Autóhitelre van szükséged? Ennyi most a havi törlesztő az egyes bankoknál!

Autóhitelre van szükséged? Ennyi most a havi törlesztő az egyes bankoknál!

Forrás: Bakmonitor

Csaknem megduplázódott a legnagyobb online autós hirdetési oldalon (hasznaltauto.com) kínált járművek átlagára az elmúlt két évben. Eszerint míg 2020-ban 2,78 millió forint volt az átlagos hirdetési ár, 2021-ben 3,98 millió forint, 2022-ben pedig már 4,68 millió forint volt ugyanez. Természetesen ez alatt és felett egyaránt találni eladó autókat, de az átlagár emelkedése mutatja, hogy egyre nagyobb teher nehezedik az autóvásárlást tervezőkre. Összeszedtük a tudnivalókat, ha hitelre is szükséged van.

1. Gépjárműlízing vagy autóhitel?

Először is el kell döntened, hogy lízing- vagy hitelkonstrukciót szeretnél igénybe venni a finanszírozáshoz. Segíthet a választásban, hogy lízing esetében az autó a futamidő végéig a lízingbe adó cég tulajdonában marad, te csak használója leszel. Emiatt számos megkötéssel szembesülhetsz, például engedélyhez köthetik akár a külföldre utazást, de előírhatják számodra azt is, hogy miként szervizeltesd az autódat. (Érthető, hiszen a lízingcég szeretné a tulajdonát végig jó állapotban tudni.) A lízing sajátosságai miatt meglehetősen bonyolult használt autót külföldről behozni, de ha valaki nagyon ragaszkodik hozzá, erre is létezik megoldás.

Ezzel szemben egy fedezet nélküli, szabad felhasználású hitel esetében az autó és a finanszírozás között nincs közvetlen kapcsolat, a bank még csak rá sem kérdez, hogy mire költöd a kapott összeget. Így az autó a vásárlást követően a tulajdonodba kerül, amit kedvedre használhatsz, és természetesen el is adhatsz, ha úgy döntesz.

2. Ki kaphat autóra hitelt?

Ahhoz, hogy hitelt kaphass, mindenképpen az kell, hogy legalább 3 hónapja az adott munkahelyen dolgozz, a próbaidőd pedig leteljen. Ezen kívül elvárás, hogy legalább minimálbért keress, de a hitelezhetőség szempontjából természetesen jobb, ha ennél magasabb keresettel rendelkezel. Hitelbírálatkor a jövedelmen kívül egyéb szempontokat is figyelembe vesznek: plusz pontnak számít például, ha a munkáltató megbízható, nagy múltú cég, mint ahogy az is, ha már hosszú ideje az adott helyen dolgozol. A vizsgált paraméterek alapján kapsz majd egy értékelést, így derül ki, hogy milyen feltételekkel, mekkora összeget hiteleznek számodra.

 

Ha készpénzben kapod a jövedelmed, vagyis nincs bankszámla, amin látszanának a bérutalások, akkor jelenleg kis eséllyel indulsz a hitelért. A külföldi jövedelem azonban jó lehet, ám itt nagyon bankfüggő, hogy hol, milyen feltételekre számíthatsz. Éppen ezért célszerű több bankot is felkeresni, vagy olyan hitelközvetítőt megbízni a kereséssel, aki ismeri az egyes bankok hitelbírálati praktikáit.

3. Kell önerő az autó megvásárlásához?

Az autólízing esetében minimálisan 20-30 százalék önerőre szükséged lesz, de a finanszírozó ennél magasabb arányt is kiköthet. Személyi hitel meglévő megtakarítás nélkül is felvehető. Akár a vételárral megegyező összeget is igényelhetsz, de többet is felvehetsz, ha a tulajdonszerzéssel és átírással kapcsolatos költségeket ugyancsak megfinanszíroztatnád.

4. Kell cascót kötni a hitelből vett autóra?

A lízing esetében gyakran elvárás a casco, ami a hitelnél nem kötelező, ám azt tudnod kell, hogy bármi is történjen az autóval – ellopják, ne adj isten összetörik -, a hitelt a szerződésben foglaltak szerint törlesztened kell. Ezért egy drágább autónál a casco kötése megfontolandó.

Talán felesleges mondanunk, de természetesen kötelező felelősségbiztosítást minden autóra kötni kell, függetlenül attól, hogy milyen forrásból vásároljuk meg azt.

4. Mennyibe kerül a hitel?

A szabad felhasználású személyi hitelek esetében kb. 15-19 százalékos THM-eket (teljes hiteldíj mutató) találhatunk a Bankmonitor által vizsgált bankok esetében, ha 5 millió forint hitelösszeget, 7 éves futamidőt és 300 ezer forint nettó jövedelmet állítunk be. Ez havi 93-103 ezer forint közötti havi törlesztőket jelent banktól, konstrukciótól függően, a futamidő alatt pluszban visszafizetendő összeg pedig 2,7-3,7 millió forint között lehet. Vagyis, 7 év alatt ennyi lesz a hitel teljes költsége a felvett tőkén felül.

Fix kamattal a lízingfinanszírozás esetében is hasonló kondíciókkal találkozhatunk, így a havi törlesztő és a finanszírozás költsége körülbelül ugyanennyi. Összességében a több kötöttség miatt magánszemélyek számára a Bankmonitor szakértői szerint nem ez jelenleg az ideális választás használtautó vásárlásakor.

5. Mennyi idő alatt érkezik meg a pénz?

A reális áron kínált, jó állapotú autókat a jelenlegi magas árak ellenére gyorsan elkapkodják, így kulcsfontosságú, hogy mennyi idő alatt tudjuk előteremteni a szükséges összeget. Személyi hitelnél a leggyorsabb egyértelműen az, ha a saját bankunktól igényeljük a kölcsönt, ebben az esetben akár órák alatt megérkezhet a megítélt összeg.

Nagyobb összegű hitelnél ugyanakkor érdemes szétnézni a piacon, hiszen ahogy az előző pontban is láthattuk, vannak olcsóbb és drágább hitelek, ezek havi törlesztője között pedig akár több tízezer forint is lehet a különbség. Minél több hitelre van szükségünk, a pénzügyi különbség annál markánsabb!

Persze megoldás lehet, hogy az autó kiválasztását akkor kezdjük el, amikor a hitel már a számlánkon van, így nem kell attól tartanunk, hogy egy jó ajánlatra előttünk csapnak le.

6. Eladhatjuk a hitelből vásárolt autót?

A személyi kölcsönönök fedezet nélküli és szabad célú konstrukciók, a finanszírozás és a banktól kapott pénzből megvásárolt autó között nincs közvetlen kapcsolat. Az autó így bármikor értékesíthető, a kapott vételár azonban akár a hitel elő- vagy végtörlesztésére is fordítható, amennyiben így döntünk. Ez utóbbi esetekben azonban számolni kell azzal, hogy a bankok 1-2%-os díjat számolhatnak fel erre.

Jó tudnod azt is, hogy a személyi kölcsönök esetében évente 200 ezer forintig díjmentes az előtörlesztés, ami azért lehet hasznos, mert a tőketartozás csökkentésével a fizetendő kamat is kevesebb lesz, ami a havi törlesztőkre is kedvező hatással van.

Autóhitelre van szükséged? Ennyi most a havi törlesztő az egyes bankoknál! 2023-04-13T06:07:16+00:00

Hiába emelték meg a béredet, nem kaphatsz azonnal több hitelt!

Hiába emelték meg a béredet, nem kaphatsz azonnal több hitelt!

Forrás: Bankmonitor

Komoly bérharc folyik most a legtöbb cégnél, hiszen a tavalyi 14,5 százalékos éves átlagos infláció miatt ugyanaz a jövedelem mind kevesebbet ér, a munkavállalók pedig természetesen szeretnék, ha a munkáltató legalább ezt kompenzálná. A vállalkozások pénzügyi és piaci helyzete persze nem azonos, így a béralku sikeressége is változó kimenetelű lehet. De mire számíthat hitelfelvételnél az, akinek nem változott a jövedelme 2023-ban az előző évihez képest, és mi a helyzet akkor, ha jelentős mértékű béremelést sikerült kiharcolnia valakinek?

Változatlan jövedelem, kevesebb hitel

Ha valakinek nem nőtt 2023-ban a jövedelme, az bizony reálértékben komoly veszteséggel lesz kénytelen szembesülni. Bár a KSH 2022-re 14,5 százalékos átlagos éves inflációt mért, ennél közelebb áll a drágulás érzetünkhöz a múlt év decemberi 24,5%-os pénzromlás. A változatlan jövedelem azonban nem csak a csökkenő vásárlóerő miatt fájdalmas, személyi kölcsön igénylésekor is kellemetlen mellékhatása lehet.

Egyrészt a bankok többsége kizárólag akkor ad személyi kölcsönt, ha az igénylő jövedelme eléri a minimálbért (2023-ban 154 280 forint), de olyat is találni, ahol az ennél magasabb garantált bérminimum (197 106 forint) a hitelképesség alapvető feltétele. Míg azonban az emelkedő minimálbér és garantált bérminimum miatti magasabb hitelezhetőségi limit kifejezetten az alacsony jövedelműeket érinti, addig a hitelek időközbeni drágulása mindenkit érint.

Egy 5 millió forint összegű (7 éves futamidő, végig fix kamat, 450 000 forint nettó jövedelem) személyi hitel havi törlesztője például egy éve még 76 134-88 683 forint volt a választott banktól függően, addig most 92 144 forint és 102 833 forint között találunk ajánlatokat a Bankmonitor személyi hitel kalkulátorral.

A drágulás egyfelől azt jelenti, hogy ugyanakkora hitelösszegre többet kell most törlesztenünk, de egyben azt is, hogy ugyanakkora jövedelemmel kisebb hitelösszeg vállható be. Az úgynevezett JTM-szabály (jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató) alapján ugyanis 500 000 forint nettó jövedelemig annak legfeljebb 50 százaléka lehet a havi törlesztő, míg félmillió forinttól 60 százaléknál ránt be az adósságfék.

Az igénylők helyzetét nehezíti az is, hogy míg korábban a bankok egy része nem számolt megélhetési költséggel, most gyakorlatilag az összes bank csökkenti valamekkora összeggel a nettót, majd az így kapott összeg alapján kalkulál JTM-et. A megélhetési költség egy kétgyerekes családban általában a minimálbér, de van bank, amelyik személyenként 30-40 000 forinttal, míg más a család méretétől függetlenül 155 000 forint költséggel számol.

 KALKULÁLJ
Ha például egy 400 000 Ft-os nettó jövedelmet a bank 155 000 Ft megélhetési költséggel csökkent, akkor az így kapott 245 000 Ft 50%-a, vagyis 122 500 Ft lehet a havi törlesztők elméleti maximuma. A bank azonban saját hatáskörben ennél óvatosabb is lehet.

Magasabb bér, több hitel?

A magasabb bér nagyobb összegű havi törlesztőt, ezáltal pedig nagyobb hitelösszeg felvételét teszi lehetővé, ám nem azonnal. A bankok ugyanis alapvetően 3 havi bankszámlakivonatot kérnek az igénylőktől, ami mellé egy többnyire friss jövedelemigazolást is be kell nyújtani. (Van olyan pénzintézet, amelyik 3 havi bankszámlakivonatnál nem kér munkáltatóit akkor, ha magyarországi jövedelme van az adósnak.) A bankok minden esetben a kivonaton munkabérként beazonosítható összeget veszik alapul, ám a számítási mód nagyon különböző:

Van bank, amelyik

  • a havi nettó összegek átlagával számol;
  • más bankok a medián értéket veszik alapul,
  • de arra is van példa, hogy nemes egyszerűséggel a legkisebb összeg alapján számolják ki a bevállalható havi törlesztő összegét.

A fentiek alapján látható, hogy egy béremelés, legyen az akár kifejezetten jelentős mértékű, nem azonnal, és banktól függően különböző mértékben javítja a hitelképességet. Amennyiben a pénzintézet kizárólag a legalacsonyabb összeget veszi figyelembe, akkor például egy februári emelt összeggel legkorábban májusban számol a bank, ekkor szerepel ugyanis már kizárólag ez az utolsó három havi kivonaton. Ha a bank átlagot vagy mediánt számol, akkor hónapról hónapra emelkedik a JTM kapcsán figyelembe vett jövedelem, míg végül megegyezik majd a tényleges nettóval.

Bekavarhat a bónusz és a prémium

Az év eleje tipikusan a prémiumok és bónusz fizetések időszaka – legalábbis ahol van ilyen -, ami drasztikusan megemelheti az adott hónapra utalt összeget. Ez azonban nem jelent automatikusan több felvehető hitelt, amennyiben ugyanis a havi utalások összegei között nagy az eltérés, akkor a bankok minden esetben kérnek jövedelemigazolást, amiből kiderülhet, hogy mennyi volt a bónusz vagy prémium. Ez azért lényeges, mert a bankok ezekkel az eseti összegekkel nem számolnak, hiszen kiszámíthatatlan, hogy a jövőben az adós meg fogja-e kapni ezeket.

Hiába emelték meg a béredet, nem kaphatsz azonnal több hitelt! 2023-04-13T06:01:00+00:00

Miből újíthatod fel az ingatlanod 2023-ban?

Miből újíthatod fel az ingatlanod 2023-ban?

Forrás: Bankmonitor, 2023.01.16.

A 2022 nyarán napvilágot látott rezsiváltozások hatalmas felújítási, korszerűsítési lendületet indítottak el Magyarországon. Az Otthonfelújítási támogatást is számos család használta ki, de annak sem kell csüggednie, aki lemaradt, vagy csak 2023-ban vágna bele a munkálatokba. Mutatjuk, mi segíthet a finanszírozásban.

A szakértők szerint 2023 a felújítások éve lesz. A lakásfelújítási támogatás és az előfinanszírozására szolgáló támogatott otthonfelújítási hitel 2022. december végén lezárult. Már csak egy szűk réteg kaphat haladékot, akik 2023. március végéig adhatják be igénylésüket. Mit tehet az, aki lemaradt, vagy nem volt jogosult igénybe venni a legfeljebb 3 milliós állami segítséget? Cikkünkben összegyűjtöttük a lehetséges alternatívákat.

Kisebb felújítás, vagy nagyobb korszerűsítés?

A saját ingatlannal rendelkezőknek időről időre sort kell keríteniük a lakás vagy ház állagmegóvására, korfortjának megőrzésére. A feladatok sora ott kezdődik, hogy meg kell határozni, milyen típusú munkálatok szükségesek, mekkora forrásráfordítással. 

Az építőiparban is grandiózus áremelkedésnek lehettünk tanúi az elmúlt néhány évben. Aki nem naprakész az árakkal kapcsolatban, annak megdöbbentő lehet, hogy már egy-egy kisebb kivitelezés munka- és anyagköltsége is milliós összegre rúghat.

A finanszírozás módját alapvetően befolyásolja, hogy mekkora felújítást, korszerűsítést, esetleg bővítést tervezünk, illetve, hogy mekkora saját megtakarítással rendelkezünk. Cikkünkben utánajárunk, hogy mely támogatások segíthetnek elérni a kívánt célt, majd összehasonlítjuk a lehetséges hiteltípusokat.

Milyen támogatások érhetők el felújításra, korszerűsítésre 2023-ban?

A lakásfelújítási támogatás kivezetésével is akad még olyan állami megoldás, amely felújításra, korszerűsítésre is fordítható, mint a Babaváró hitel és a Falusi CSOK. A támogatott konstrukciókhoz számos feltétel kapcsolódik, mint például a gyermekvállalás vagy -nevelés, ami miatt ezeket is csak egy bizonyos élethelyzetben lévők használhatnak ki. Ugyanakkor, ha a szigorúbb megkötések vállalhatók, nagyon is megéri utánajárni a részleteknek.

A Babaváró és a Falusi CSOK is folytatódik 2023-ban

A Babaváró hitel 2024. december 31-ig igényelhető, alapesetben kamatmentes, államilag támogatott kölcsön, amelyet a gyermeket vállaló, illetve nevelő házasok vehetnek igénybe.

Mivel a Babaváró Program szabadon felhasználható, így rengeteg magyar család fordítja különböző lakáscélok megvalósítására, például ingatlanvásárlásra, felújításra, korszerűsítésre. Ez pedig nem véletlen, hiszen ha a jogosultak vagytok házastársaddal a kedvezményekre, akkor ez a támogatott kölcsön lehet a munkálatok finanszírozásának legideálisabb formája.

A szabad felhasználásnak hála természetesen mindenki a saját igényei szerint dönthet a pénz sorsáról. Számos házaspár költötte a Babaváró hitelt például adósságai visszafizetésére, a babaszoba berendezésére, babakelengyék megvásárlására, esetleg arra, hogy lecseréljék a család öreg autóját.

Az akár 10 millió forintból viszont komoly felújítási és korszerűsítési munkálatok is kivitelezhetők, sor kerülhet például egy régebbi lakás, vagy ház teljes homlokzati, lábazati, vagy tetőszigetelésére, a nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre, esetleg a régi típusú háztartási gépek cseréjére is. Ezzel pedig hosszú távon is jelentős összegeket spórolhat a család a rezsiszámlákon.

Bankmonitor

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény kistelepülési változata, a falusi CSOK is folytatódhat 2023-ban, a kormányrendelet értelmében előreláthatólag 2024. december 31-ig maradhat velünk.

A speciális, vissza nem térítendő támogatás tanyák, valamint adott településeken lakások és házak vásárlásához és egyidejű felújításához, korszerűsítéséhez, bővítéséhez, vagy a már meglévő otthon korszerűsítésére, bővítésére használható fel. A Falusi CSOK akár lakhatatlan állapotú ingatlanra is igényelhető, de a munkálatokat követően egy lakhatásra alkalmas, komfortos épület kell, hogy létrejöjjön.

A támogatás összege a hitelcéltól, illetve a gyermekek számától függően eltérő.

A Falusi CSOK összege bővítés, korszerűsítés, felújítás esetén 2023-ban.A Falusi CSOK összege használt lakás vásárlása és egyidejű bővítése, felújítása, korszerűsítése esetén 2023-ban.A CSOK és Falusi CSOK támogatás mellé fix 3 százalékos kamatozású kölcsön is igényelhető (CSOK hitel), amely használt ingatlan vásárlás, vagy bővítés, korszerűsítés esetén legalább 2 gyermekkel vehető igénybe. A kamattámogatott hitellel újabb 10, illetve 15 millió forinttal gazdálkodhat a család.

Milyen hitelt igényelhetünk felújításra, korszerűsítésre 2023-ban?

Általános értelemben, nagyon leegyszerűsítve kisebb és közepes volumenű kivitelezésekhez jellemzően egy személyi kölcsön lehet az ideális finanszírozási forma. Ha pedig nagyobb munkálatokra, korszerűsítésre, esetleg házbővítésre adnánk a fejünket, érdemes a jelzáloghitelek háza táján is körülnézni.

A felújításra, korszerűsítésre, bővítésre elérhető piaci hitelek tehát:

  • személyi kölcsön
  • szabad felhasználású jelzáloghitel
  • felújítási célú lakáshitel
  • korszerűsítési célú lakáshitel
  • bővítési célú lakáshitel.

Személyi kölcsön és szabad felhasználású jelzáloghitel – Pro és kontra

Az iménti felsorolásban két szabadon felhasználható hitel is helyet kapott, ami ideális megoldás lehet azoknak is, akik nem csak a munkálatokra szeretnék fordítani a felvett összeget, hanem például autóvásárlást, bútorok beszerzését, tartozások rendezését is szeretnék megvalósítani egyúttal.

A személyi kölcsön és a szabad felhasználású jelzáloghitel is teljes szabadságot biztosít a hitelösszeg felhasználását tekintve, viszont ezen kívül számos ponton eltérnek egymástól. A megfelelő hiteltípus kiválasztása kulcsfontosságú, így érdemes alaposan megismerni mind előnyeiket, mind hátrányaikat.

A személyi hitelek a jelzáloghiteleknél jellemzően kisebb összegű kölcsönre ideálisak, ugyanakkor a bankok zöménél akár 8-10 millió forintot is igényelhetünk. Egy jelzáloghitellel pedig a határ majdnem a csillagos ég, egyes bankoknál akár 100 millió forint is felvehető. (Más kérdés, hogy mekkora jövedelem és milyen értékű fedezeti ingatlan kell hozzá.)

Ami a szabad felhasználhatóságon túl a személyi kölcsön mellet szól, hogy nincs szükség hozzá ingatlanfedezetre vagy önerőre, egyszerű és gyors igénylési eljárás jellemzi, minimális papírmunkával. Emellett végig fix kamatozással rendelkezik és az induló költséget is megspórolhatjuk.

Ugyanakkor egy szempontból mégis alulmarad a jelzáloghitelekhez képest, mégpedig a költségét tekintve. Egy személyi kölcsön jellemzően drágább egy jelzáloghitelnél, rövidebb futamidőre igényelhető, így igaz, hogy hamarabb visszafizethetjük a banknak a tartozást, de magasabb havi törlesztőrészletekkel kell számolnunk.

Azért a szabad felhasználású jelzáloghitel is tartogat előnyöket, még a kötetlen felhasználhatóságon és a nagyobb felvehető összegen felül is. Például választhatunk kamatperiódust, amivel könnyebben az egyéni igényeinkhez, élethelyzetünkhöz igazíthatjuk a konstrukciót.

Mindemellett a jelzáloghitelekhez ingatlanfedezet bevonása szükséges, vagyis a nevünkön kell lennie egy tehermentes ingatlannak, ami a hitel biztosítékául szolgálhat. A fedezeti ingatlan miatt tehát nagyobb hitelösszeget igényelhetünk, de elhúzódóbb igénylési eljárásra és akár több százezres induló költségekre is számítanunk kell.

Kinek valók a felújítási, korszerűsítési, bővítési lakáshitelek?

A célhoz kötött hitelek csak arra használhatók fel, amire igényeljük őket, erre utal az egyes konstrukciók elnevezése is. Ebbe a kategóriába sorolhatók a kimondottan felújítási, korszerűsítési, vagy bővítési célú lakáshitelek.

Aki tehát a munkálatok elvégzésén felül más célt nem szeretne megvalósítani, azoknak a felújítási, korszerűsítési vagy bővítési hitelek lehetnek ideálisak, hiszen ezen hitelek költsége jellemzően alacsonyabb a szabad felhasználású jelzáloghitelekénél. 

 ÖTLET
Felújításra, korszerűsítésre érdemes a kívánt hitelösszegnél kicsivel többet igényelni, ezzel nem csak az építőipari anyag- és munkadíjak drágulásának veszélye védhető ki, hanem az is, ha például egy előre nem látható probléma miatt többletköltség keletkezik. A legdrágább bizonyosan az lenne, ha emiatt leállna a munka, vagy újbóli hiteligénylésre kerülne a sor. A fel nem használt összeg pedig akár vissza is törleszthető.

Hogyan döntsek jól?

Ahány élethelyzet és megvalósítandó terv, annyi lehetséges finanszírozási megoldás jöhet szóba. Az egyes hiteltípusok között azonban hamar útvesztőben találhatjuk magunkat, időbe telik, mire minden fontos részletnek utánanézünk.

Ezeket a köröket egy bankfüggetlen pénzügyi szakértő megspórolhatja nekünk, mindamellett, hogy a helyes konstrukció és bank kiválasztásával rengeteg pénzt is megtakaríthatunk.

Miből újíthatod fel az ingatlanod 2023-ban? 2023-03-09T07:28:57+00:00

Megtakarítanál vagy hitelt vennél fel? Akkor így érint a magas infláció!

Megtakarítanál vagy hitelt vennél fel? Akkor így érint a magas infláció!

Forrás: Bankmonitor, 2023.01.16.

A KSH szerint 14,5 százalék volt 2022-ben az átlagos éves infláció mértéke, amit az élelmiszerek csaknem 45 százalékos drágulása húzott felfelé az elmúlt időszakban. Megnéztük, hogyan viszonyul ez az adat a jelenlegi hitelkamatokhoz, illetve a bankbetéteken és állampapírokon elérhető hozamokhoz képest, de a befektetési alapok teljesítményével is összevetettük. Annyit elárulhatunk előre, hogy a kép meglehetősen vegyes.

A 2022-es éves infláció 14,5 százalékos értéke nem igazán okozott meglepetést, a decemberi 24,5 százalékos adat pedig még kicsit alatta is marad az előre prognosztizált 25 százaléknak. Ahhoz, hogy tudjuk helyén kezelni a tavalyi pénzromlás mértékét, érdemes megjegyeznünk, hogy ennél magasabb inflációt (18,3 százalékot) legutóbb 1997-ben mértek.

A KSH által mért éves átlagos infláció persze nem igazán egyezik meg az egyes emberek, családok által érzékelt drágulás mértékével, aminek legfőbb oka az, hogy a statisztikai hivatal egy szakemberek által összeállított fogyasztói kosár árváltozását vizsgálja, ami nem azonos az egyének saját költésével. A kisebb jövedelműek például jellemzően a bevételeik nagyobb részét költik élelmiszerre, amelyek csaknem 26 százalékkal drágultak 2022-ben, így ők a hivatalosnál lényegesen nagyobb mértékű pénzromlást érzékelnek. Jól mutatja ezt egyébként a KSH által külön is mért úgynevezett nyugdíjas infláció is, ami 15,2 százalékos volt tavaly, 0,7 százalékkal magasabb az éves átlagnál.

Lakáshitel kamatok bőven az infláció alatt

Ahogy a különböző jövedelműeket eltérően érinti a drágulás, úgy a hitelfelvétel előtt állók és a megtakarítók sincsenek azonos helyzetben. A lakáshitelek például ugyancsak drágultak tavaly. Egy 20 millió forint összegű, végig fix kamatú, 20 éves kamatperiódusú kölcsön 450 000 forint igazolt nettó jövedelemmel például 2022. január elején 4,72-8,99 százalékos THM-mel (teljes hiteldíj mutató) volt felvehető, míg most 8,7-11,86 százalék ugyanez. Vagyis csaknem annyiba kerül most a legolcsóbb ilyen lakáshitel, mint amennyit egy éve a legdrágábbért kellett fizetni. (A THM egy százalékos érték, ami a kamaton felül a hitelhez kapcsolódó egyéb költségeket is tartalmazza, így az egyes ajánlatok jobban összehasonlíthatók egymással.)

Látható, hogy a példánkban szereplő legkedvezőbb lakáshitel THM-e több mint 50 százalékkal lett magasabb egy év alatt, miközben a legdrágább 32 százalékkal kerül most többe. Ennél azonban érzékletesebb a hiteltörlesztésre éves szinten fizetendő összeg változása. Eszerint míg 2022 januárjában 1,5-2 millió forintot kellett törleszteni a példában szereplő 20 millió forintos lakáshitelre, most 2-2,5 millió forint kiadást jelentene. Ez pedig 33,33-25 százalékos drágulás egy év alatt az új hitelek esetében. (Persze a meglévő fix kamatú hitelek nem drágulnak, ezeknél a kamat és a havi törlesztő a futamidő végéig változatlan.)

Az új hitelek jelentős drágulása ellenére még mindig lehet infláció alatti kamattal lakáshitelhez jutni. A dolog annyiban csalóka, hogy bár a kamatok most valóban bőven infláció alattiak, míg egy most felvett végig fix lakáshitel kamata a futamidő végéig változatlan, az infláció 2024-től várhatóan drasztikusan csökkenni fog. Ezzel együtt persze a hitelkamatok is mérséklődhetnek, ha pedig bekövetkezik, érdemes lehet a most felvett hitelt akár kiváltani majd olcsóbbra!

A személyi kölcsönök érdekes trükkje

Nem csak a lakáshitelek, hanem a fedezet nélküli személyi kölcsönök is drágultak az elmúlt évben. Egy 3 millió forint összegű és 3 éves futamidejű, 450 000 forint nettó jövedelemmel igényelt hitel THM-e például 2022. januárban 7,21-19,29 százalék között volt, míg jelenleg 14,29-25,41 százalékos ajánlatokkal találkozhatunk. Látható, hogy a legkedvezőbb THM értéke bizony ezen idő alatt megduplázódott, emiatt az éves fizetni való összege 1,14-1,29 millió forintról 1,2-1,38 millió forintra emelkedett. Itt az összegszerű drágulás lényegesen alacsonyabb (5,2-6,42 százalék) az inflációnál, aminek a lakáshitelekhez képest sokkal rövidebb futamidő az oka.

Ugyanakkor az is látható, hogy személyi kölcsönből már alig találni infláció alatti kamattal elérhető ajánlatot. Ám, ha az MNB várakozásainak megfelelően a 2023-as pénzromlás valóban 18 százalék környékén lesz, akkor a jelenlegi kamatszint rövid futamidő mellett nem is olyan rossz. Különösen igaz lehet ez akkor, ha a hitelt olyan termékre vagy szolgáltatásra költenénk, ami idén várhatóan átlag felett drágul.

Bankbetétek: csak mérsékelni tudják az infláció hatását

A magtakarítók életét is megnehezíti az infláció, hiszen mindenki igyekszik menteni a meglévő pénze vásárlóértékét. Bankbetéttel ez most nem igazán kivitelezhető, hiszen a Bankmonitor bankbetét kalkulátora szerint a jelenleg elérhető legjobb kamat 12 hónapos lekötésre (1 millió forint összegnél) 10,25 százalék, de a legtöbb ajánlat bőven ez alatt marad. Ez jól mutatja, hogy bankbetéttel aligha védhető ki az infláció, ám még mindig kisebb a veszteség annál, mintha a fiókban, vagy számlán lekötés nélkül tartanánk a pénzünket.

Jól mennek az inflációkövető állampapírok

Az inflációkövető állampapírok esetében is fontos a 2022-es éves inflációs adat, ugyanis idővel ez alapján ad hozamot az állam. Január 19-ig két különböző sorozat érhető el: a 4 éves futamidejű „2027/J”, illetve a 6 éves „2029/J”. Közös tulajdonságuk, hogy még egy rövid ideig (2023. január 27-ig, illetve 2023. március 21-ig) fix 11,75 százalékos éves kamatot fizetnek, majd ezt követően áttérnek az inflációkövetésre.

Az inflációkövető periódusokban mindig az előző naptári évi hivatalos infláció (mint kamatbázis) felett fizetnek 0,75 százalékpont, illetve 1,50 százalékpont kamatprémiumot. Mivel a 2022-es infláció 14,5 százalék lett, a 2027/J sorozatú állampapír a következő kamatperiódusban évi 15,25 százalék kamatot fizet majd. Hasonlóképpen a 2029/J sorozatnál évi 16 százalék kamatra számíthatnak a befektetők.

Január 19-től azonban már 15,25 és 16 százalékos éves kamattal vásárolhatók a kamatadómentes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) legújabb sorozatai, a 2027/K, illetve 2030/I. Ezek kamatbázisa ‒ az előző évi átlagos éves infláció mértéke ‒ 14,5 százalék lesz, kamatprémiuma változatlan, az előző sorozatokéval megegyező, azaz  0,75, illetve 1,50 százalék.

Befektetési alapok: nagyon vegyes a kép

Ha már az infláció befektetésekre gyakorolt hatásáról írunk, nem feledkezhetünk meg a lakossági forint befektetési alapokról sem, hiszen ezek közül néhány egészen remekül hozott 2022-ben a BAMOSZ adatai szerint. Ez alapján az OTP Török Részvény A Sorozat értéke egy év alatt 126 százalékkal ment feljebb, de a TOP5-be még éppen beférő CIB Nyersanyag alap is 30 százalék felett nőtt ezen idő alatt. Az abszolút hozamú alapok sem szerepeltek rosszul, a Reverse MAX A sorozat például 43 százalék felett nőtt az elmúlt 12 hónapban, de a legjobb 10 alap is infláció feletti eredményt tudott elérni.

Ha csak a részvényalapokat nézzük, akkor nagyon vegyes a kép, mert bár az említett OTP Török Részvény A Sorozat vezet messze kimagaslóan, ám a TOP10-ben 0%-os eredménnyel is be lehetett kerülni. A kötvényalapok ennél sokkal kiegyensúlyozottabban szerepeltek 2022-ben, bár az első helyezett 8,1 százalékos eredménye azt mutatja, hogy ezeknél bizony bőven az infláció nyert.

Megtakarítanál vagy hitelt vennél fel? Akkor így érint a magas infláció! 2023-03-07T08:10:44+00:00

Ki és milyen kamattal kaphat autóhitelt 2023-ban?

Ki és milyen kamattal kaphat autóhitelt 2023-ban?

Forrás: Bankmonitor, 2023.01.05.

Egy középkategóriás új autó vételára manapság valahol 10 millió forint körül kezdődik, de a pár éves használt példányokért is 5-6 millió forintot kell fizetni alsóhangon. Ekkora összeget sokan csak hitelfinanszírozással tudnak előteremteni, ami az infláció alatti hitelkamatok miatt akár előnyös pénzügyi döntés is lehet. De mi a különbség a lízing és a hitel között, milyen kamatokra és havi törlesztőkre számíthatnak azok, akik finanszírozással vásárolnának autót? A Bankmonitor szakértői megvizsgálták az aktuális lehetőségeket.

Egy új autó megvásárlás korábban sem volt éppen izgalommentes, ám 2022-ben a stresszfaktor tovább nőtt. Nem elég, hogy sok esetben 1-2 évet kellett várni bizonyos modellekre, de a vevők még abban sem lehettek biztosak, hogy mennyit kell fizetniük, amikor végül mégis megérkezett. Míg korábban általános volt ugyanis az árgarancia (amikor a megrendeléskor kalkulált árat fizeti a vevő), enélkül akár 40 százalékkal is drágulhat egy autó a megrendelés és átvétel időpontja között.

Ezt egy készpénzes vásárláskor sem egyszerű menedzselni, ha azonban hitelfinanszírozásra is szükséges van, akkor még nagyobb a kihívás, hiszen nem tudni előre, mennyi hitelre is lesz szükség végül. A felvehető kölcsön maximális összege azonban korlátozott, függ például az adós igazolt nettó jövedelmétől, amit az úgynevezett JTM-szabály alapján számolnak ki a bankok. (Általánosságban elmondható, hogy 500 ezer forint alatti jövedelem esetén legfeljebb ennek 50 százaléka lehet a hitel törlesztőrészlete, míg félmillió forinttól 60 százaléknál ránt be az adósságfék. Ez azonban csak az elméleti maximum, a bankok dönthetnek úgy, hogy ennél óvatosabban járnak el.)

Akár az is előfordulhat, hogy mire megérkezik az autó, a bankok szigorítanak a bírálati feltételeiken, emiatt az igénylő az eredetileg reméltnél kevesebb hitelt kaphat, ha pénzhez juthat egyáltalán. Éppen ezért mind többen állnak el a vételi szándékuktól, aminek az a következménye, hogy a korábbi 1-1,5 éves várakozási idő sok esetben 3-6 hónapra rövidült. Ez elsőre mindenképpen jó hírnek tűnik, ám gondot is jelenthet, hiszen nem könnyű idő előtt előteremteni az akár 10 millió forint feletti vételárat, amihez esetleg még egy meglévő autót is el kell adni.

Új autó vásárlás lízingfinanszírozással

Az új autók esetében népszerű a lízingfinanszírozás, aminek számos sajátossága van a hitelhez képest. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy itt az autó a futamidő végéig a lízingbe adó tulajdonában marad, az adós tulajdonképpen csak használja a járművet. Ezen kívül a lízingbe adó megköveteli a tulajdonában lévő jármű megfelelő karbantartását, ezzel kapcsolatban pedig elvárás lehet, hogy a munkákat megfelelő márkaszervizben vagy szakszervizben végezzék, az erről szóló számlákat pedig meg kell őrizni, ha pedig kérik, be is kell tudni mutatni. Ráadásul a finanszírozó akár ellenőrizheti is a jármű állapotát, és ha ennek során problémát talál, az esetleges javítást azonnal elrendelheti.

Mivel a futamidő alatt az autó végig a finanszírozó cég tulajdonában marad, a jármű futamidő alatti értékesítése sem lehetséges. Zárt végű lízingnél a futamidő végén automatikusan a lízingbe vevő tulajdonába kerül az autó, míg a nyílt végű pénzügyi lízingnél az ügyfél választhat, hogy az előre rögzített maradványértéken megvásárolja a járművet, vagy nem tart rá igényt. Utóbbival kapcsolatban tudni kell, hogy ez vállalkozások számára elérhető, magánszemélyek esetében kizárólag a zárt végű lízing jöhet szóba.

Gépjárműlízingnél – a hitelhez hasonlóan – önerőt is elvár a pénzügyi szolgáltató, ennek minimális mértéke 20-30 százalék között van, ezen kívül a vásárlást követően felmerülő költségeket sem lehet ebből finanszírozni. Az autólízing finanszírozás az elmúlt időszakban sokat drágult, így a 16-20 százalékos végig fix kamat jelenleg reálisnak mondható. A konkrét kamat azonban függ az igazolt jövedelem és az igényelt összeg nagyságától is, így gyakori, hogy ugyanaz a bank eltérő költséggel hitelez két ügyfelet!

Tegyük fel, hogy egy 10 millió forint vételárú autót szeretnénk megvásárolni, amihez 3 millió forint összegű (30 százalék) saját megtakarítással rendelkezünk. Amennyiben ehhez 16-20 százalékos végig fix kamattal, 5 éves futamidőre igénylünk lízingfinanszírozást, akkor a 7 millió forint hitelösszeg havi törlesztője körülbelül 170-185 ezer forint lesz. Ez azt jelenti, hogy a lízing teljes költsége ebben az esetben 3,2-4,1 millió forint kiadást jelent a tőkén felül.

Autóhitel vagy személyi kölcsön?

Miközben az új autók esetében a lízing a legnépszerűbb finanszírozási forma, a használt gépjárműveknél az autóhitel, illetve a fedezet nélküli személyi kölcsön a leginkább elterjedt. Pontosabban ma már nem is érdemes ezeket külön kezelni, ugyanis a bankok túlnyomó többsége nem kínál kifejezetten autóvásárlási céllal fedezetlen hitelt, hanem szabad felhasználású személyi kölcsönből lehet egy ilyen tranzakciót is megfinanszírozni. A szabad felhasználhatóság azt jelenti, hogy a folyósított hitelösszeg bármire fordítható, a bank a költésről nem kér igazolást, számlát.

Személyi kölcsönönnél a hitelösszeg felső határa 10 millió forint, míg a futamidő elméleti maximuma 10 év, ám jelenleg a bankok jellemzően legfeljebb 8 évre finanszíroznak. Mivel a személyi kölcsön esetében nincs fedezet, nincs szükség önerőre sem, így akár a teljes vételár kifizethető belőle, sőt, akár a vásárláshoz kapcsolódó egyszeri költségek is finanszírozhatók.

A személyi kölcsönből történő finanszírozás előnye lehet az is, hogy maga az autó itt nem funkcionál fedezetként, a bank valószínűleg azt sem tudja, hogy az általa folyósított pénzt mire fordítottuk. Így aztán a gépjármű szabadon használható, illetve akár értékesíthető is, ha pedig azt látjuk jónak, ebből a hitel akár elő- vagy végtörleszthető is. Természetesen, amennyiben az autót esetleg ellopják, ne adj isten totálkárosra törjük, akkor is fizetni kell a törlesztőket. Éppen ezért megfontolandó lehet egy személyi hitelből vásárolt autóra is CASCO biztosítást kötni, még ha ez a lízinggel ellentétben itt nem is kötelező.

Mennyibe kerül az autóhitel?

Az általános kamatemelkedéssel együtt a személyi hitelek is drágultak, ami azt jelenti, hogy míg egy évvel ezelőtt egy 7 millió forint összegű (7 éves futamidővel, fix kamattal és 400 ezer forint nettó jövedelemmel) személyi hitel kamata 6,5 és 11 százalék között volt, addig most 11,32 és 16 százalék között találni ajánlatokat a Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátor alapján. Eszerint a most legjobbnak számító ajánlat kamata gyakorlatilag megegyezik az egy évvel ezelőtt legdrágább hitelével, ami jól mutatja, hogy milyen nagy a szórás a banki ajánlatok között.

A hitelkalkulátor alapján öt éves futamidőre (400 ezer forint nettó jövedelmet feltételezve) 2 millió forint igénylésekor 68 ezer forintot kell törleszteni, míg 4 milliónál 135 ezer forintot, 6 milliónál pedig 198 ezer forintot kell havonta fizetni a legjobb esetben. Ennél nagyobb hitelösszegre azonban a 400 ezres nettó már nem elég, így akinek több pénzre van szüksége, az kénytelen lesz adóstársat bevonni, mert ekkor kettejük összjövedelme alapján állapítják meg a hiteltörlesztők maximumát.

Ki kaphat most hitelt autóra?

A hitelképesség feltétele a legtöbb bank esetében az, hogy az adós legalább a mindenkori minimálbérnek megfelelő jövedelemmel rendelkezzen. Amennyiben valaki ennél kevesebbet keres – például azért, mert részmunkaidőben dolgozik -, akkor adóstárs bevonására lehet szükség a hitelfelvételhez.

A JTM-számítás során a bankok többsége korábban is kalkulált valamekkora megélhetési költséggel, ám a magas infláció miatt ma már minden bank így jár el, ráadásul éppen a drágulás miatt mind magasabb ez az összeg. Mivel a szakértők szerint 2023-ban akár 18 százalék körül is lehet az éves infláció, a bankok várhatóan ehhez igazítják majd a becsült megélhetési költséget is. Ez azt jelenti, hogy akinek a jövedelme infláció alatt nő, az a 2022-eshez képet kisebb hitelösszegre számíthat.

Talán meglepő, de több százezer magyar munkavállaló még mindig készpénzben kapja a bérét, ami azt jelenti, hogy nem tudják a jövedelmüket bankszámlakivonattal igazolni. Ők korábban a bankok egy részénél hitelképesnek számítottak, ám mára a helyzet megváltozott, így ők gyakorlatilag nem juthatnak fedezetlen hitelhez.

A bankok minden esetben bekérik az elmúlt 2-3 hónap bankszámlakivonatát, vagy számlatörténetét. A hitelbírálók ebből látják a rendszeresen beérkező jövedelmet (vagy jövedelmeket), valamint a kiadásokat. Fontos, hogy a bankok nem tolerálják a rendszeres online sportfogadást, illetve az erotikus tartalomra való előfizetést, mert ezek függőséget okozhatnak, ami miatt nem biztos a hitel szerződés szerinti törlesztése. Ma már azonban nem feltétlenül szükséges magyarországi bankszámla a sikeres hiteligényléshez, mind több bank elfogadja a Revolut és a Wise számlatörténeti igazolást is. Ez nem csak azoknak a külföldön dolgozó magyaroknak jó hír, akik esetleg ezek valamelyikére kapják a fizetésüket, hanem azoknak az idehaza dolgozó magyaroknak is, akik bankszámla helyett ilyen online szolgáltatást használnak.

A külföldi jövedelemmel rendelkezők mindössze 3-4 banknál járhatnak sikerrel jelenleg, ám ezek is nagyon különböző feltételeket támasztanak az adóssal szemben. Van nagybank, amelyik kizárólag az osztrák jövedelmet hitelezi, ám azt is csak akkor, ha magyar bankszámlára érkezik. Máshol nem ennyire szigorúak, ám cserébe nem 3, hanem 9 hónapos folyamatos munkaviszonyt várnak el, de akad néhány olyan pénzintézet is, ahol 3 hónap munkaviszonnyal is lehet próbálkozni. A felvehető hitelösszeg maximuma sem azonos mindenütt, így annak, akinek 10 millió forintra van szüksége, nincs könnyű dolga. Célszerű ezért olyan hitelközvetítő segítségét kérni, aki jól ismeri a bankok aktuális hitelbírálati gyakorlatát, mert ez jelentősen növeli az igénylés sikerességét. 

A koronavírus járvány 2020-as kitörését követően számos vállalkozás került komoly bajba, így kénytelenek voltak munkáltatóik kisebb-nagyobb részétől megválni, vagy csökkenteni dolgozók fizetését. Ekkor a bankok a leginkább kockázatos ágazatokat ideiglenesen nem is hitelezték, így például a vendéglátó és az idegenforgalmi szektorban dolgozók nehezen juthattak finanszírozáshoz. Mostanra ez a fajta ágazati korlátozás megszűnt, ám a bankok folyamatosan elemzik a kockázatokat, így előfordulhat, hogy egyes pénzintézetek bizonyos munkáltatók alkalmazottjait szigorúbb feltételekkel finanszírozzák. Erre lehet számítani 2023-ban is, hiszen óriási gazdasági és pénzügyi kihívások előtt áll mind Magyarország, mind az Európai Unió. Egy, az aktuális banki gyakorlatokkal tisztában lévő hitelközvetítő bevonása ebben az esetben is segíthet.

A bankok részéről 2023-ban is elvárás a 2 vagy 3 hónap folyamatos munkaviszony, azzal a kiegészítéssel, hogy az igénylő nem állhat próba- vagy felmondási idő alatt. Fontos megjegyeznünk azt is, hogy legalább 2-3 teljes naptári hónapot várnak el a bankok, vagyis az, aki például 2022. december 15-én áll munkába, legkorábban március vagy április elején nyújthat be sikeres igénylést.

Ki és milyen kamattal kaphat autóhitelt 2023-ban? 2023-02-22T07:20:05+00:00

Újévi tanácsok a 2023-as évre, amivel rengeteget spórolhatsz

Újévi tanácsok a 2023-as évre, amivel rengeteget spórolhatsz

Forrás: Bankmonitor, 2023.01.02.

Az újév mindig remek alkalom arra, hogy átgondoljuk tennivalóinkat, tervezzünk és kitűzzünk olyan célokat, amelyeket szeretnénk az adott évben megvalósítani. Legyen tehát 2023 pénzügyileg is tudatos, amihez most a Bankmonitor szakértői lesznek a segítségedre. Nézzük a otthonod korszerűsítése, felújítása mennyiben segítheti céljaid elérését.

Korszerűsíts, újítsd meg otthonod

Az Otthonfelújítási támogatásnak hála az előző években számos család vágott bele otthona felújításába, korszerűsítésébe. A legalább egy gyermeket nevelők élhettek az utólagos finanszírozású állami kedvezménnyel, amellyel az állam a költségek felét térítette vissza az arra jogosultaknak.

A lakásfelújítási támogatás és a finanszírozására igényelhető Otthonfelújítási kölcsön ugyan 2023-tól már nem érhető el, ugyanakkor az ünnepek előtti bejelentés értelmében bizonyos esetekben az igénylők még március 31-ig beadhatják kérelmüket a támogatásra.

Akik esetleg lemaradtak, vagy nem élhettek az állami segítséggel, 2023-ban is ésszerű, ha felújítási, korszerűsítési munkákat terveznek, hiszen a rezsiköltség változása, a dráguló energiaárak fényében ebben az évben is komoly összegeket lehet spórolni némi “ráncfelvarrással”. 

Mennyit nyerhetsz energetikai korszerűsítéssel?

Az ingatlan energetikai korszerűsítésével (például hőszigetelés, nyílászárók cseréje, esetleg fűtéskorszerűsítés) lakásonként eltérő, de adott esetben nagyságrendileg akár 25 százalékkal is csökkenthető az energiafelhasználás. Egy havonta 200 köbméter gázt fogyasztó család a korszerűsítéssel nagyjából 50 köbméterrel mérsékelheti felhasználását, amellyel a jelenlegi árak szerint havonta 32 250 forintot, évente közel négyszázezer forintot lehet megtakarítani.

Mi segíthet a finanszírozásban?

A nagy volumenű otthonfelújítási munkák természetesen nagyobb ráfordítást igényelnek. Ha nincs elegendő megtakarítás, egy gyorsan és egyszerűen igényelhető személyi hitel komoly segítséget jelenthet, főleg, hogy a hitelköltségek még mindig alatta maradnak az éves fogyasztóiár-indexhez, azaz az inflációhoz képest. Ez pedig azt jelentheti, hogy jobban megéri most kölcsönből finanszírozni a munkálatokat, mint félretenni a pénzt a munkálatok későbbi elvégzésére. Főleg, hogy minél előbb elkezdjük a felújítást, annál előbb élvezhetjük az alacsonyabb rezsi előnyét.

 KALKULÁLJ

Ismerd meg, milyen feltételekkel kínálnak most a bankok személyi kölcsönt, tudd meg, melyik számodra a legkedvezőbb konstrukció a Bankmonitor személyi kölcsön összehasonlító kalkulátorával!
A felújítási, korszerűsítési feladatok finanszírozására a személyi kölcsönön túl a szabad felhasználású jelzáloghitel is jó megoldás lehet, ha nem terheli még jelzálogjog az ingatlant. Nem árt ugyanakkor résen lenni, ugyanis a két hiteltípus mind más és más élethelyzetben lehet ideális. Korábbi cikkünkben összehasonlítottuk őket, olvasd el a “Mi segíthet a finanszírozásban, ha lecsúszol a Lakásfelújítási támogatásról” című cikkünket.

Tudnunk kell, hogy mind a személyi kölcsönök, mint a jelzáloghitelek jelentős mértékben drágultak az elmúlt időszakban, így sokan épp a magas hitelköltségek miatt halogatják terveiket. Számukra érdemes lehet kisebb energiahatékonyságot javító megoldásokban gondolkodni. Ilyen lehet például, ha a régebbi háztartási gépeket újakra cseréljük, illetve, ha szépen sorban, egyesével korszerűsítjük a felújításra váró elmeket. Először kicseréljük a nyílászárókat, később szigetelünk, majd korszerűsítjük a fűtésrendszert.

Kis befektetés, jelentős eredmény

Ha energetikailag korszerű az otthonunk, akkor a család komfortjának javításán érdemes elgondolkodni. Könnyen lehet, hogy 2023-ra a fürdőszoba vagy a konyha felújítását tervezzük, esetleg kicseréltetnék a hideg-, melegburkolatokat, kifestenénk a szobákat, felújítanánk néhány bútort, berendezési tárgyat.

Néhány kisebb változtatás is jelentősen javíthatja korfortérzetünket, hangulatunkat. Emellett pedig érdemes az újévet egy kis rendszerezéssel, szelektálással is kezdeni. Ha már most sorra veszed azokat a helyeket a lakásban, ahova az olyan dolgokat gyűjtöd, amelyek majd egyszer jók lesznek valamire, a tavasszal esedékes nagytakarítás is könnyebb lehet. Ilyen jellemzően a padlás, a pince, a gardrób, amelyekből ha csak egyet rendbe teszel, alkalmad lehet rögtön kidobni, továbbajándékozni, esetleg jótékony célra felajánlani a számodra már szükségtelen holmikat.

Újévi tanácsok a 2023-as évre, amivel rengeteget spórolhatsz 2023-02-20T07:33:03+00:00

10 bankszámla tipp, amit személyi kölcsön igénylés előtt kötelező tudni!

10 bankszámla tipp, amit személyi kölcsön igénylés előtt kötelező tudni!

Forrás: Bankmonitor, 2022.12.12.

Idén egyértelműen a személyi kölcsön a hitelpiac sztárja, nagyon sokan szeretnének ugyanis szabad felhasználású, fix kamatú kölcsönt igényelni. A hitelbírálat azonban egyre szigorúbb, ennek során pedig a bankok számára az igénylő bankszámlakivonata, bankszámlatörténete a leginkább árulkodó, sokan ezért itt véreznek el. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték a bankszámlákkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat akkor, ha valaki személyi kölcsön felvételét tervezi.

Rendkívül sokan igényelnek mostanság személyi kölcsönt, ami annyiban érthető, hogy az eszeveszett (novemberben például 22,5 százalékos) infláció miatt érdemes előre hozni azokat a vásárlásokat, amelyeknél ez megoldható. Akár úgy is, hogy a vevő részben vagy egészben hitelből finanszírozza, ugyanis a hitelkamatok egyelőre bőven az infláció alatt vannak.

A Bankmonitor szakértői ugyanakkor azt tapasztalják, hogy a bankok érthető okokból mind óvatosabbak, és szigorúan ellenőrzik, hogy az aktuális információk alapján az adós képes lesz-e rendben törleszteni. Ezzel kapcsolatban az igénylő bankszámlakivonata a leginkább árulkodó, hiszen ebből kiderülnek a bevételek és a kiadások egyaránt, valamint az is, ha valaki képtelen kijönni a keresetéből. Éppen ezért összegyűjtöttük a bankszámlákkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, amelyekkel minden hiteligénylőnek érdemes tisztában lennie.

1. Legalább 2-3 hónap bankszámlamúlt kell!

Ahhoz, hogy személyi kölcsönt igényelhessen valaki, szinte minden esetben szüksége van bankszámlára, ráadásul olyanra, amire a jövedelme érkezik. Ez egyben azt is jelenti, hogy készpénzes jövedelemmel akkor is rendkívül nehéz hitelhez jutni mostanság, ha az egyébként nagy összegű és legális.

Nem elég azonban, ha valaki a hitel igénylésekor számlával rendelkezik, fel kell mutatni legalább 2-3 hónap számlamúltat is. Fontos, hogy teljes hónapról van szó, ha valaki például idén október 13-án nyitott bankszámlát, akkor legkorábban januártól vagy februártól lesz hitelképes.

2. Lehet más nevén a bankszámla?

Nem mindenki használ saját bankszámlát, gyakori például, hogy a családtagoknak közös számlájuk van, ami remekül működhet a mindennapokban, ha a pár közös kasszán van. Emiatt azonban akár el is utasíthatják a hiteligénylést, ugyanis többnyire elvárás, hogy a számla az adós nevén legyen. Amennyiben mindenképpen ilyen banknál igényelne valaki kölcsönt (például a kedvező kamat miatt), akkor bizony saját számlát kell nyitnia, majd megvárni a minimálisan előírt 2-3 hónapot, hogy meglegyen a szükséges számlamúlt.

Néhány bank elfogadja azonban a közös számlát akkor, ha a hitel igénylője nem csak használója annak, hanem önálló rendelkezési joggal is rendelkezik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rendelkezési joggal bíró személy a számlán lévő pénzösszeggel szabadon rendelkezhet, például utalhat, csoportos beszedési és álandó átutalási megbízásokat hozhat létre és módosíthat, illetve készpénzt vehet fel személyesen és bankkártyával egyaránt.

3. Egy számlahasználó a többiek hitelképességét is lenullázhatja

Mivel a bankok a hitelbírálat során nagy körültekintéssel vizsgálják át a bankszámlán található tranzakciókat, a közös számla megtöbbszörözheti a bakik lehetőségét. Elég például, ha a számlát használók egyike online szerencsejátékra költ, ezzel a többiek hitelfelvételi esélyeit is lenullázhatja.

4. Nem minden költés mutat jól egy bankszámlán

Sokan meglepődnek akkor, amikor a bank indoklás nélkül elutasítja a hiteligénylésüket, ám az ok sok esetben bizony ilyenkor is a számlaforgalomban keresendő. A bankok például kifejezetten figyelnek az online szerencsejátékra költött összegekre, mint ahogy a fizetős online erotikus tartalom is kizáró ok lehet. Nem erkölcsi aggályok miatt blokkolnak ezek miatt a bankok, inkább az olyan szenvedélybetegeket szeretnék elkerülni, akik nem képesek kordában tartani a pénzügyeiket.

5. Egy magánkölcsön is okozhat galibát

Előfordul, hogy ismerősök, barátok vagy családtagok adnak kölcsönt egymásnak, amivel az égvilágon semmi gond nincs, amennyiben minden az eredeti megállapodás szerint történik. Amennyiben azonban a bank azt látja a számlán, hogy a hiteligénylő minden hónapban egy meghatározott összeget utal valakinek, akkor rákérdezhetnek, hogy miről is van szó. Egy beszédes közlemény (pl. hitel 2. részlet) is árulkodó lehet, ami önmagában nem lesz oka az elutasításnak, ám esetleg csökkentheti a bevállalható hitel összegét.

6. Albérlet, gyerektartás fizetése átutalással

Ma már igyekszünk minél több számlát, kiadást utalással intézni, ami érthető, hiszen net- és mobilbankon keresztül kifejezetten olcsón, vagy akár díjmentesen is megtehetjük ezeket. (A CIB ECO Bankszámla – amennyiben Bankmonitoron keresztül igényelték -, az UniCredit Partner Aktív Zéró Számlacsomag és a Raiffeisen Prémium Gold 2.0 számla esetében például ingyenes lehet az utalás, a csoportos beszedési és az állandó átutalási megbízás teljesítése.)

Igen ám, de az olyan rendszeres utalásokkal, mint amilyen például egy albérlet vagy egy gyerektartás fizetése, a bank kiadásként fog számolni, emiatt pedig az alacsonyabb jövedelműek esetleg nem kapnak hitelt, vagy ha kapnak is, a reméltél csak kisebb összeget. Ez persze a bankok részéről logikus döntés, hiszen nekik bírálatnál vizsgálniuk kell, hogy a törlesztők kifizetését követően az adós képes-e megélni.

7. Nem jó, ha valaki rendszeresen mínuszba megy a bankszámláján

Gyakori, hogy a szolgáltatók a hónap végén, esetleg a hónap első napjaiban, a fizetés megérkezését megelőzően próbálnak meg levonni egy állandó átutalási vagy csoportos beszedési megbízásként beállított összeget. Ha gyakori, hogy nem, vagy csak részben teljesül ilyenkor a fizetés, akkor ez ugyancsak szemet szúrhat a hitelbírálónak. Érthető, hiszen ez azt jelzi, hogy az igénylő éppen csak, hogy kijön a jövedelméből, így egy pluszban bevállalt hiteltörlesztő még nehezebb helyzetbe hozhatja. Különösen negatív az, ha valaki például egy életbiztosítás díját nem tudja időben rendezni, hiszen ez tipikusan olyan hosszú távú kötelezettség, ami feltételez bizonyos pénzügyi fegyelmet.

8. Külföldi jövedelem, külföldi számla

Sok, Magyarországon élő honfitársunk dolgozik külföldön, közülük pedig jónéhányan nem magyar, hanem külföldi bankszámára kapják a jövedelmüket. Ez ma már a legtöbb bank esetében nem okoz problémát, ám a magyarországi lakcím természetesen feltétel.

9. Részben „zsebbe” kapott jövedelem

A bankok minden esetben az úgynevezett igazolt nettó jövedelem alapján határozzák meg a felvehető hitel és a bevállalható havi törlesztő összegét. Ennek természetesen a bankszámlán is látszódnia kell. Ezért, ha a jövedelem egy része „zsebbe” vándorol, akkor ez nem csak adózási szempontból törvénytelen, de akár a hitelképességet is blokkolhatja.

10. Nem minden bank fogadja el a Revolut és a Wise számlát

Korábban a bankok szinte egyáltalán nem fogadták el, ha Revolut vagy Wise számlára érkezett a hiteligénylő jövedelme, ám mostanra a helyzet némileg változott. Ez azt jelenti, hogy Revolut és Wise számlatörténettel is lehet próbálkozni néhány banknál, de persze feltétel, hogy az igénylő jövedelme látható módon ide érkezzen.

10 bankszámla tipp, amit személyi kölcsön igénylés előtt kötelező tudni! 2023-02-14T07:33:39+00:00

5 tipp, amivel csökkentheted a rezsidet!

5 tipp, amivel csökkentheted a rezsidet!

Forrás: Bankmonitor, 2022.10.03.

A rezsicsökkentés 2022. augusztusától módosult, már csak egy meghatározott mennyiségű áram és gáz vehető igénybe kedvezményes áron. Az éves limit fölötti fogyasztásért villamosenergia esetén kétszeres, míg gáz esetén hétszeres árat kell fizetni. Már érkeznek is az első számlák, sok család most szembesül azzal, hogy mit is jelentenek ezek az árváltozások. A Bankmonitor szakértői összeszedtek néhány tippet, amivel a rezsiszámlák kordában tarthatók.

1. Ne feledkezzünk meg a nagycsaládosok gáztámogatásáról

A gázfogyasztás az egyik legfontosabb kérdés, hiszen a kedvezményes mennyiségen felül a gáznál igen jelentős mértékben emelkedik a fogyasztás ára. A 2022. augusztus 1. és 2023. július 31. között rezsicsökkentett áron felhasználható éves limit gáz esetében 1723 m3. Eddig a mennyiségig 102 Ft/m3, míg az e feletti mennyiségért jelenleg 747 Ft/m3 árat kell fizetni. (A mennyiség fűtőérték alapján került meghatározásra, vagyis nem mindenkinek egységes az 1723 m3 kedvezményes mennyiség.)

Sokan megfeledkeznek arról, hogy a nagycsaládosok számára a kedvezményes áron elérhető mennyiség meghaladja ezt a limitet. A három gyermeket nevelő családok esetében éves szinten további 600 m3 gázt, minden további gyermek után újabb 300 m3 gázt lehet kedvezményes áron felhasználni. Ezzel egy háromgyermekes család éves szinten akár 387 ezer forintot spórolhat.

Fontos, hogy ez nem jár automatikusan, az érintett családoknak igényelniük kell a kiegészítő mennyiséget a lakóhelyük szerint illetékes Kormányhivatalnál. Az igénylést az erre rendszeresített nyomtatványon lehet benyújtani. Szükséges csatolni hozzá az utolsó számlalevelet, illetve a befizetést igazoló csekket, átutalási bizonylatot. (Új szerződés esetén pedig a szolgáltatási szerződés másolatát is.)

Akkor lehetünk jogosultak a kedvezményre, ha egyetemes szolgáltatóval gázfogyasztásra szolgáltatási szerződést kötöttünk. Illetve legalább három gyermek után családi pótlékra vagyunk jogosultak. (Az is megfelelő, ha közös háztartásban élünk azzal a személlyel, aki a családi pótlékot kapja a gyermekek után.) Egy család legfeljebb egy felhasználási helyen veheti igénybe a kedvezményt.

2. Többgenerációs házaknál növelhető a kedvezményes mennyiség

Gázfogyasztás esetén a társasháznak nem minősülő többgenerációs házakban élők hátrányban voltak, amennyiben egy mérőóra volt az épületben. Ebben az esetben ugyanis éves szinten 1723 m3 kedvezményes árú gázt kapott a teljes épület a benne lévő lakások számától függetlenül. Ezt a problémát a jogalkotó szeptember 9-el orvosolta.

Szeptember 10-től ugyanis az ilyen többgenerációs épületben élők a lakóhelyük szerinti illetékes jegyzőhöz fordulhatnak, aki hatósági bizonyítványt állíthat ki az épületben lévő lakások számáról. (Legfeljebb négy lakás szerepelhet az igazolásban.) A kedvezményes gáz pedig lakásonként használható ki, vagyis egy négylakásos épület esetében az 1723 m3 helyett akár 6892 m3 gáz is fogyasztható rezsicsökkentett áron.

Az érintetteknek érdemes gyorsan a jegyzőhöz fordulni. A hatósági bizonyítvány kiállítására ugyanis 8 napja van a jegyzőnek, ezt követően a dokumentumot pedig még be is kell nyújtani a gázszolgáltató felé. Az emelt kedvezményes árú mennyiség a dokumentum benyújtását követő hónaptól lesz elérhető. A késlekedéssel akár százezer forintot is bukhatunk havonta.

3. Újabb villanyóra kialakítása a lakásban

Eddig a gázszámla csökkentéséről volt szó, sok családnál azonban az áramfogyasztás teszi ki az energiafelhasználás jelentős részét vagy egészét. Számukra a fenti lehetőségek sajnos nem nyújtanak segítséget. A kedvezményes áron felhasználható áram éves mennyisége 2523 kWh. Ezen mennyiség feletti fogyasztás esetén az ár megduplázódik, ez ugyan nem olyan jelentős változás, mint amit a gáznál láthatunk, de ettől még számos család számára jelent komoly terhet.

kedvezményes mennyiség azonban felhasználási helyenként, azaz mérőóránként értendő. Márpedig egy lakásban több mérőóra is lehet. Ilyen eset például, amikor az épületben a normál óra mellett van egy B tarifás, más néven éjszakai, vagy vezérelt mérőóra. Ebben az esetben mindkét órán külön-külön ki lehet használni a kedvezményes mennyiséget.

A “B” tarifás órán keresztül naponta 8 órán át vételezhető áram, ennek jelentős része csúcsidőn kívüli időszakra kell essen. Ez a megoldás ideális lehet villanybojlerek, hőtárolós eszközök üzemeltetésére. Sok esetben ezen eszközök fogyasztása jelentősen hozzájárul az épület áramfogyasztásához. Ha ezek az eszközök külön órára kerülnek, akkor érdemben csökkenhet a villanyszámlánk.

Ezt azonban nem olyan egyszerű megvalósítani. Alapvetően három tényezőt kell felmérni:

  • Meg kell vizsgálni az új óra és az óradoboz kialakításának lehetőségét.
  • Fel kell mérni, hogy az eszközök, melyeket az új óráról üzemelnénk milyen áramkörön vannak. Ha a körön más gépek, aljzatok is vannak, akkor sajnos ezt is át kell alakítani.
  • Alapvetően meg kell nézni, hogy a lakás, épület villamoshálózata elbírja-e a változtatást.

A jelenlegi körülmények között már az óra kialakítása is több százezer forintba kerülhet. E mellé az esetleges vésési és villanyszerelési munkálatokkal is számolni kell. A munkálatok költsége nagy mértékben függ az ingatlan kialakításától, de jó eséllyel meghaladhatja a milliós tételt. Az átalakítás kapcsán érdemes első lépésben szakemberhez fordulni, aki felbecsüli az adott háznál szükséges munkálatokhoz kapcsolódó kiadásokat.

 KALKULÁLJ
Ha ehhez nincs elegendő tőke, akkor egy személyi kölcsönből lehet érdemes megfinanszírozni a munkálatokat. 1 millió forint, 7 éves futamidejű személyi hitel havi törlesztőrészlete 17 688 forinttól indul, 7 év alatt összességében 1 485 747 forintot kell fizetni a kölcsönre. Az átalakítással a maximális limit kihasználása mellett éves szinten  86 ezer forintot spórolhatunk, ami 7 év alatt 600 ezer forint megtakarítást eredményezhet. Vagyis még hitelből is megérheti a munkálatot elvégezni abban az esetben, ha a teljes kedvezményes mennyiséget kihasználjuk.

Eddig olyan megoldásokat néztünk át, amelyek a jelenlegi energiafogyasztásunk fenntartása mellett lehetnek segítségünkre, elég volt hozzá kihasználni néhány az előírásokban rejlő lehetőséget.

Létezhet olyan megoldás is, amelynél a fogyasztási szokásainkat nem kell érdemben változtatnunk, az energiafelhasználásunk mégis jelentősen mérséklődhet. Tetőnk leszigetelésével, a házunk külső szigetelésével, illetve a nyílászárók lecserélésével érdemben csökkenhet a fűtésszámlánk. A lakás vagy ház korszerűsítésével a fűtésszámlánk akár 25 százalékkal is mérséklődhet, mindezt úgy érhetjük el, hogy nem szükséges lemondanunk otthonunk melegéről a hidegebb napokon sem.

Ez azonban nem olcsó mulatság, a költség természetesen függ az ingatlan méretétől, a tető alapterületétől, illetve az ajtók, ablakok számától is. Azonban több millió forintos kiadásra mindenképpen számítanunk kell.

 JÓ TUDNI
Ha a felújítás eredményeként 50 m3-vel kevesebb gázt fogyasztanánk piaci áron, akkor éves szinten a jelenlegi árak mellett 448 ezer forintot spórolnánk. Ha a munkálatok költsége 6 millió forint volt, melyet egy 8 százalékos kamatozású, 20 éves futamidejű jelzáloghitel felvételéből finanszíroznánk meg, akkor a törlesztőrészlet éves összege 602 ezer forint lenne. Az otthonfelújítási támogatás kihasználásával azonban a munkálatok költségének a felét még bő 3 hónapig visszakaphatjuk, vagyis a hitelhez kapcsolódó éves kiadás lefelezhető. Ebben az esetben már nagyon is megérheti a beruházás, hiszen otthonunk értéke növekedne, ráadásul az éves kiadásunk is csökkenne 140 ezer forinttal.

5. Néhány tipp, amivel mérsékelhető a fűtéshez felhasznált energia

Az MVM oldalán találni néhány tippet, amivel mérsékelhető a fűtésszámlánk. Itt valóban változtatni kell a szokásainkon, de az életminőségünk érdemben nem módosul.

  • Tartós távollét esetén csökkentsük a ház hőmérsékletét. Két napos távollét esetén ideális a 15 fok, míg annál hosszabb távollét esetén a 12 fokos hőmérsékletet javallott beállítani.
  • Nagyon hideg napokon nem érdemes teljesen leállítani a fűtést, mert az épület újrafűtésének nagy az energiaigénye.
  • Érdemes a hőmérsékletet helyiségenként szabályozni: ahol nem tartózkodunk sok időt, ott alacsonyabb hőmérséklet beállítása javasolt. (A hőmérsékletcsökkenés fokonként 5 százalékkal mérsékelheti az energiafogyasztást.)
  • A fűtőberendezéseket ne takarjuk el, ne fedjük le. A radiátorok, fűtőtestek tisztítását rendszeresen érdemes elvégezni.
  • Párologtassunk rendszeresen lakásunkban.

Ezek a tippek nagyon kézenfekvőnek tűnnek, de odafigyelve rájuk szintén mérsékelhetjük energiafelhasználásunkat. Ráadásul nem jelent sem komoly anyagi kiadást, sem pedig jelentős életminőség-romlást számunkra ez a pár szabály betartása.

5 tipp, amivel csökkentheted a rezsidet! 2023-01-20T08:58:45+00:00

Pénzre van szükséged, de nem lakást vennél belőle? Mutatjuk a lehetőségeket!

Pénzre van szükséged, de nem lakást vennél belőle? Mutatjuk a lehetőségeket!

Forrás: Bankmonitor, 2022.09.20.

A személyi kölcsönökről sokaknak az jut azonnal az eszébe, hogy ezek lényegesen drágábbak, mint egy jelzáloghitel. A személyi kölcsön és a jelzáloghitel két nagyon különböző hiteltípus, ennek ellenére sokszor felmerül a kérdés, hogy melyiket is érdemes valakinek választania. Megnéztük a legfontosabb különbségeket, és ahogy szoktuk, összehasonlítottuk a költségeiket is.

Ha fontos a szabad felhasználás!

Lakáshitelt a túlnyomó többség használt vagy új építésű ingatlan megvásárlására, építésére vesz fel, a szabad felhasználásra történő igénylés aránya ehhez képest elenyésző. Ezzel szemben a személyi hitelek többnyire szabad felhasználásúak, és nagyon ritka az, hogy kifejezetten valamilyen előre rögzített célra, például felújításra vagy autóvásárlásra igényeljék. A szabad felhasználás azt jelenti, hogy a kapott pénz felhasználásába azonban a bank nem szól bele.

A jelzáloghitelekkel kapcsolatban tudni kell, hogy egészen más kamat kérnek a bankok lakáscél, illetve szabad felhasználás esetén, az utóbbi lényegesen drágább, ezért is érdemes összehasonítani a személyi hitelekkel. Például, egy 3 millió forint összegű – 300 ezer forintos nettó jövedelem, 20 millió forint értékű ingatlanfedezet, végig fix kamat – jelzáloghitel THM-e (teljes hiteldíj-mutatója) hasznát lakás megvételére 8,23 százalékról indul, míg kötetlen felhasználás esetén 9,93 százalékos a legjobb ajánlat a Bankmonitor lakáshitel kalkulátor szerint.

Melyiknél kell ingatlanfedezet?

A legfontosabb különbség az, hogy míg egy jelzáloghitel igényléséhez mindenképpen szükség van a bank által is elfogadott, megfelelő értékű ingatlanfedezetre, addig a személyi kölcsönnél ez nem feltétel.  Az ingatlanfedezet értéke ráadásul meghatározza a felvehető hitel maximális összegét, a bankok ugyanis az érték legfeljebb 80 százalékáig hitelezhetnek, de gyakoribb az 50-70 százalék közötti hitelfedezeti arány. Ez azt jelenti, hogy 50 millió forint ingatlanfedezettel a legjobb esetben is legfeljebb 40 millió forint hitelhez juthatunk, de reálisabb 25-35 millió forint közötti összeggel számolni, különösen szabad felhasználás esetén.

személyi kölcsönt vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt éri meg felvenni?

Mennyi az induló költség?

A személyi kölcsönöknek sok esetben egyáltalán nincs előzetes költsége, de vannak bankok, amelyek felszámolnak úgynevezett folyósítási jutalékot, ami rendszerint az igényelt összeg 1 százaléka. Vagyis, ha van ilyen, akkor egy 8 millió forintos kölcsönnél 80 ezer forintos tételről beszélhetünk, ennyivel kevesebb pénzt fog a bank elutalni az adós számlájára.

A jelzáloghitelek költsége lényegesen magasabb, hiszen szükség lesz értékbecslésre, de a közjegyző is komoly kiadást jelent, ezekhez képest a földhivatali ügyintézés díja már tényleg csak hab a tortán. Ezek összességében egy 8 millió forintos szabad felhasználású jelzáloghitelnél 120 ezer forint körüli költséget jelentek, ám a bankok sokszor elengedik ennek egy részét vagy egészét. Arra azonban figyelni kell, hogy kisebb hitelösszeg esetén sem sokkal alacsonyabbak a jelzáloghitel előzetes költségei!

Mekkora lehet a maximális hitelösszeg?

Személyi kölcsönnel legfeljebb 10 millió forinthoz lehet hozzájutni, a maximális futamidő pedig elméletileg 10 év, ám a Bankmonitor által vizsgált bankok most nem engednek 8 évnél többet. Vagyis, ha valakinek 10 millió forintnál nagyobb összegre van szüksége, ekkor a jelzáloghitel jelenthet megoldást, feltéve persze, hogy rendelkezésre áll az ahhoz szükséges ingatlanfedezet. (Ahogy már írtuk, az ingatlanfedezet értékének legfeljebb 80 százaléka lehet az igényelhető összeg, ám reálisabb 50-70 százalékkal kalkulálni.) Persze fontos a kellő nagyságú jövedelem is, hiszen a hiteltörlesztők összege semmiképpen nem haladhatja meg a nettó kereset 50, illetve 60 százalékát. Ezt az úgynevezett JTM – jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató.

Nem elégséges ingatlanfedezet esetén persze elvileg arra is mód van, hogy valaki személyi kölcsönt és szabad célú jelzáloghitelt egyaránt vegyen fel, ám ehhez elegendő nettó jövedelem szükségeltetik, de a túlzott eladósodottságot is mindenképpen célszerű elkerülni, különösen a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben.

Mennyi az átfutási idő?

Személyi kölcsön esetén, ha minden szükséges dokumentumot sikerült átadni a banknak, akár 5-6 munkanapon belül számlán lehet az igényelt összeg, míg jelzáloghitelnél 1-1,5 hónapos átlagos átfutási idővel lehet számolni. Annyi jó hír azért van, hogy a bankok többsége tartja a befogadáskor érvényes kamatot, ami most, amikor szinte napról napra emelkednek a kamatok, fontos szempont lehet a választásnál.

Melyik az olcsóbb?

A Bankmonitor vizsgálata szerint különösen nagyobb hitelösszeg – például 8 millió forint – esetén alig van különbség egy személyi hitel és egy szabad célú jelzáloghitel havi törlesztője között, 7 év alatt mindössze 211 ezer forinttal kell többet visszafizetni az előbbire. (Természetesen a jelzáloghitel teljes költségébe az egyszeri kiadásokat is beleszámítottuk.) Mindez főleg annak köszönhető, hogy nagyobb igényelt összeg és magas  jövedelem esetén – mi 600 ezer forinttal számoltunk – kedvezőbb kamattal adnak személyi hitelt a bankok, így a két típus ára nagyon megközelíti egymást.

Pénzre van szükséged, de nem lakást vennél belőle? Mutatjuk a lehetőségeket! 2023-01-18T08:12:03+00:00

Korszerűsítenél vagy szigetelnél, hogy ki tudd majd fizetni a rezsit? Így kaphatsz rá gyorsan pénzt!

Korszerűsítenél vagy szigetelnél, hogy ki tudd majd fizetni a rezsit? Így kaphatsz rá gyorsan pénzt!

Forrás: Bankmonitor

Sokan most vágnak bele egy szigetelésbe, nyílászárócserébe, esetleg valamilyen alternatív energiaforrás telepítésébe, hiszen míg korábban mindenki azt számolta, hogy hány év alatt térül meg egy ilyen beruházás a rezsicsökkentett árakon, most ez a kérdés gyakorlatilag okafogyottá vált. De mit tehetünk akkor, ha nem áll rendelkezésre a szükséges összeg, vagy ha meg is volna, olyan befektetésben tartjuk, amit csak jelentős veszteség árán lehet likviddé tenni?

Szinte felrobbant a szigetelőanyagokat gyártó Masterplast cég részvényeinek árfolyama, akkora a kereslet a termékei iránt. A rezsiköltségek miatt aggódók felvásárlásai miatt hamar hiánycikk lett a napelem és a napkollektor is, mint ahogy a nyílászárócserével foglalkozó vállalkozások is csúcsra vannak járatva.

Drágul az energia!

Érthető, hiszen átlag fogyasztás felett rendkívüli módon megdrágul a gáz és az elektromos áram, de sajnos arra is fel kell készülnünk, hogy a jövőben akár az átlagfogyasztás alatti részért is többet kell majd fizetnünk. Már persze akkor, ha lesz gáz és áram, mert bizony ideiglenesen akár ezek hiánya is előfordulhat a következő hónapokban.

2-8 millió Ft személyi kölcsön havi törlesztője

Éppen ezért sokan most vágnak bele egy szigetelésbe, nyílászárócserébe, esetleg valamilyen alternatív energiaforrás telepítésébe, hiszen míg korábban mindenki azt számolta, hogy hány év alatt térül meg egy ilyen beruházás a rezsicsökkentett árakon, most ez a kérdés gyakorlatilag okafogyottá vált.

Van gyorsan elérhető banki forrás

Igen ám, de ezek a beruházások meglehetősen költségesek, ráadásul, ha gyorsan akarjuk elvégeztetni a munkálatokat – mert csodával határos módon találtunk szakembert -, akkor ezt a pénzt sürgősen elő kell tudni teremteni. De mit tehetünk akkor, ha nem áll rendelkezésre a szükséges összeg, vagy ha meg is van, olyan befektetésben tartjuk, amit csak jelentős veszteség árán lehet likviddé tenni?

Tipikusan ilyen helyzetekre kínálják a bankok a személyi hiteleket, hiszen itt nincs szükség ingatlanfedezetre, az induló költség minimális, ha pedig minden szükséges dokumentumot sikerült eljuttatni a bankhoz, akkor akár pár napon belül számlán lehet az igényelt összeg.

Mennyi hitelt kaphatsz?

személyi kölcsönök maximális összege 10 millió forint, ám a bankok egy része jelenleg 8 millió forintig hitelez csak, a futamidő pedig nem lehet 10 évnél hosszabb. Ennek nagyobb hitelösszegnél van jelentősége, hiszen így a havi törlesztő összege a futamidő kitolásával nem faragható le jelentősebben, ami akkor lehet érdekes, ha a havi nettó jövedelem esetleg éppen csak elbírja a részleteket.

Ezt egyébként az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató (JTM) szabályozza: 500 ezer forint nettó jövedelem alatt ennek maximum 50 százalékát lehet hiteltörlesztésre fordítani, míg efölött 60 százaléknál ránt be az adósságfék. Elméletileg ez azt jelenti, hogy 400 ezer forint nettóval akár egy 200 ezer forintos hiteltörlesztő is bevállalható, ám a bankok ennél sokszor óvatosabbak.

Több százezer forint múlhat egy jó döntésen

Éppen ezért van nagy jelentősége annak, hogy mindenki megtalálja a számára elérhető legkedvezőbb hitelt, ugyanis a személyi kölcsönöknél bizony nagy különbség lehet bank és bank között. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátor szerint a legkedvezőbb és a legdrágább ajánlat teljes visszafizetése között például 8 millió forintos hitelösszeg esetén akár 1,5 millió forint is lehet a differencia, de 1 milliós hitelnél is 300 ezer forint feletti különbséget láthatunk.

Korszerűsítenél vagy szigetelnél, hogy ki tudd majd fizetni a rezsit? Így kaphatsz rá gyorsan pénzt! 2022-11-24T07:30:40+00:00

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás