Kevés olyan jó befektetés volt az elmúlt hónapokban, mint egy budapesti panellakás

Forrás: Bankmonitor, szerző: Fülöp Norbert | 

Nagyot drágultak tavaly november óta a budapesti használt ingatlanok, a pesti oldal panellakásainak átlagos kínálati négyzetméterára például 12 százalék felett emelkedett. Mindez valószínűleg annak is köszönhető, hogy sokan az infláció elől ismét ingatlanba menekítik a befektetéseiket.

Egészen elképesztő folyamatokról tanúskodik a januári Duna House Barométer, ugyanis a budapesti kínálati lakásárak 2021. november és 2022. január között jelentősen, még a rekord magas inflációt is bőven meghaladó mértékben drágultak. Ennek nagyrészt éppen a pénzromlás ellen védekező befektetők az okai, akik ismét felfedezték maguknak a fővárosi ingatlanpiacot.

Legalábbis erről tanúskodik, hogy Budapesten két hónap alatt 26%-ról 54%-ra nőtt a befektetési célú vásárlások aránya, bőven megelőzve az első lakásukat vásárlók (20%), a nagyobba költözők (11%), a kisebbe költözők (7%) vagy éppen a válás (2%) miatt ingatlant keresők részesedését. Érdekes módon a vidéki ingatlanpiacon éppen fordított tendencia látható, itt 2021. novembere és 2022. január között ugyanis csökkent a befektetők aránya, bár még mindig ez a leggyakoribb vásárlási ok.

Ha a lakások drágulását vizsgáljuk, érdemes az átlagos lakásárat és a négyzetméterárat külön kezelni, mert így kaphatunk reális képet. Az átlagos ingatlanár például a pesti tégla lakásoknál nőtt a legnagyobb mértékben (+15,7%) 2 hónap alatt, ám közben a négyzetméterár “csak” 5,5%-kal emelkedett. A pesti paneleknél éppen fordított a tendencia, itt a négyzetméterár emelkedése 12,3% volt, miközben a lakások átagára 7,8%-kal nőtt. A budai téglalakásoknál éppen fordított a tendencia: miközben 9%-kal csökkent a lakások átlagára, ezzel csaknem megegyező mértékben nőtt a négyzetméterár is, vagyis kisebb, de lényegesen drágább négyzetméterárú ingatlanok cseréltek gazdát januárban. Mivel a befektetőket az egységnyi befektetett eszközre jutó hozam érdekli, számunkra a négyzetméterár-változás a kritikus, ami jelen állás szerint a pesti panelek és a belvárosi tégla lakások esetében messze a legnagyobb.

2022-05-30T15:44:24+00:00

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás