Indulása óta nem igényeltek annyi Babavárót, mint decemberben

Forrás: Bankmonitor

A Babaváró hitel igen népszerű konstrukció a fiatal házaspárok körében, ez köszönhető a hozzá kapcsolódó kamatmentességnek és tartozáselengedésnek. 2022. év vége azonban kiemelkedő érdeklődést hozott, a decemberben folyósított 70,4 milliárd forint több mint kétszerese a novemberinek.

A Babaváró kölcsön volt 2022. decemberének slágerterméke, a hitelből ugyanis az év utolsó hónapjában 70,4 milliárd forintot folyósítottak. Ez óriási ugrás a novemberi 32,7 milliárdos folyósításhoz képes. Egészen 2019. októberéig, a kölcsön indulásáig kell visszamennünk ahhoz, hogy hasonlóan magas számokat lássunk. De mi lehet ennek a kiugró érdeklődésnek az oka?

Nem kell sokáig kutakodnunk, a kölcsön lehetősége az eredeti feltételek alapján 2022. december 31-én lezárult volna, a támogatás sorsáról pedig nagyon sokáig nem lehetett semmi biztosat tudni. Emiatt számos fiatal pár jelentkezett be még a határidő előtt, hogy ne csússzon le az „ingyen” pénzről.

Az év végével azonban végül nem futott ki a termék, a kormány egészen 2024. december végéig kitolta az igénylési határidőt. Ez kifejezetten jó hír azoknak, akik a kedvezményről valami miatt tavaly lemaradtak, de a jövőben ki szeretnék használni a lehetőséget.

 JÓ TUDNI
A Bankmonitor szakértői szerint az idei év első hónapjaiban kisebb lesz az érdeklődés a Babaváró iránt, sokan ugyanis a bizonytalanság miatt inkább a tervezett idő előtt felvették a kölcsönt.

Miért jó a Babaváró hitel? 

A Babaváró hitel egy támogatott kölcsön: a futamidő első 5 évében ugyanis nem kell kamatot fizetni utána. Ha ezen időszak alatt születne egy gyermekünk, akkor a teljes futamidő alatt megmarad ez a kedvezmény.

Ha megszületik a második baba a kölcsön lejáratáig, akkor elengedik az aktuális fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik gyerek érkezésekor pedig megszűnik a hitel, az akkor fennálló összeget teljes egészében elengedik.

Ráadásul az első és második baba érkezésekor kérhető a törlesztési kötelezettség 3 éves szüneteltetése is. Ezen időszak alatt nem kell egyetlen forintot sem fizetni a kölcsön után.

 JÓ TUDNI
Szélsőséges esetben – ha megfelelő időközönként érkeznek a babák -, akkor a teljes kölcsön átalakulhat vissza nem térítendő támogatássá. Vagyis egyetlen forintot sem kell visszafizetni a bank, állam felé.

A kölcsön maximális összege 10 millió  forint, melyet az igénylő szabadon felhasználhat. Sok fiatal pár azonban valamilyen lakáscél megvalósítására fordítja a kapott összeget.

Természetesen egy ilyen kedvező lehetőség kihasználásához számos elvárást kell teljesítenünk. Jó hír, hogy a Babaváró feltételei a 2023-as évre érdemben nem változtak.

2023-04-04T07:28:39+00:00

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás