni, ha ezek drágulnak a legnagyobb mértékben. Mit kezdhetünk otthon az előre nagy mennyiségben felvásárolt gyümölccsel tejjel… Ez a módszer csak tartós árucikkeknél lehet célravezető.

Ráadásul az infláció értéke az elmúlt időszak árváltozását mutatja be. Vagyis az elmúlt évben, hónapban hogyan alakultak az árak. Arról nem tudunk meg semmit, hogy a jövőben milyen mértékű drágulás várható. A jövőbeni vásárlások szempontjából az inflációs várakozások lehetnek lényegesek, ezek árulják el, hogy mi várható a piacon.

Az azonban kétségtelen tény, hogy magas áremelkedést várva megérheti gyorsan megvenni egy tartós fogyasztási cikket – háztartási gépet, autót -, ezzel még relatív olcsón megszerezve a kinézett árut. Sőt ez szélsőséges esetben még hitelből finanszírozva is jó üzlet lehet. Viszont sosem szabad feleslegesen költekeznünk, csak azt vásároljuk meg, amire tényleg szükségünk van.

5. tévhit – Ha lassul az infláció, akkor olcsóbban lehet vásárolni

Az ideálisnak tartott infláció hazánkban 3 százalék, ezt a mértéket szeretné elérni a jegybank. Ez azonban még mindig azt jelenti, hogy ha minimálisan is, de drágulnak a hazai termékek.

Ha a mostani környezetben valamilyen oknál fogva beköszöntene ez az ideális állapot, akkor jó eséllyel nem lenne olcsóbb semmi. Pusztán az áremelkedés üteme lassulna le.

Ha a korábbi árszint visszatértét várjuk, akkor mi az árak csökkenésében, azaz deflációban reménykedünk. Ez azonban nem azonos a gazdaságban általánosan elfogadott nézettel, az MNB céljával, azaz a mérsékelt áremelkedéssel.

5 tévhit az inflációról 2023-03-30T05:59:52+00:00

Miért célszerű online díjkalkulátorral összehasonlítani a kötelező biztosítások (KGFB) árait?

Miért célszerű online díjkalkulátorral összehasonlítani a kötelező biztosítások (KGFB) árait?

Ahhoz, hogy 2023-ban is a legkedvezőbb, pénztárcabarát kötelező biztosítás mellett döntsünk, elengedhetetlen, hogy időt és energiát fordítsunk az aktuális ajánlatok megismerésére és az esetleges szolgáltató váltással adódó adminisztrációs feladatokra. Ne aggódjon, weboldalunkon a lehető legrövidebb idő alatt megteheti ezt.

A számunkra legoptimálisabb kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésével évente jelentős összeget spórolhatunk, mivel igen nagy eltérés lehet a legalacsonyabb és a legmagasabb éves biztosítási díjak között. Érdemes tehát néhány percet szánni az aktuális ajánlatok összehasonlítására, amire egy online biztosítás kalkulátor a legalkalmasabb.

A kötelező biztosításhoz használható díjkalkulátorral könnyedén felmérhetjük a társaságok kínálatát. Érdemes alaposan áttekinteni a kedvezményeket is, majd kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb ajánlatot.

A folyamat során meg kell adnunk a személyes adatainkat és a biztosítandó jármű legfontosabb paramétereit, így célszerű saját dokumentumainkon túl, a forgalmi engedélyt is előkészíteni. A kalkulációnál fontos szempont többek között az ügyfél kárelőzménye (bonus-malus besorolása), kora, lakhelye, hogy van-e kiskorú gyermeke, esetleg közalkalmazott-e, vagy rendelkezik-e az adott biztosító társaságnál casco, lakás vagy egyéb biztosítással.

Biztosító-váltás esetén elengedhetetlen az új biztosítás megkötésével egyidejűleg a korábbi biztosítás felmondása is. Ennek legkésőbb a régi biztosítás évfordulója előtt 30 nappal meg kell történnie.

Nem kérdés, hogy a kötelező biztosítási ajánlatok összehasonlításának és az éves szerződésünk megkötésének a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb módja az online ügyintézés, mely során a kalkuláció elindításától számolva akár egy órán belül megérkezhet a kötvényünk. Ha pedig új autót tervezünk vásárolni és már birtokában vagyunk a gépjármű részletes adatainak, már az átvétel előtt elintézhetjük a biztosítást.

Új autót vásárol, vagy szeretne kötelező biztosításán spórolni? Hasonlítsa össze online díjkalkulátorunk segítségével az egyes biztosítótársaságok KGFB kínálatát, és válassza ki az Önnek leginkább megfelelőt: KGFB díjszámítás

Kérdés, vagy probléma esetén kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal, ahol készséggel állunk a rendelkezésére. Telefon: 0630 985 5000 E-mail: info@penzmentor.eu

Miért célszerű online díjkalkulátorral összehasonlítani a kötelező biztosítások (KGFB) árait? 2023-03-23T07:36:12+00:00

13 életmentő tipp, ha bankkártyával fizetnél külföldön

13 életmentő tipp, ha bankkártyával fizetnél külföldön

Forrás: Bankmonitor

Akinek lehetősége van rá, az télen is utazhat, például síelni, de akár egy nyaralás is jól jöhet ilyenkor valamelyik déli, napsütötte országban. Bármi is legyen azonban az úti cél, mindig kardinális kérdés, hogy miként intézzük biztonságosan a pénzügyeinket úgy, hogy az minél kisebb költséget jelentsen a számunkra. Az alábbiakban a

1. Legyen elég pénz a számládon

Talán furcsa, hogy ezzel kezdünk, de sokszor a legalapvetőbb hibák okozzák a legnagyobb galibát. Fontos ugyanis, hogy megfelelő összeg álljon a rendelkezésre, és az sem árt, ha megfelelő vésztartalékod is van, amit persze nem feltétlenül kell elkölteni. Ha például lerobban az autó vagy elveszik a poggyászunk, akkor hiába a biztosítás, ezek utólag térítenek, vagyis nekünk kell megfinanszírozni az ezekkel kapcsolatos kiadásokat.

2. Ellenőrizd bankkártyád lejárati dátumát

Bagatell hiba, mégis előfordul, hogy éppen az utazás alatt jár le egy bankkártya, ami azt jelenti, hogy ezt követően sem vásárolni, sem készpénzt felvenni nem tudunk vele. Sőt, ha ugyanakkor igényelt a család több tagja is kártyát, akkor előfordulhat, hogy ezek egyszerre járnak le, így végképp bajba kerülhetünk. Éppen ezért a személyi okmányokkal (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) együtt a kártyáinkra is vessünk utazás előtt egy pillantást. És persze ne az utolsó pillanatban, mert az új kártya megérkezésének is van átfutási ideje.

3. Állítsd át a kártyalimiteket

Alapesetben valószínűleg te is számos korlátozást beállítasz a kártyádon, előfordulhat például, hogy csak meghatározott összeget tudsz felvenni egy nap bankjegykiadó automatából, vagy éppen a kártyás fizetésnek van egy napi felső határa. Indulás előtt azonban gondold át alaposan, hogy az utazás során milyen tranzakciókra számíthatsz, és ennek megfelelően állítsd át a kártyád biztonsági beállításait.

Érdemes nem megkötni a kezed, hiszen például autókölcsönzésnél akár több százezer forint kauciót is elkérhetnek, ha pedig ezt nem tudod kártyával teljesíteni, akkor kizárólag készpénzben teheted le a letétet. Mobilbanki alkalmazásokból szerencsére a limitek könnyen módosíthatók, így akár csak egy tranzakció erejéig is megemelhető például a kártyás fizetés maximális összege.

4. Szólj a bankodnak arról, hogy elutazol

A bankszámlákkal és -kártyákkal kapcsolatos gyanús ügyeteket szoftverek igyekeznek kiszűrni, ha pedig egy szegedi ügyfél kártyájával egyszer csak Tájföldön kezdenek el például bőszen fizetni, az mindenképpen annak számít. A pénzintézet elővigyázatosságból akár blokkolhat ilyenkor egy tranzakciót, ami rendkívül kellemetlen lehet az adott helyzetben. Éppen ezért érdemes a bankot e-mailen vagy telefonon előre értesíteni egy különlegesebb utazásról – célország, mely bankkártyát visszük magunkkal -, mert így elkerülhető ez a probléma.

5. Nagyon vigyázz a kártyádra és a PIN-kódodra

A PIN-kód semmiképpen ne írjuk fel olyan helyre, ami a kártyával együtt kerülhet illetéktelen kezekbe. Fizetéskor pedig egy pillanatra se veszítsük szem elől a kártyánkat, sőt, a legjobb az, ha ki nem adjunk a kezünkből.

6. Érdemes lehet mobillal fizetni

Ha már egyszer a mobilonk szinte biztosan végi velünk lesz az utazás során, érdemes lehet a betéti vagy a hitelkártyánkat hozzáadni az Apple Wallet vagy a Google Wallet alkalmazáshoz, és máris működni fog az érintésmentes fizetés. Így akár pénztárcára sem lesz szükségünk, legfeljebb egy kis aprót kell a zsebünkben tartanunk végszükség esetére.

7. Mentsd el a telefonodon a bankkártya adataidat

A bankkártya adatok elmenthetők akár az internetes böngészőben is, így utaláshoz nem kell újra az összes kártyán lévő adatot beírnunk. Ez praktikus lehet akkor, ha esetleg online vásárolnánk valamit az utazás során.

8. Milyen költsége van a készpénzfelvételnek?

Ha készpénzre van szükségünk külföldön, akkor kerüljük a bankfiókokat, és inkább bankjegykiadó automatát keressünk, mert így olcsóbban megúszhatjuk a dolgot. Nem mindegy azonban, hogy melyik ATM-et választjuk. A legolcsóbb általában az, ha a bankunk logóját keressük külföldön is, ám előfordulhat, hogy az adott országban más néven van jelen a bankcsoport, így érdemes indulás előtt ennek is utánajárni.

Még egy fontos tanács a külföldi készpénzfelvétellel kapcsolatban: ha tehetjük, kerüljük el a nem banki ATM-eket, mert ezek rendszerint drágábbak. Amennyiben EU-n kívülre utazunk, akkor mindenképpen magasabb készpénzfelvételi díjakra számíthatunk, ezért kártyával fizessünk, amikor csak lehet.

9. Ne lepődj meg, ha ezt kérdezi tőled az ATM

Külföldi készpénzfelvételnél az ATM érzékeli, hogy a kártyádhoz forintszámla kapcsolódik, ezért rákérdezhet, hogy helyi devizában, vagy forintban szeretnénk költeni. Amennyiben az utóbbit választjuk, akkor a helyi szolgáltató végzi el a váltást, általában rosszabb árfolyamon, mint amire az itthoni bankunknál számíthatunk. Ezért célszerű a helyi devizát választani ebben az esetben. Ilyenkor a helyi valutában készhez kapott összeget a bankunk váltja át forintra, és az ennek megfelelő összeget vonja majd le a forintszámlánkról.

Devizaszámlához tartozó kártyánál természetesen nincs váltás abban az esetben, ha a számlával azonos devizanemben veszünk fel pénzt. (Például eurószámláról kérünk eurót.) A Revolut és Wise esetében is hasonló a helyzet akkor, ha a számlán van az adott devizából. Arra viszont ügyeljünk, ha a teljes összeg nem áll rendelkezésre ebből a pénznemből, akkor a forintszámláról történik a költés, amihez viszont már váltásra lesz szükség.

10. Vigyetek magatokkal több bankkártyát

Utazás alatt sajnos meglophatnak bennünket, de az is előfordulhat, hogy éppen az a csomagunk késik vagy tűnik el, amiben a kártyánk van. (Persze célszerű a kártyákat mindig magunknál tartani.) Éppen ezért érdemes több kártyát vinni magunkkal, így akkor is hozzáférhetünk a számlánkhoz, ha valamelyik plasztik nincs kéznél, esetleg lopás miatt le kellett tiltani. Természetesen fontos, hogy ne legyenek a bankkártyák egy helyen, mert akkor az elővigyázatosságunk mit sem ér.

11. Ellenőrizd, a bankkártyádhoz járó utasbiztosítást

A bankkártyák egy részéhez – főleg a prémium termékek esetében – utasbiztosítás is kapcsolódik, amiről sokan nem is tudnak. Célszerű ellenőrizned, hogy ez mit kínál számodra, hiszen előfordulhat, hogy így nem kell plusz biztosítást kötnöd, ami napi 800-1000 forint köröli megtakarítást is jelenthet.

12. Legyen azért nálad készpénz is

Bár a világ mind több országában népszerű a bankkártyás fizetés, érdemes némi készpénzt is magadnál tartani, mert vannak helyek, ahol máshogy nem tudsz fizetni. Más kérdés, hogy itthon válts valutát, vagy inkább külföldön vedd fel a helyi fizetőeszközt. Revolut kártyával például külföldön is díjmentesen lehet 30 naponta meghatározott összeget felvenni. (Csomagtól függően 75–300 ezer forint a díjmentes keret.)

13. Utólag is érhet meglepetés

A külföldi bankkártyás tranzakcióknál több nap is eltelhet addig, amíg a bankunk lekönyveli az adott tételt, és mivel a könyvelési dátum napján érvényes átváltási árfolyammal számolnak, a forintban számolt összeg eltérhet attól, mint amire előzetesen számítottunk. Ha a forint erősödött, akkor kevesebbet, míg, ha gyengült, többet von majd le a bank.

13 életmentő tipp, ha bankkártyával fizetnél külföldön 2023-03-23T07:13:11+00:00

8 tipp, ha elegünk van a drága bankszámlából!

8 tipp, ha elegünk van a drága bankszámlából!

Forrás: Bankmonitor, 2023.01.17.

Január végéig mindenkinek meg kell kapnia bankjától a 2022-es évre vonatkozó bankszámla díjkimutatást, ami egységes szerkezetben mutatja, hogy mennyit költöttünk tavaly a bankszámlánk használatára. Egy számla éves költsége 25-30 ezer forint között van átlagos használat mellett, de szélsőséges esetben akár 150-200 ezer forint kiadást is jelenthet. Van azonban néhány trükk, amivel a költség jelentősen lefaragható, de akár teljesen ingyenes bankszámlát is kereshetünk magunknak.

1. Ne csak a havi díjat nézzük egy számlánál!

Az, hogy egy bankszámlának nincs havi díja, még nem jelenti azt, hogy valóban ingyenes. Ha fizetni kell például a készpénzfelvételért (az ingyenes lehetőségen felül) és az utalásért, illetve pénzbe kerül a bankkártya, akkor bizony összességében komoly kiadásra számíthatunk.

2. Olcsóbb a számla, ha ide érkezik a jövedelmünk

Léteznek teljesen ingyenes bankszámlák, ám ezeknél az egyik legfontosabb feltétel, hogy minden hónapban meghatározott összeg érkezzen ide. A CIB ECO bankszámla esetében a mindenkori nettó minimálbérnek megfelelő összeg az elvárás, míg az UniCredit Aktív Zéró Csomagnál 75 ezer forint, a Raiffeisen Prémium Gold 2.0-nál pedig 400 ezer forint a limit. Amennyiben a vállalás nem teljesül, akkor az adott hónapban a számla normál díját kell megfizetni.

3. Gondolkodjunk előre!

Érdemes olyan számlát választani, ami nem csak egy rövid, akciós időszakig olcsó, hanem akár egy-két évig megmaradnak a kedvezményes feltételek. A Bankmonitor szakértőinek tapasztalatai szerint nagyjából 2 évre érdemes előre tervezni, ugyanis idővel megjelenhetnek olyan új termékek a piacon, amelyek olcsóbb megoldást jelenthetnek. Ha ilyenre bukkanunk, akkor pedig érdemes lehet megfontolni a bankváltást.

4. Óvatosan a készpénzzel!

Hiába biztosít a jogszabály havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forint értében ingyenes készpénzfelvételt minden számlatulajdonosnak, sokan mégsem használják ki a lehetőséget. Előfordul például, hogy valakinek több számlája is van, de ezek közül nem arra igényelte az ingyenességet, amelyiket használja, így aztán fizet a készpénzfelvételért. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy az összeghez legfeljebb két részletben juthatnak hozzá, minden további tranzakciónak díja van, függetlenül attól, hogy ezek összértéke elérte-e a 150 ezer forintot.

Érdemes odafigyelni a készpénzfelvételre már csak azért is, mert egy egészen kis összeg kivétele is drága mulatság lehet. A legtöbb banknál ugyanis a költség egy fix díjból, valamint a felvett összeg maghatározott százalékából áll össze, így előfordulhat, hogy 5 ezer forinthoz 500-800 forintért juthatunk hozzá.

5. Hanyagoljuk az SMS üzeneteket

Érthető, ha azonnal tudni akarjuk, ha valaki belép a net- vagy mobilbankunkba, a kártyánkkal fizet vagy éppen pénzmozgás történik a számlánkon. Igen ám, de az értesítő SMS-ek bizony darabonként akár 30-35 forintba is kerülhetnek, így havi szinten könnyen több ezer forintos költségbe verhetjük magunkat. Megoldást jelenthet, ha a kártyahasználatról például csak bizonyos összeghatár felett kérünk értesítést, hiszen a pár száz forintos tételek nem igazán érdekesek, a kevesebb üzenet pedig kisebb kiadást jelent.

Amennyiben a bankunk mobilbankja képes úgynevezett push üzenetekkel kiváltani az őskövületnek számító SMS-eket, akkor még jobb a helyzet. A push üzenet ugyanis ingyenes, és azonnal megérkezik, ha éppen online a telefonunk. Sajnos erre még nem minden mobilbanki alkalmazás képes.

A push noti üzenetek kapcsán mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a korábban említett ingyenes UniCredit Partner Aktív Zéró Számlánál, és a Bankmonitoron keresztüli igénylés esetén szintén költségmentes CIB ECO bankszámlánál feltétel, hogy ne SMS-ben kérjük az értesítéseket.

Az ingyenes Raiffeisen Prémium 2.0 csomagnál ugyanakkor nincs push noti szolgáltatás. Emiatt lehet némi költség: a Kártyainfó és a Számlainfó szolgáltatások havi díja külön-külön 177 forint, az automatikus üzenetekért magukért azonban már nem kér pénzt a bank.

6. Utaljunk netbankon vagy mobilbankon keresztül

Költségoldalról nagyon nem mindegy, hogy milyen módon utalunk pénzt a bankszámlánkról. A legolcsóbb – akár ingyenes – az, ha mobil- vagy netbankon keresztül utalunk, ennél drágább a telefonos utalás, de messze a bankfióki ügyintésért kell a legtöbbet fizetni.

7. Legalább kétévente ellenőrizzük a számlánkat!

Szakértők azt javasolják, hogy legalább kétévente ellenőrizzük, van-e az aktuális bankolási szokásainknak a meglévőnél jobban megfelelő számla a piacon. Ehhez nincs más dolgunk, mint lefuttatni egy személyre szabott keresést egy összehasonlító bankszámla kalkulátoron, és máris láthatjuk, hogy mennyit kellene fizetünk a hazai bankoknál. Ha azt látjuk, hogy többet fizetünk a szükségesnél, akkor mérlegelhetjük, hogy van-e akkora a különbség, ami miatt érdemes váltanunk, de akár a saját bankunktól is kérhetünk valamilyen költségcsökkentő megoldást.

Előfordulhat, hogy egy hitel kamatkedvezménye miatt – aminek feltétele volt az adott banknál vezetett bankszámla – nem váltottunk eddig, ám mivel a hitel időközben lejárt, a röghöz kötés is megszűnt.

8. Ne féljünk a bankváltástól!

Ha úgy döntünk, hogy számlát és bankot váltunk, ne riasszon vissza bennünket az ezzel járó procedúra. Sok éve elérhető ugyanis az egyszerűsített bankváltás intézménye, amikor gyakorlatilag az új számlavezető bank elintéz helyettünk mindent, ha pedig minden flottul megy, a régi számla végül automatikusan meg is szűnik. A tapasztalat az, hogy a csoportos beszedési és az állandó átutalási megbízások átvezetésénél történhetnek bakik, ezért az új számlánál mindenképpen célszerű ellenőrizni ezeket.

Kérdés, kérés esetén keressen az alábbi elérhetőségeken: 0630 985 5000, info@penzmentor.eu

8 tipp, ha elegünk van a drága bankszámlából! 2023-03-08T07:37:50+00:00

Megtakarítanál vagy hitelt vennél fel? Akkor így érint a magas infláció!

Megtakarítanál vagy hitelt vennél fel? Akkor így érint a magas infláció!

Forrás: Bankmonitor, 2023.01.16.

A KSH szerint 14,5 százalék volt 2022-ben az átlagos éves infláció mértéke, amit az élelmiszerek csaknem 45 százalékos drágulása húzott felfelé az elmúlt időszakban. Megnéztük, hogyan viszonyul ez az adat a jelenlegi hitelkamatokhoz, illetve a bankbetéteken és állampapírokon elérhető hozamokhoz képest, de a befektetési alapok teljesítményével is összevetettük. Annyit elárulhatunk előre, hogy a kép meglehetősen vegyes.

A 2022-es éves infláció 14,5 százalékos értéke nem igazán okozott meglepetést, a decemberi 24,5 százalékos adat pedig még kicsit alatta is marad az előre prognosztizált 25 százaléknak. Ahhoz, hogy tudjuk helyén kezelni a tavalyi pénzromlás mértékét, érdemes megjegyeznünk, hogy ennél magasabb inflációt (18,3 százalékot) legutóbb 1997-ben mértek.

A KSH által mért éves átlagos infláció persze nem igazán egyezik meg az egyes emberek, családok által érzékelt drágulás mértékével, aminek legfőbb oka az, hogy a statisztikai hivatal egy szakemberek által összeállított fogyasztói kosár árváltozását vizsgálja, ami nem azonos az egyének saját költésével. A kisebb jövedelműek például jellemzően a bevételeik nagyobb részét költik élelmiszerre, amelyek csaknem 26 százalékkal drágultak 2022-ben, így ők a hivatalosnál lényegesen nagyobb mértékű pénzromlást érzékelnek. Jól mutatja ezt egyébként a KSH által külön is mért úgynevezett nyugdíjas infláció is, ami 15,2 százalékos volt tavaly, 0,7 százalékkal magasabb az éves átlagnál.

Lakáshitel kamatok bőven az infláció alatt

Ahogy a különböző jövedelműeket eltérően érinti a drágulás, úgy a hitelfelvétel előtt állók és a megtakarítók sincsenek azonos helyzetben. A lakáshitelek például ugyancsak drágultak tavaly. Egy 20 millió forint összegű, végig fix kamatú, 20 éves kamatperiódusú kölcsön 450 000 forint igazolt nettó jövedelemmel például 2022. január elején 4,72-8,99 százalékos THM-mel (teljes hiteldíj mutató) volt felvehető, míg most 8,7-11,86 százalék ugyanez. Vagyis csaknem annyiba kerül most a legolcsóbb ilyen lakáshitel, mint amennyit egy éve a legdrágábbért kellett fizetni. (A THM egy százalékos érték, ami a kamaton felül a hitelhez kapcsolódó egyéb költségeket is tartalmazza, így az egyes ajánlatok jobban összehasonlíthatók egymással.)

Látható, hogy a példánkban szereplő legkedvezőbb lakáshitel THM-e több mint 50 százalékkal lett magasabb egy év alatt, miközben a legdrágább 32 százalékkal kerül most többe. Ennél azonban érzékletesebb a hiteltörlesztésre éves szinten fizetendő összeg változása. Eszerint míg 2022 januárjában 1,5-2 millió forintot kellett törleszteni a példában szereplő 20 millió forintos lakáshitelre, most 2-2,5 millió forint kiadást jelentene. Ez pedig 33,33-25 százalékos drágulás egy év alatt az új hitelek esetében. (Persze a meglévő fix kamatú hitelek nem drágulnak, ezeknél a kamat és a havi törlesztő a futamidő végéig változatlan.)

Az új hitelek jelentős drágulása ellenére még mindig lehet infláció alatti kamattal lakáshitelhez jutni. A dolog annyiban csalóka, hogy bár a kamatok most valóban bőven infláció alattiak, míg egy most felvett végig fix lakáshitel kamata a futamidő végéig változatlan, az infláció 2024-től várhatóan drasztikusan csökkenni fog. Ezzel együtt persze a hitelkamatok is mérséklődhetnek, ha pedig bekövetkezik, érdemes lehet a most felvett hitelt akár kiváltani majd olcsóbbra!

A személyi kölcsönök érdekes trükkje

Nem csak a lakáshitelek, hanem a fedezet nélküli személyi kölcsönök is drágultak az elmúlt évben. Egy 3 millió forint összegű és 3 éves futamidejű, 450 000 forint nettó jövedelemmel igényelt hitel THM-e például 2022. januárban 7,21-19,29 százalék között volt, míg jelenleg 14,29-25,41 százalékos ajánlatokkal találkozhatunk. Látható, hogy a legkedvezőbb THM értéke bizony ezen idő alatt megduplázódott, emiatt az éves fizetni való összege 1,14-1,29 millió forintról 1,2-1,38 millió forintra emelkedett. Itt az összegszerű drágulás lényegesen alacsonyabb (5,2-6,42 százalék) az inflációnál, aminek a lakáshitelekhez képest sokkal rövidebb futamidő az oka.

Ugyanakkor az is látható, hogy személyi kölcsönből már alig találni infláció alatti kamattal elérhető ajánlatot. Ám, ha az MNB várakozásainak megfelelően a 2023-as pénzromlás valóban 18 százalék környékén lesz, akkor a jelenlegi kamatszint rövid futamidő mellett nem is olyan rossz. Különösen igaz lehet ez akkor, ha a hitelt olyan termékre vagy szolgáltatásra költenénk, ami idén várhatóan átlag felett drágul.

Bankbetétek: csak mérsékelni tudják az infláció hatását

A magtakarítók életét is megnehezíti az infláció, hiszen mindenki igyekszik menteni a meglévő pénze vásárlóértékét. Bankbetéttel ez most nem igazán kivitelezhető, hiszen a Bankmonitor bankbetét kalkulátora szerint a jelenleg elérhető legjobb kamat 12 hónapos lekötésre (1 millió forint összegnél) 10,25 százalék, de a legtöbb ajánlat bőven ez alatt marad. Ez jól mutatja, hogy bankbetéttel aligha védhető ki az infláció, ám még mindig kisebb a veszteség annál, mintha a fiókban, vagy számlán lekötés nélkül tartanánk a pénzünket.

Jól mennek az inflációkövető állampapírok

Az inflációkövető állampapírok esetében is fontos a 2022-es éves inflációs adat, ugyanis idővel ez alapján ad hozamot az állam. Január 19-ig két különböző sorozat érhető el: a 4 éves futamidejű „2027/J”, illetve a 6 éves „2029/J”. Közös tulajdonságuk, hogy még egy rövid ideig (2023. január 27-ig, illetve 2023. március 21-ig) fix 11,75 százalékos éves kamatot fizetnek, majd ezt követően áttérnek az inflációkövetésre.

Az inflációkövető periódusokban mindig az előző naptári évi hivatalos infláció (mint kamatbázis) felett fizetnek 0,75 százalékpont, illetve 1,50 százalékpont kamatprémiumot. Mivel a 2022-es infláció 14,5 százalék lett, a 2027/J sorozatú állampapír a következő kamatperiódusban évi 15,25 százalék kamatot fizet majd. Hasonlóképpen a 2029/J sorozatnál évi 16 százalék kamatra számíthatnak a befektetők.

Január 19-től azonban már 15,25 és 16 százalékos éves kamattal vásárolhatók a kamatadómentes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) legújabb sorozatai, a 2027/K, illetve 2030/I. Ezek kamatbázisa ‒ az előző évi átlagos éves infláció mértéke ‒ 14,5 százalék lesz, kamatprémiuma változatlan, az előző sorozatokéval megegyező, azaz  0,75, illetve 1,50 százalék.

Befektetési alapok: nagyon vegyes a kép

Ha már az infláció befektetésekre gyakorolt hatásáról írunk, nem feledkezhetünk meg a lakossági forint befektetési alapokról sem, hiszen ezek közül néhány egészen remekül hozott 2022-ben a BAMOSZ adatai szerint. Ez alapján az OTP Török Részvény A Sorozat értéke egy év alatt 126 százalékkal ment feljebb, de a TOP5-be még éppen beférő CIB Nyersanyag alap is 30 százalék felett nőtt ezen idő alatt. Az abszolút hozamú alapok sem szerepeltek rosszul, a Reverse MAX A sorozat például 43 százalék felett nőtt az elmúlt 12 hónapban, de a legjobb 10 alap is infláció feletti eredményt tudott elérni.

Ha csak a részvényalapokat nézzük, akkor nagyon vegyes a kép, mert bár az említett OTP Török Részvény A Sorozat vezet messze kimagaslóan, ám a TOP10-ben 0%-os eredménnyel is be lehetett kerülni. A kötvényalapok ennél sokkal kiegyensúlyozottabban szerepeltek 2022-ben, bár az első helyezett 8,1 százalékos eredménye azt mutatja, hogy ezeknél bizony bőven az infláció nyert.

Megtakarítanál vagy hitelt vennél fel? Akkor így érint a magas infláció! 2023-03-07T08:10:44+00:00

Végre megtudhatod, mennyit költesz évente a bankszámládra!

Végre megtudhatod, mennyit költesz évente a bankszámládra!

Forrás: Bankmonitor, 2023.01.12.

Évente egyszer mindenképpen érdemes ránéznünk a bankszámlánkra, ha máskor nem, legalább akkor, amikor megérkezik a szokásos éves díjkimutatás a bankunktól. Ilyenkor összesítve láthatjuk a számlánkhoz kapcsolódó kiadásainkat, ami persze sokkoló, ha kiderül, akár évi 50-100 ezer forintot is kóstál az, hogy használjuk a pénzünket. De hol is találjuk ezt a díjkimutatást, és ha sokalljuk a benne lévő összeget, hogyan faraghatjuk ezt le érdemlegesen? Ennek jártunk utána. 

A bankok minden év elején díjkimutatást küldenek ügyfeleiknek arról, hogy mennyit költöttek az előző évben a bankszámlájuk használatára. Az egységes szerkezetű anyagban jól látható, hogy mennyibe kerültek tavaly például a készpénzfelvételeink, de az utalásokra vagy éppen az SMS értesítésekre elköltött összegekkel, illetve az esetleges folyószámlahitel kamataival és díjaival is szembesülhetünk. A díjkimutatás önmagában nem tartalmaz plusz információt a havi kivonathoz képest, ám nagy előnye, hogy egy teljes év költségeit összesíti viszonylag átlátható formában.

 JÓ TUDNI
Fontos, hogy az évenkénti díjkimutatás alapesetben ingyenes, ám ha utólag lenne szükségünk rá, vagy elveszítettük, ezért újra megigényelnénk, akkor ennek akár több száz forintos költsége is lehet.

Sokan itt szembesülnek csak azzal, hogy például készpénzfelvételre 20-30 ezer forintot költöttek tavaly, de az is sokkoló lehet, ha mondjuk 20-30 ezer forint ment el csak az SMS értesítésekre. Ez utóbbi azért érdekes, mert bár egy SMS üzenet jellemzően 30-40 forintba kerül, ha minden számlamozgásról és netbanki belépésről értesítést kérünk, akkor bizony hamar összejöhet akár havi száz darab is belőle. Ebben az esetben a költségeket lefaraghatjuk azzal, ha csak egy bizonyos összeghatár felett kérünk értesítéseket, de ha a bankunk támogatja, áttérhetünk akár a mobilbanki alkalmazásunkba érkező push noti üzenetekre is, amelyek jelenleg ingyenesek.

Sokat spórolhatunk, ha változtatunk a szokásainkon

Ha valaki sokallja az éves számlaköltségét, akkor beazonosíthatja a kritikus pontokat, egy kis odafigyeléssel pedig akár évi több tízezer forintot is megtakaríthat. Előfordulhat például, hogy valaki a tudtán kívül nem használja ki az állam által biztosított havi 150 ezer forintos díjmentes készpénzfelvételi lehetőséget. Ennek egyik gyakori oka, hogy több számla is van az ügyfél nevén, ezek közül pedig nem arra van megigényelve a lehetőség, amelyikről pénzt szokott felvenni. Mivel ez egyszerűen orvosolható, kis munkával viszonylag nagy pénzügyi előnyre lehet így szert tenni.

Nem ritka az sem, hogy valakinek olyan folyószámla hitelkerete van, amit egyáltalán nem használ ki, ám a rendelkezésre állásért a bank ilyenkor is kiszámláz valamekkora összeget. Ebben az esetben célszerű lehet megszüntetni a keretet, ám természetesen dönthetünk úgy is, hogy ez a kiadás megér annyit, hogy van némi pénzügyi védőhálónk.

Léteznek már ingyenes bankszámlák is

Dönthetünk úgy, hogy bankot váltunk az olcsóbb, esetleg ingyenes bankszámla reményében. Fontos, hogy az ingyenesség nem azt jelenti, hogy nincs havi díj, hanem azt, hogy ezen kívül a netbankért és a mobilbankért, az utalásokért, a bankkártyáért vagy éppen a csoportos beszedési és állandó átutalási megbízásokért sem számol fel díjat a bank. A jelenleg elérhető három ilyen számla (a Bankmonitoron keresztül történő igénylés esetén ingyenes CIB ECO, a Raiffeisen Prémium Gold 2.0 és az UniCredit Partner Aktív Zéró Csomag) ingyenességének feltétele azonban az, hogy meghatározott összeg havi szinten a számlára érkezzen, amennyiben pedig ez nem teljesül, a számlavezetési díjat beterhelik.

Hol találjuk az éves díjkimutatásunkat?

OTP Bank díjkimutatás: a díjkimutatást a számlakivonattal megegyező csatornán juttatja el részünkre a bank. Vagyis, ha postai úton kapjuk a rendszeres kivonatot, akkor a díjkimutatás is így érkezik. Annak, aki netbankot használ a „számlakivonatok, szerződések…” menüponton belül kell keresnie ezt.

Telefonos ügyfélszolgálat: (+36 1) 366 6666

MKB Bank díjkimutatás: a kiküldés módja megegyezik a havi számlakivonatokéval, így postai küldeményként és netbanki értesítésként egyaránt érkezhet. Az előbbi esetben jó tudni, hogy az MKB a számlakivonattól függetlenül, külön levélben postázza azt. Az MKB NetBANKáron belül az „Értesítések” menüponton belül tölthetjük le a díjkimutatást.

Telefonos ügyfélszolgálat: (+36 1) 373 3333

CIB Bank díjkimutatás: meglévő ügyfélként – amíg másképp nem nyilatkozunk – ugyanazon a csatornán (postai úton vagy elektronikus felületen) érhetjük el a díjkimutatásunkat, mint a kivonatainkat. Új ügyfélként számlanyitáskor nyilatkozhatunk arról, hogy kérünk-e nyomtatott díjkimutatást.

Telefonos ügyfélszolgálat: (+36 1) 424 2242

UniCredit Bank díjkimutatás: a díjkimutatás rendelkezésre bocsátásának módja itt is megegyezik a számlakivonatéval, vagyis érkezhet postai küldeményként, de PDF formátumban is letölthető az internetes és mobilbanki felületen.

Telefonos ügyfélszolgálat: (+36 1) 325 3200

Erste Bank díjkimutatás: a díjkimutatást postai, illetve elektronikus úton kaphatjuk meg, ugyanazon a csatornán, mint a kivonatot.

Telefonos ügyfélszolgálat: (+36 1) 298 0222

Takarékbank díjkimutatás: amennyiben a bankszámlakivonat postán érkezik, akkor a díjkivonatot is így kapjuk meg. Ha a számlakivonatot az internetes banki felületen érjük el, akkor a díjkivonatot is itt kell keresnünk.

Telefonos ügyfélszolgálat: (+36 1) 311 3110

MagNet Bank díjkimutatás: NetBank hozzáféréssel rendelkező ügyfélként a „Személyes/Levelezés” menüpontban érhetjük el a díjkimutatásunkat, a többiek pedig a banknál bejelentett levelezési címre, postai úton kapják meg.

Telefonos ügyfélszolgálat: (+36 1) 428 8888

K&H Bank díjkimutatás: a díjkimutatást a bank elektronikus úton – e-bank, e-postaláda – vagy papíron küldi el a részünkre.

Telefonos ügyfélszolgálat: (+36 1) 335 3355

Végre megtudhatod, mennyit költesz évente a bankszámládra! 2023-03-07T07:56:44+00:00

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás