Kik lesznek 2024 nyertesei a lakás- és hitelpiacon?
Forrás: Bankmonitor
A 2024-es év számos új otthonteremtési támogatással indul, miközben más támogatási formák megszűntek, vagy a korábbiaknál szigorúbb feltételekkel lesznek csak elérhetők. Közben az önkéntes kamatplafonnak is köszönhetően jelentős mértékben csökkentek a lakáshitel-kamatok az elmúlt hónapokban, ám az akár 6%-os hitelkamatokért cserébe olyan feltételeket várnak el a bankok, amelyeket nem mindenki képest teljesíteni. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték, hogy a változások alapján kik lehetnek a 2024-es év nyertesei.
A gyerekvállalást tervező fiatalok
Az otthonteremtési támogatások 2024-es nyertesei egyértelműen azok a fiatal párok, akik a közeljövőben gyermeket szeretnének, kapcsolatukat pedig házassággal is megpecsételnék. Ez utóbbi azért lényeges, mert a jövőben megszületendő gyerekekhez kapcsolódó támogatásokat kizárólag házasok igényelhetik.
Az elérhető támogatások köre 18 és 30 éves kor között a legszélesebb, hiszen 2024-től az akár 11 millió Ft összegű, az első 5 évben kamatmentes Babaváró hitel a feleség 30 éves koráig igényelhető csak. (Idén még átmenetileg 40 év a felső korhatár akkor, ha a feleség igényléskor már várandós.) Bár a Babaváró egy szabad felhasználású hitel, mégis bátran sorokhatjuk az otthonteremtési támogatások közé, ugyanis a többség lakáscélra – vásárlásra vagy felújításra – fordítja, ráadásul részben vagy egészben önerőként használható fel egy lakáshitelnél.
A Babaváró hitel nagy előnye még, hogy elég egyetlen gyereknek születnie az első 5 évben ahhoz, hogy a kölcsön a futamidő végéig kamatmentes maradjon, a magzat 12 hetes korától pedig kérhető a törlesztés felfüggesztése 3 évre. Ráadásul a második gyerek érkezésekor újraindul a 3 éves törlesztési moratórium, miközben elengedik a fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik babánál pedig lenullázódik az adósság.
A 2024-től induló CSOK Plusz hitel esetében is kulcsfontosságú a gyerekvállalást tervező pár kora, hiszen itt a feleség igényléskor nem töltheti be a 41. életévét. (Ez azt jelenti, hogy a 18 és 30 éves kor közötti házaspárok akár kombinálhatják a Babavárót és a CSOK Plusz hitelt, a megszülető gyerekek utáni kedvezményeket pedig minkét támogatás kapcsán igénybe vehetik.)
A CSOK Plusz hitel legfontosabb előnye, hogy a kamat maximum 3% lehet, de a Bankmonitor szakértői szerint a bankok közötti versenynek köszönhetően az ajánlatok egy része ennél is kedvezőbb. A felvehető hitelösszeg a vállalt gyerekek számától függően változik: egy gyerekkel 15 millió Ft, két gyerekkel 30 millió Ft, míg három gyerekkel maximum 50 millió Ft lakáshitel vehető fel. Óriási előny ugyanakkor, hogy a meglévő gyerekekkel is számolnak, vagyis, ha a pár két meglévő gyerek mellé vállal még egy babát, akkor ők akár 50 millió Ft-tal is számolhatnak. A CSOK Pluszhoz komoly hitelelengedés is tartozik, a második gyerektől minden egyes baba után 10-10 millió Ft-tal faragható le a fennálló tartozás.
A meglévő gyerekkel elérhető egyetlen otthonteremtési támogatás a Falusi CSOK maradt – természetesen ez is igényelhető vállalt gyerekekre -, ám ettől függetlenül a feleség itt sem töltheti be igényléskor a 41. életévét. A Falusi CSOK abból a szempontból is különleges, hogy ez jelenleg az egyetlen vissza nem térítendő támogatás, ráadásul a támogatási összeg még emelkedett is 2024-re. (Egy gyerekkel 1 millió Ft, kettővel 4 millió Ft, míg hárommal 15 millió Ft-hoz juthatnak a családok.)
Meglévő gyerekkel a házasság itt nem elvárás, vagyis élettársak és egyedülálló szülők egyaránt igényelhetik. Nagy előny még, hogy a Falusi CSOK meglévő ingatlan bővítésére és/vagy korszerűsítésére is igényelhető, bár ebben az esetben a támogatási összeg megfeleződik.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Falusi CSOK támogatás komibálható a már régóra elérhető, maximum 3%-os kamatú CSOK hitellel vagy CSOK Plusz hitellel. Az előbbi előnye, hogy legalább két meglévő gyerekkel is igényelhető, viszont a hitelösszeg két gyerekkel legfeljebb 10 millió Ft, míg hárommal legfeljebb 15 millió Ft lehet. A CSOK Plusszal – ahogy ezt már írtuk – ehhez képest akár 50 millió Ft is igényelhető, ám csak akkor, ha legalább egy gyereket vállal a család.
Az átlag feletti bejelentett jövedelemmel rendelkezők
Az, hogy az otthonteremtési támogatások túlnyomó többsége kedvezményes hitelkonstrukció, azzal jár, hogy a jogszabályban rögzített személyi feltételek teljesítésén túl elvárás az is, hogy megfelelő összegű, igazolt jövedelemmel rendelkezzen a család. A támogatott hitelek esetében azzal lehet számolni, hogy a hiteltörlesztők összege a becsült megélhetési költség levonását követően nem haladhatja meg a nettó igazolt jövedelem 50%-át. Egy 10 millió Ft-os Babaváró hitelnek például jelenleg 50 500 Ft az induló törlesztője, míg egy 50 millió Ft-os CSOK Plusz hitelre a második évtől 244 ezer Ft-ot kell fizetni 3%-os kamat esetén, vagyis a megélhetési költségen felül legalább 600 ezer Ft jövedelem kell a kettő együttes igényléséhez. (A CSOK Plusz hitelnél az első évben kizárólag kamatot kell fizetni, ám a bankok a második évtől érvényes teljes törlesztőt veszik figyelembe a jövedelem vizsgálatakor.)
A legkisebb településeken ingatlant vásárló családok
A már bemutatott Falusi CSOK támogatás három meglévő vagy vállalt gyerekkel akár 15 millió Ft vissza nem térítendő támogatást is jelenthet, ami vállalt gyerekkel akár 50 millió Ft CSOK Plusz hitellel, meglévő gyerekkel pedig akár 15 millió Ft CSOK hitellel egészíthető ki. A Falusi CSOK azonban kizárólag a jogszabályban nevesített, 5 ezer főnél kisebb lélekszámú preferált kistelepüléseken érhető el. (A Falusi CSOK településlistát itt találod meg.) Ugyanakkor kétségtelen előny, hogy a kistelepülések ingatlanárai jellemzően alacsonyabbak, mint a városoké, így ugyanaz a támogatás itt nagyobb ingatlan megvásárlását teszi lehetővé.
Azok, akik lecserélnék a meglévő lakáshitelüket
Egy évvel ezelőtt még találkozhattunk akár 11% feletti végig fix lakáshitel-kamatokkal is, ehhez képest jelenleg a 7% alatti kamat gyakorlatilag minden hitelképes igénylő számára elérhető, egyedi feltételek teljesítésével pedig akár 6% alá is lehet menni. Ez egyben azt is jelenti, hogy érdemes lehet megfontolni akár egy hitelkiváltást is, hiszen míg egy 50 millió Ft-os, végig fix kamatú, 20 éves futamidőre felvett lakáshitel havi törlesztője 516 ezer Ft, addig 7%-os kamattal 388 ezer Ft ugyanez. Ez pedig 19 év alatt bizony több mint 29 millió Ft megtakarítást eredményez teljes visszafizetésben. A hitelkiváltás így még akkor is jó döntés lehet, hogy ennek a végtörlesztés és az új hitel felvétele miatt komoly költségei lehetnek. Persze nem szükséges kapkodni a meglévő hitel lecserélésévek, hiszen a mérséklődő inflációnak, a csökkenő kamatkörnyezetnek és az úgynevezett önkéntes kamatplafonnak köszönhetően könnyen előfordulhat, hogy pár hónap múlva a 6% alatti kamat lesz a lakáshitelek normál költsége.