Fiatal párként gyerekeket vállalnátok? Mutatjuk, hogyan lehet akár 20 millió forint önerőtök egy lakáshitelhez
Forrás: Bankmonitor
Már 1 millió forint felett van a budapesti új építésű lakások átlagos négyzetméterára egy friss felmérés szerint, de a használt tégla lakásokért is 600-870 ezer forintot kérnek az eladók. Ilyen árak mellett nem csak az nehezíti meg a hitelből vásárlók életét, hogy mind nagyobb hitelösszegre lehet szükségük, hanem a minimálisan elvárt önerő előteremtése is egyre nagyobb kihívás. A gyerekvállalást tervező párok némileg könnyebb helyzetben vannak, ők ugyanis akár 20 millió forint önerőre is szert tehetnek az állami támogatásoknak köszönhetően. Ám esetükben sok minden múlik az okos bankválasztáson.
Ma már egyáltalán nem ritkák a 60-80 millió forint körüli áron meghirdetett új építésű lakások, de Budapesten a 100 millió forint feletti kínálati ár sem számít kuriózumnak. Ez persze magával húzza a használt ingatlanokat is, a Duna House Barométer szerint például Pesten 32,2 millió forintba, míg Budán 59 millió forintba kerül egy átlagos téglalakás, míg a panelekért 26,3 millió, illetve 32,6 millió forintos irányárat kérnek az eladók. Aki arra számított, hogy lassul vagy akár megáll az áremelkedés, az csalódhatott, hiszen egy év alatt 3-7%-kal emelkedtek az irányárak fővárosban. Vidéken is drágultak az ingatanok, ám itt még így is 19-20,4 millió forint a téglalakások átlagos irányára, míg a paneleket átlagosan 16,8-17,3 millió forintért hirdetik meg.
A családalapítás előtt álló fiatalok helyzetét alaposan megnehezíti a drágulás, a Bankmonitor szakértőinek tapasztalata szerint leginkább a hitelből történő vásárláshoz szükséges önerő előteremtése jelent kihívást. Hiába van ugyanis a fiataloknak munkahelye, a minimum 20 százalékos önerő helytől és lakástípustól függően körülbelül 4-12 millió forint körüli szükséges megtakarítást jelenthet, de persze ez függ a tényleges vételártól. Szülői segítség nélkül ilyen összeg fiatalon nehezen gyűjthető össze, ráadásul a 20%-os minimális önerő elvárás még a legjobb eset, a bankok ugyanis dönthetnek úgy, hogy ennél óvatosabban hiteleznek.
Fiatal, gyermekvállalást tervező párok esetében komoly segítséget jelenthet a Babaváró hitel és az úgynevezett megelőlegezett csok, amikor vállalt gyermekre vagy gyermekekre igényelnek vissza nem térítendő támogatást.
Babaváró hitel – hogyan lehet önerő?
A Babaváró hitel feltétele a házasság, illetve az, hogy a feleség igényléskor ne töltse be a 41 életévét, valamint egyiküknek minimum 3 éves TB jogviszonyt kell tudnia igazolni. Mivel a Babaváró banki hitel – bár az állam kamattámogatást és hitelelengedést biztosíthat hozzá – szükséges a megfelelő összegű nettó jövedelem megléte is, ami elbírja a Babaváró havi törlesztőrészletét.
A JTM-korlát – jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató – szerint ugyanis 500 ezer forint nettó jövedelem alatt legfeljebb a kereset 50%-a fordítható hiteltörlesztésre, míg efölött 60%-nál ránt be az adósságfék. Igen ám, de a bankok különbözőképpen számolnak a JTM-mel: van, ahol a kamatmentes havi törlesztőt veszik alapul (45 800 Ft), míg máshol a kamattámogatások nélküli törlesztőt nézik (kb. 80 000 Ft). Ez különösen akkor jelenthet problémát, ha a pár lakáshitelt is igényelne a Babaváró mellé.
Bankmonitor tipp: mielőtt benyújtjátok a Babaváró igényléseteket, mindenképp tájékozódjatok, hogy az adott bank milyen havi törlesztővel számol a JTM kapcsán! Ez ugyanis befolyásolhatja, hogy a későbbiekben tudtok-e még egyéb hitelt felvenni.
A Babaváró hitel óriási előnye – a kamatmentességen és a részbeni vagy akár teljes hitelelengedésen túl – az is, hogy ez akár teljes egészében önerőként használható fel egy később felvett lakáshitelnél. Nem mindegy azonban, hogy a Babaváró felvételét követően mikor igényli a pár a lakáshitelt: ha nem telt el közben legalább 90 nap, akkor a Babaváró összegének 75%-a számít csak önerőnek, míg 25% hitelnek minősül. Ez azért fontos, mert egy ingatlan legfeljebb a becsült forgalmi érték – optimális esetben a vételár – 80%-áig hitelezhető, vagyis minimum 20%-ot saját megtakarításból kell előteremteni. Amennyiben azonban a Babaváró 25%-át hiteként veszik számításba, akkor ennyivel kevesebb lakáshitelhez juthat a pár, vagyis több saját megtakarításra lesz szükségük. Amennyiben azonban 90 napnál több idő telik el a Babaváró és a lakáshitel között, akkor a teljes Babaváró önerő lehet!
Megelőlegezett csok – jól kell bankot választani
Bár a lakáshitel igénylések csaknem fele nagyjából egy hónapon belül lezárul, átlagos átfutási idő tekintetében hatalmas különbségek vannak az egyes bankok között. Van, ahol a beadott – és pozitívan elbírált – hitelek 10%-a két héten belül megérkezik az ügyfél számlájára, miközben olyan pénzintézettel is találkozni, ahol egyetlen ügylet végére sem került pont ennyi idő alatt. Talán ennél is beszédesebb azonban, hogy míg átlagosan minden ötödik ügylet húzódik el két hónapnál hosszabb ideig, van bank, ahol ez az arány mindössze 8%-os, de olyat is találni, ahol az igénylések 60%-ának végére nem kerül pont ennyi idő alatt. A bankok közötti jelentős különbségek azért lényegesek, mert egy elhúzódó hitelügylet miatt a vevő könnyen kicsúszhat a szerződésben vállalt fizetési határidőből.
Segíthet, ha van még egy ingatlan
Mentő megoldás lehet, ha be tudunk vonni egy másik ingatlant is fedezetként azon kívül, amelyet megvásárolnánk. Ebben az esetben ugyanis a két – vagy akár több – ingatlan együttes becsült forgalmi értékének 80%-a lehet a felvehető hitel maximuma, így önerő nélkül is megvalósítható a vásárlás. Természetesen a pótfedezet bárki számára elérhető megoldást jelenthet, ám arra figyelni kell, hogy az egyes bankok pótfedezettel kapcsolatos elvárásai között vannak eltérések.